hölvényi györgy
Nigériai püspök: Nobel-díjat érdemelne Magyarország kiállása az üldözött keresztényekért
A nigériai keresztények sokszoros támadásnak vannak kitéve pusztán azért, mert Krisztus zászlaját tartják a kezükben; ezért is érdemelne Nobel-díjat az a kezdeményezés, amelyet a magyar kormány az üldözött keresztények érdekében útjára indított - hangzott el a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott konferencián, ahol megrázó képet festettek a meghívott egyházi vezetők a nigériai keresztények mindennapos szenvedéseiről. Az elöljárók elmondták: a szélsőségesek hidegvérrel pusztítják a keresztényeket, levágják őket, akár az állatokat, mindennaposak a tömeggyilkosságok, a gyújtogatások és a támadások a keresztény iskolák, kórházak és templomok ellen. Elhangzott az is: az ország muzulmán lakosságának részéről szinte elvárás, hogy minél kevesebb teret engedjenek a keresztényeknek, akiket a nyugati gyarmatosítás termékének tartanak. Szír egyházi vezető: Az üldözött keresztények a nyugati politikai korrektség áldozatai
Az üldözött keresztények a nyugati politikai korrektségnek is áldozatai – jelentette ki csütörtökön, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában II. Efrém Ignác szír egyházi vezető. A pátriárka felhívta a figyelmet arra, hogy Európa vezetői annak a közel-keleti kereszténységnek fordítanak hátat, ahonnan Európa kulturális gyökerei, erkölcsisége is ered. Hangsúlyozta, a nagyszámú elvándorlás ellenére a szír keresztény egyházak ma is humanitárius missziót folytatnak, hiszen az ételért, ingyenes egészségügyi szolgáltatásért sorban álló emberek között ott vannak a muzulmánok is. A szír egyházi elöljáró úgy látta, a nagy nemzetközi szervezetek az együttélés megteremtése helyett a közel-keleti keresztények elvándorlását támogatják. Hozzátette, az egyháznak ugyanakkor az a feladata, hogy tevékenységével elültesse a reményteljes jövő magjait. Hölvényi György a Polbeatben: Európa hazudott nekünk, és Orbánt szidja, amiért kimondja az igazságot
A migrációval Európa átverte az állampolgárait, Európa hazudott nekünk és Európa hazudott a bevándorlóknak is, amikor azt mondta, "gyertek, tudunk titeket integrálni, tudunk nektek munkát adni" - hívta fel a figyelmet a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője. A politikus kiemelte, a legönzőbb európai érdek a menekültügy és a migrációs ügy összekeverése, és ennek a legfőbb kárvallottjai a kisebbségben lévő valóban keresztények. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.