homoszexualitás
Terhes és szőrös transznemű párral akar hódítani a LMBTQ-lobbi a Ferencvárosban – A Momentum és a CEU a háttérben
Nemrégiben egy mélységesen felháborító és döbbenetes plakátra lettek figyelmesek a ferencvárosi lakosok, amivel a kerületben több helyen is sokkolják a jóízlést még ismerő embereket. Egy terhes (!) – igen, jól olvassák, egy terhes – transzgender férfiból és egy másik, vélhetően biológiailag férfinak született férfiból álló szerelmespár látható azon a plakáton, amellyel a szivárványcsaládok "szépségeire" hívják fel a figyelmet, miközben egy pincsikutyára sem emlékeztető csivava van egyikük kezében. Természetesen azon már meg sem lepődhetünk, hogy a plakátot támogató szervezetek között megtaláljuk a Momentumot és a CEU-t is.Andrzej Duda betiltaná az LMBT-oktatást és a homoszexualitás reklámozását
Betiltaná az LMBT-oktatást Andrzej Duda. Az elnök szerint az LMBT nem embercsoport, hanem egy ideológia, akár a kommunizmus vagy a bolsevizmus, és a módszerei is hasonlóak. Duda azért vont párhuzamot a vörös ideológiákkal, mert azok képviselői is erőszakkal próbálták meg ráerőltetni másokra az életidegen eszméiket. Duda szerint a szülőknek joguk van ahhoz, hogy beleszóljanak, mit taníthatnak a gyerekeiknek, például a szexuális témákat illetően, hogy ne sulykoljanak liberális elveket beléjük.Főz, mos, gyereket nevel, boldog feleség és anyuka: megvetik és kinevetik érte a liberálisok
Egy fiatal ausztrál nő, Brooke Smith Facebook-posztjában írt arról, hogy boldog édesanyaként és háziasszonyként addig nem fekszik le aludni, amíg el nem készül azokkal a feladatokkal, amelyek nélkül szerinte nem indulhat új nap a családjában. Négy gyermeket nevelni, főzni, mosni, kikészíteni a férjnek a tiszta ruhát másnapra, majd korán felkelve reggelit készíteni a családnak; ezek azok a kegyetlen bűnök, maradi, ókonzervatív és begyepesedett szokások, amelyek gúny tárgyává tették a fiatal nőt az interneten, de még az egyik ausztrál tévében is kinevették, megvetően oktatva a nézőket, hogy ez bizony csak az ötvenes években volt divat. A feministák és liberálisok szerint Brooke Smith nem tudja, hogy mi a jó neki, el van nyomva. Ugyanezek a liberálisok azonban ezzel a hozzáállással pont saját magukat köpik szembe, hiszen számukra az nem érv, hogy a fiatal nő rendkívül boldog működő családja körében, a lelkiismereti szabadság korában meg akarják neki mondani, hogy hogyan érezze jól magát. Hiszen az igazi kibontakozás csak az lehet, ha magával foglalkozik, mert az a trendi, meg egyébként is: girl power!Korlátozhatják Németországban a homoszexualitás megszüntetését célzó kezelést
Korlátozhatják Németországban a homoszexualitás megszüntetését célzó kezelést, az úgynevezett "konverziós terápiát" - írták hétfőn német lapok.Budapestre hívja a homoszexuálisokat az új népszerűsítő imázsfilm
A homoszexualitást népszerűsítő imázsfilmmel rukkolt elő a Pink Budapest. Az imázsfilm célja ugyanaz, mint az előzőnek: a sokat utazó és sokat költő melegek kedvelt célpontja legyen a magyar főváros – írta meg a Mandiner.Nem bűncselekmény többé az abortusz Észak-Írországban
Nem számít bűncselekménynek keddtől az abortusz Észak-Írországban, és a jövő év elejétől az azonos neműek házassága elől is elhárulnak a jogi akadályok. E radikális változások jogi alapját a londoni parlament teremtette meg még júliusban. A brit törvényhozás akkori határozata hétfő éjfélig adott határidőt a csaknem három éve nem működő észak-írországi parlamentnek arra, hogy ismét összeüljön és döntsön saját hatáskörében e két jogi kérdésben.Egy nagyszabású kutatás szerint nincs "meleggén"; a homoszexualitás kialakulásában a nevelés és a környezet sokkal jelentősebb tényező
Nem létezik egyetlen "meleggén"; rengeteg génvariáns és a környezet együttes hatására választhat az egyén azonos nemű partnert – állapította meg egy kiterjedt tudományos kutatás, amely a szexuális viselkedés biológiai alapjait vizsgálta.Meleglobbi pingvinekkel
Nem hiszem, hogy lenne bárki, akinek ne olvasták volna gyerekkorában a szülei a szorgos hangya és az egész nyáron csak hegedülő tücsök meséjét. Sőt, biztosan mindenki ismeri a sajtot lopó holló és az élelmet a madár szájából csellel megszerző róka történetét is. Ám ha azt gondoltuk, hogy Ezópus állatmeséit a gyerekeinknek is meséljük majd, tévedtünk: itt az ideje hogy az örök érvényűnek hitt tanmeséket feltegyük a polcra, és jöjjön a 444 meg a meleg pingvinek esete.Ajánljuk még