hornung Ágnes
Hornung Ágnes: januártól emelkedik a Babaváró összege
Az elmúlt 13 év családpolitikai intézkedései között a Babaváró az egyik legnépszerűbb támogatás, a kölcsönt már több mint 233 ezer család vette igénybe. 2024. január 1-jétől emelkedik a Babaváró összege, a házaspárok 10 millió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukció keretében - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkár szerdán MTI-vel.Hornung Ágnes: új alap segíti a családokat
Eddigi családpolitikánkat a jövőben kiegészítjük egy olyan alappal, amely a testi, lelki és szellemi egészséget szolgálja, hiszen erre kell és lehet építkezni – mondta Hornung Ágnes vasárnap, a Ringató Alapítvány Ezer család énekel című adventi gyerekkoncertjén, ahol az esemény fővédnökeként szólalt fel.Tuzson Bence: a legbüszkébbek arra lehetünk, ha embertársainkon tudunk segíteni
A legbüszkébbek arra lehetünk, ha embertársainkon tudunk segíteni – mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter az Igazságügyi Minisztérium (IM) évzáró áldozatsegítési konferenciáján csütörtökön, Budapesten.Hornung Ágnes: az egészségben eltöltött idős évek mind az egyén, mind a társadalom számára fontosak
Az egészségben eltöltött időskori évek fontosságáról beszélt Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata (OGYIK) budapesti regionális találkozóján, szerdán, a Magyar Sport Házában. Az államtitkár úgy fogalmazott: személyes missziója is, hogy a magyar családpolitika a teljes életutat lefedje.Hornung Ágnes: újabb elemmel bővül a családtámogatási rendszer
Hamarosan újabb fő pillére lesz a magyar családtámogatási rendszernek, amely a testi, lelki, szellemi egészség elemével bővül - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a Baba-Mama Expón szombaton Budapesten.Hornung Ágnes: a csok plusz minden eddiginél nagyobb segítséget nyújt az otthont tervező házaspároknak
A csok plusz egy teljesen új otthonteremtési támogatás, amely minden eddiginél nagyobb pénzügyi segítséget nyújt a gyermeket és otthont tervező házaspároknak, a családoknak, akár az első közös otthona megszerzéséhez, akár nagyobb lakásba költözéshez vagy bővítéshez egy államilag támogatott fix kamatozású hitellel – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkár közösségi oldalán.Egyre több fiatalnál alakul ki mentális betegség, ezért roadshow-t indítanak nekik
A lelki egészség napját október 10-én tartják világszerte, melynek alkalmából idén is konferenciát tartott a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) szervezete. A műhelykonferencián bepillantást nyerhettünk a világ és a magyar lakosság lelki állapotának alakulásába és kiderült, hogy az elmúlt három évben a járványhelyzet és a háború is jócskán befolyásolta általános kedélyállapotunkat, ami a hiedelmek ellenére nem olyan rossz, mint ahogy azt sokan gondolják. A házas vagy élettársi kapcsolatban élők például sokkal boldogabbak, mint egyedülálló társaik, a kisgyermekesekről nem is beszélve. A fiataljainkra viszont jellemző a bizonytalanság és a szorongás, egyre többen fordulnak a lelkisegély szolgálathoz. A helyzet súlyát felismerve a Kulturális és Innovációs Minisztérium egy roadshowt indít a fiatalok számára, ami segíthet nekik például a társas kapcsolatok kialakításában, lelki gondjaik feloldásában. A jövőben pedig akár a mesterséges intelligencia is megoldást nyújthat, hogy jobba érezzük magunkat lelkileg.Orbán Viktor a demográfiai csúcson: Össze kell állítani a magyar családpolitika 2.0 programját (Videó+galéria!)
Öt egyházi vezető áldásával kezdődött el csütörtökön délelőtt az V. Budapesti demográfiai csúcs, amelyre négy kontinensről mintegy hatvan állam- és kormányfő, egyházi vezető, véleményvezér, médiaszemélyiség, civil szervezeti vezető osztja meg gondolatait arról, miként teremthetünk biztonságos, kiszámítható jövőt a családok és a következő generációk számára.Hornung Ágnes: a kormány a háborús időkben is fenntartja a családok támogatását (videó)
A kormány a háborús idők ellenére is fenntartja és megvédi a családok támogatását – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára pénteken, a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videóban.Ajánljuk még