Márpedig a Budapest Pride-ot meg kellett volna tartani!

Márpedig ha valamire nagy szükség lett volna, akkor az a 2020-as Budapest Pride megtartása. Mondhatni kulcsfontosságú lett volna a hazai homoszexuális közösség társadalmi elfogadottságának, vagy úgy egyáltalán a megítélésének a szempontjából.

***

Államforma és érdekérvényesítés

Sokakkal ellentétben nem tartozom azok közé, akik zsigeri módon elítélik a homoszexuálisok éves felvonulását, na persze némi módosítással. Először is a pride hónapot kissé túlzónak tartom, hiszen olvasatomban ez nem a homoszexualitás elfogadására, hanem annak népszerűsítésére szolgál. Ez pedig már azért is értelmetlen, mert akár úgy tartja valaki, hogy az azonos neműekhez való szexuális vonzódás genetikai okokra visszavezethető, veleszületett vonzalom, amiben semmi természetellenes nincs, akár azt a nézetet vallja, hogy a homoszexualitás betegség, abban mindkét álláspont egyezik, hogy nem tanult viselkedésforma, tehát ab ovo, a születéstől eredeztethető attitűd. Akár így, akár úgy, Magyarország államformája köztársaság, Alaptörvénye pedig az alkotmányos demokrácia elveit követve mindenkinek megadja a véleménynyilvánítás szabadságának a jogát. Ennek egyik érdekérvényesítő eszköze a protest jellegű felvonulás, ha úgy tetszik, tüntetés. Ez esetben a homoszexuálisok és/vagy transzszexuálisok jogainak szélesebb körű társadalmi elfogadottságáért, illetve néhány, a törvény által meghatározható (

v.ö. megadható

) jogért, mint például az azonos neműek házassága, az örökbefogadás útján történő gyermekvállaláshoz való joguk, illetve a nemváltoztató műtétek 100%-os állami támogatása. Akinek az emiatt indított tüntetés nem tetszik, az magát a demokrácia intézményét utasítja el, hiszen jogilag semmi különbség nincs az azonos bérért tüntető nők, a magasabb fizetésért protestáló közalkalmazottak, vagy a homoszexuálisok tüntetése között.

Negatív diszkrimináció?

Ezen a ponton azonban meg kell határoznunk, hogy a Budapest Pride a maga több éves történetében mit tud felmutatni. Vajon nőtt –e hazánkban a homoszexuálisok társadalmi elfogadottsága? És ha igen, ez a megnövekedett toleranciaküszöb vajon a Pride-nak köszönhető-e? Semmilyen elfogadható statisztikai adatot, felmérést, tanulmányt nem találtam erre nézvést. Ami bőségesen rendelkezésemre állt volna, az az erősen vágyvezérelt vélemény-publicisztikák tömkelege, ellentétes előjelekkel, mindkét oldalról. Úgy tűnik, hogy az ilyen irányú tudományos munkák elvégzésére vagy nem éreznek kellő indíttatást társadalomtudósaink, vagy egész egyszerűen félnek beleásni magukat a témába, mondván, hogy sem az egyik, sem a másik oldal bélyegét nem hajlandóak elviselni szakmai karrierjük lapjain. Vélelmezhetően az utóbbi állítás az igaz. Máskülönben pedig magának az LMBTQ lobbinak, valamint az ernyőszervezetként köréje épülő - jobbára külföldi pénzből működő - civil „jogvédő” szervezeteknek sem áll érdekükben annak bizonyítása, hogy a homoszexuálisokat Magyarországon nem éri negatív diszkrimináció. Illetve nem éri nagyobb, mint teszem azt a speciális nevelési igényű tanulókat, de diszkrimináltságuk szintje még nyugat-európai mércével nézve is átlagosnak mondható . Nem áll érdekükben ennek az állításnak a tudományos alapossággal elvégzett bizonyítása, ugyanis ha ez bebizonyosodna, akkor elvesztenék a támogatóik által nekik utalt százmilliókat, valamint az ahhoz való társadalmi felhatalmazást, hogy tovább küzdjenek (

v.ö. érzékenyítsenek

) ez ügyben.

Tüntetés vagy örömünnep?

Itt jutunk el arra a pontra, hogy fel kell tennünk magunknak a kérdést: egy külső szemlélő számára mi mutat magából a Budapest Pride? Azaz valóban a magyar homoszexuálisok érdekérvényesítő akciója-e, avagy valami egészen más? Az eddigi összkép azt mutatja, hogy a Pride a kezdeti időszakok botrányokozásához, néphergeléséhez képest az elmúlt időszakban nagymértékben konszolidálódott. A felvonulók magját már nem a papi ruhában, mellükön kereszttel vonagló, Bibliát gyalázó külföldi ágensek, s nem is a Nagy Magyarországot, avagy Horthy Miklós képét szivárványszínre festő, történelmünket, hagyományainkat mocskoló provokátorok álltak. Idén azonban (

ki tudja, talán a BLM „mozgalom” és az antifák anarchizmusát adaptálva

) egy minden eddiginél provokatívabb felhanggal, a Szent Koronát Pride-szivárvány alá helyező plakáttal indult az előkészület. Csakhogy ez még mindig nem tüntetés, hanem egyfajta kedélyborzoló, agent provocateur jellegű örömünnep lett volna. Ráadásul olyan, ahol pontosan az eredeti cél az, ami elvész, nevesen a szélesebb körű társadalmi elfogadottság megszerzése. Köszönhető ez a kisgyerekeikkel felvonuló támogatóknak, az átpolitizáló ellenzékieknek, s minden olyan polgárnak, aki a normalitás keretei közé akarja beszuszakolni az abnormalitást. Abnormalitásról ez esetben olyan értelemben beszélek, hogy minden, ami a normálistól, azaz a többségi társdalom által elfogadott normáktól, viselkedési formáktól eltér, az abnormális. Megjegyzem, hogy a jelenlegi normák által támogatott gyermekvállalás esetében a viselkedésformák által elfogadott 2, maximum 3 gyerekes családmodellel szemben – látens formában - már a 4-5, vagy ennél többgyerekes család is abnormálisnak számít.

Miért kellene a Pride?

S hogy miért lenne fontos megtartani idén a Budapest Pride-ot? Egyszerű oka van ennek. A beutazási korlátozások, valamint a szigorú egészségügyi előírások miatt vélhetőleg az idei lett volna a Budapest Pride történetében az első olyan felvonulás, amelyen csak (

vagy túlnyomórészt

) magyar homoszexuálisok vonulnak fel. Végre képek kaphattunk volna arról, hogy milyen az, amikor valóban a hazai érintettek élnek alkotmányos jogukkal, s a résztvevők nem valamiféle ideimportált nyugati szambafesztivált, avagy közerkölcsöket sértő, nyílt színi vonaglást mutatnak be. Jó lett volna egyszer azt látni, amint a normális, utcai ruhába öltözött magyar homoszexuálisok tüntetnek, méghozzá úgy, hogy vonulásuk senkit sem sért. Jó lett volna hallani, ahogyan magyarországi jogaik kiteljesítéséért szállnak síkra. Még akkor is jó lett volna ezt hallani, ha ezekkel a gondolatokkal sokan nem értenek egyet. S ha már itt tartunk, jó lett volna végre látni, hogy az öncélú obszcenitás egyöntetű elutasításra kerül, s ebben az elutasításban a többségi társadalom tagjai mellé odaállnak a homoszexuális kisebbség tagjai is.

***

Teljesen mindegy, hogy a homoszexualitást minek gondoljuk. A tény az, hogy Magyarországon, a magyar társadalomban jelen van egy bizonyos számú homoszexuális kisebbség. Ők is a társadalom részei. Kiközösítésük semmilyen formában nem helyes. Ugyanennyire nem helyes viszont, ha vélt vagy valós indokokra hivatkozva ez a szűkebb csoport akár saját tagjai között is el tudja érni, hogy a homoszexualitást az ember ne csupán megélje, hanem egyenesen büszke is legyen rá, s a többségi társadalom tagjaitól szintén elvárja, hogy őt ezért csodálják.

Amíg tehát a hazai homoszexuális társadalom - nyugati nyomásra – nem az esetleges negatív diszkrimináció ellen, hanem a pozitív diszkriminációért protestál, addig a normalitás természetes védekező reakciója a megmozdulást a kollektív tudat betegségeként fogja érzékelni.

*

Sajnálom, hogy idén nem lesz Budapest Pride. Nagy és fontos társadalmi kísérlet lett volna…

() VBT ()