hölvényi györgy
Muszlim-keresztény megbékélés – Valódi párbeszéd csak az identitásukat vállalók között alakulhat ki
A nyugati világ jelentős problémákkal küzd, hiszen miközben a muszlim vallás életrevalónak, aktívnak mutatja magát, a Nyugat életunt, önpusztító, önként tépi el gyökereit és vidáman rohan a vesztébe. Holott valódi párbeszéd csakis akkor alakulhat ki, ha mindkét fél vállalja a saját identitását – fogalmazott Kiss-Rigó László püspök pénteken a Barankovics Alapítvány szervezésében lezajlott konferencián, amelynek központi témája a muzulmán-keresztény megbékélés, és az Abu-Dzabiban jegyzett "Dokumentum az emberi testvériségről a világbéke és a békés együttélés érdekében" című történelmi közös nyilatkozat volt, amelyet Ferenc pápa és az Al-Azhar főimámja 2019. február 4-én írt alá. Hölvényi György néppárti politikus szerint a dokumentumban nem egy szerződésről, vagy valamiféle teológiai eszmecseréről van szó, hanem világvallások két vezetőjének közös felelősségvállalásáról a békés jövő érdekében. Michael A. Blume apostoli nuncius arról beszélt, hogy mind a keresztények, mind a muszlimok sokat szenvedtek; a problémák súlya már a mennyekhez kiált segítségért. Ugyanakkor hangsúlyozta: a párbeszéd az egyetlen helyes, járható út. Adja Isten, hogy az emberi nem végre egy családot alkosson – Bemutatkoztak a Hungary Helps jószolgálati nagykövetei
A XXI. században a világ egy nagy faluvá nőtte ki magát, és a XX. században mondhattuk talán utoljára, hogy "az ő bajuk, oldják meg maguk" – mondta portálunknak Böjte Csaba ferences szerzetes, a Hungary Helps – Magyarország segít humanitárius program bemutatkozó jószolgálati nagyköveteinek egyike. Hozzátette: ma mindenki számára láthatóvá vált, hogy a keresztényüldözés globális probléma. Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő a jószolgálati megbízatása kapcsán arról beszélt, hogy a több évtizede változatlan uniós fejlesztési politika reformért kiált, és ez különösen igaz a válságsújtotta övezetekre. Ugyanakkor úgy vélte, terepre kell menni, hogy a rászorulók problémáit felmérhessék, egyúttal összekössék a segítésben részt venni akaró, alkalmas embereket. Sajgó Szabolcs, jezsuita szerzetes elmondta: véleménye szerint mind az egyházon belül, mind azon kívül szükséges a Hungary Helps program népszerűsítése. Hölvényi a PS-nek: Még az európai baloldal is megdöbbent a magyar ellenzék brüsszeli áskálódásán
Még az európai baloldalon is döbbenetet vált ki, amit a magyar ellenzék Brüsszelben művelt a biztosi pozícióval kapcsolatban – jelentette ki portálunknak Hölvényi György. A kereszténydemokrata EP-képviselő ugyanakkor megjegyezte: az ellenzéki aknamunkából az európai baloldal is igyekezett politikai tőkét kovácsolni, hiszen azt is mindenki tudta Brüsszelben, hogy már Trócsányi László jelöltéségét is koholt vádakkal torpedózták meg, mégis előfordulhatott, hogy focista hasonlattal élve "már az öltözőben lerúgták". Az Európai Néppárt közelgő kongresszusával kapcsolatban elmondta: korai még a Matteo Salvini-vezette Liga csatlakozásáról beszélni. Ugyanakkor hozzátette: ez a kérdés az Európai Néppártnak olyan értelemben inkább szól a jövőjéről, hogy képes lesz-e az európai, egyre szélsőségesebbé váló baloldallal szemben alternetívát nyújtani, vagy továbbra is a baloldalhoz, zöldekhez, liberálisokhoz törleszkedik. Magyar politikus az egymillió menekült országában
Nyolc napon át ismerkedik személyesen az egyik legtöbb menekültet befogadó afrikai országgal Hölvényi György fideszes európai parlamenti képviselő. Etiópiában összesen 900 ezer menekült él húsz menekülttáborban; mindannyian fegyveres konfliktusok, a szárazság vagy üldöztetés miatt kényszerültek elhagyni hazájukat, az Etiópiával szomszédos Szudánt, Dél-Szudánt, Eritreát vagy Szomáliát. Ők azok a menekültek, akik nem a világ másik végében akarnak szerencsét próbálni, mindent hátrahagyva, hanem a hazájukba szeretnének majd hazatérni. Ezért maradnak minél közelebb otthonaikhoz és szeretteikhez. Mindebben igyekeznek segíteni az egyházak, karitatív szervezetek és a magyar kormány is. Magyarország a Hungary Helps programban egy etiópiai menekülttábor és egy szegénykórház fejlesztését támogatja, illetve ösztöndíjat biztosít etióp fiataloknak, akik tanulmányaik befejezése után hazatérnek hazájukba. Hölvényi György a héten egyházi vezetőkkel, politikai döntéshozókkal és menekültekkel találkozik, hogy a helyszínen gyűjtsön tapasztalatokat és információkat arról, miben tudja segíteni az afrikai országot az Európai Unió, ezzel is visszaszorítva az Európát egyre nehezebb helyzet elé állító menekültáradatot. A magyar baloldal sajátja a hazaárulás és áskálódás – PS-interjú Hidvéghi Balázzsal és Hölvényi Györggyel (videó!)
Brüsszelben és Brüsszelből, az Európai Unió segítségével kívánja megbuktatni Orbán Viktort és kormányát a magyar ellenzék, amely Európa fővárosában is összeállt, hogy közös erővel lázítsák, hergeljék, uszítsák az uniós képviselőket hazánk ellen. Dobrev Kláráék, Ujhelyi Istvánék eszközökben nem válogatva próbálják megakadályozni Trócsányi László biztosi kinevezését; a DK, a Momentum és az MSZP európai parlamenti képviselői minden követ megmozgatnak a korábbi igazságügyi miniszter és a kormánypárti képviselők ellen. A PestiSrácok.hu az ellenzéki áskálódásról és aknamunkáról kérdezte Brüsszelben Hidvéghi Balázst és Hölvényi Györgyöt, a Fidesz és a KDNP két európai parlamenti képviselőjét, akik portálunknak úgy fogalmaztak: csak a magyar baloldal sajátja az uszítás, "hazaárulás".