Pesti Srácok

Adja Isten, hogy az emberi nem végre egy családot alkosson – Bemutatkoztak a Hungary Helps jószolgálati nagykövetei

Adja Isten, hogy az emberi nem végre egy családot alkosson – Bemutatkoztak a Hungary Helps jószolgálati nagykövetei

A XXI. században a világ egy nagy faluvá nőtte ki magát, és a XX. században mondhattuk talán utoljára, hogy "az ő bajuk, oldják meg maguk" – mondta portálunknak Böjte Csaba ferences szerzetes, a Hungary Helps – Magyarország segít humanitárius program bemutatkozó jószolgálati nagyköveteinek egyike. Hozzátette: ma mindenki számára láthatóvá vált, hogy a keresztényüldözés globális probléma. Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő a jószolgálati megbízatása kapcsán arról beszélt, hogy a több évtizede változatlan uniós fejlesztési politika reformért kiált, és ez különösen igaz a válságsújtotta övezetekre. Ugyanakkor úgy vélte, terepre kell menni, hogy a rászorulók problémáit felmérhessék, egyúttal összekössék a segítésben részt venni akaró, alkalmas embereket. Sajgó Szabolcs, jezsuita szerzetes elmondta: véleménye szerint mind az egyházon belül, mind azon kívül szükséges a Hungary Helps program népszerűsítése.

A Budapesten megrendezendő, keresztényüldözéssel foglalkozó második konferencia beharangozójaként a héten bemutatkozott a Hungary Helps – Magyarország segít elnevezésű program három új jószolgálati nagykövete, Böjte Csaba ferences szerzetes, Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes és Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő. Portálunk a bemutatkozó sajtóesemény után – ahol Azbej Tristan államtitkár méltatta eddigi munkájukat – kérdezte a nagyköveteket arról, saját területükön hogyan tudják szolgálni az üldözött keresztények és a rászorulók megsegítésére létrehozott program ügyét.

Hölvényi György és Böjte Csaba jószolgálati nagykövetek. Fotó: facebook.com

A világ egy nagy faluvá nőtte ki magát

PestiSracok facebook image

Böjte Csaba ferences szerzetes a jószolgálati megbízatása kapcsán arról beszélt: úgy látja, a XXI. században a világ egy nagy faluvá nőtte ki magát, és a XX. században mondhattuk talán utoljára, hogy "az ő bajuk, oldják meg maguk". Ma viszont mindenki számára láthatóvá vált, hogy a keresztényüldözés globális probléma, amely évek óta csak gyűrűzik tovább. Mint fogalmazott:

Mint megjegyezte, ezt a felfogást kellene követnie a médiának is, amely manapság egymástól veszi át a híreket. Felidézte:

Azbej Tristan államtitkár és Sajgó Szabolcs jószolgálati nagykövet

Hogy az emberi nem egy nagy családot alkosson...

Portálunk felidézte: közel-keleti látogatása alkalmával többek között egy csíksomlyói Szűz Mária-szobrot ajándékozott az egyiptomi árva gyerekeknek a magyar támogatásból felújított iskolájukba. Ezzel kapcsolatban a ferences szerzetes felidézte: elmondta a gyerekeknek, hogy elmegy meglátogatni az egyiptomi rászoruló gyerekeket, és megkérdezte tőlük, küldenek-e nekik egy csíksomlyói Szűzanyát. Azt válaszolták, hogy igen.

Kiemelte:

Hozzátette:

Jószolgálati nagykövetek bemutatkozása. Fotó: facebook.com

Járni kell a terepet

Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő arról beszélt, hogy az EU Nemzetközi Fejlesztési Bizottság tagjaként, valamint az Európai Néppártban a fejlesztéspolitika szakmai felelőseként több lehetősége nyílhat jószolgálati nagykövetként a Hungary Helps és az alakuló magyar modell bemutatására. Mint kiemelte, a több évtizede változatlan uniós fejlesztési politika reformért kiált, és ez különösen igaz a válság sújtotta övezetekre. Hozzátette: miközben a keresztények üldözése az egyik legsúlyosabb probléma a világon, az unióban az a gyakorlat alakult ki, hogy a vallások szerepét szélsőséges szekularista módon visszaszorítják, illetve kizárják őket a fejlesztéspolitikába való beleszólásból. A Hungary Helps filozófiája ugyanakkor éppen az, hogy a helyi közösségek vezetőin keresztül méri fel, miben szenvednek szükséget, és a magyar emberek segítsége is rajtuk keresztül jut el a rászorulókhoz. Hölvényi György hozzátette: válságövezetekben éppen ezért nemcsak a keresztény, de a muszlim közösségek vezetőivel is fontos és szükséges felvenni a kapcsolatot. Az EP-képviselő elmondta: míg Brüsszelben pártok, frakciók és delegációk szintjén zajlanak az egyeztetések, a személyes diplomácia egészen más világ.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a Közel-Keleten vagy Afrikában szerzett tapasztalatai azok, amelyek hitelesíthetik a munkáját. Úgy vélte, a személyes diplomácia óriási lehetőség és felelősség is egyszerre.

Van még mit javítani a Hungary Helps ismertségén

Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes kérdésünkre elmondta: többek között abban lát lehetőséget jószolgálati nagykövetként, hogy a Hungary Helps programnak az egyház felé való kommunikációjában részt vállaljon. Hozzátette: fontos a keresztényüldözés témáját az Internet közössége számára is megnyitni, sokan ugyanis a Facebookról vagy más közösségi oldalak tartalmaiból táplálkoznak; ezek befolyásolják leginkább a világról kialakított képüket. Sajgó Szabolcs úgy vélte, a Hungary Helps program ismertsége egyre jobb, de úgy az egyházon belül, mint azon kívül szükséges a további ismertetése a magyar programnak. Hozzátette: jezsuita szemmel is könnyen értelmezhető a Hungary Helps helyben segítési filozófiája, hiszen a jezsuita menekültszolgálatok hasonló elvek mentén tevékenykednek a világ mintegy 50 országban. Megjegyezte: Magyarországon is van még tennivaló, különösen a cigány kisebbséghez való odafordulás tekintetében.

Forrás: PestiSrácok.hu; Vezetőkép: facebook.com

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.