horthy istván
Lázár János a PS-nek: "Horthy Miklós kivételes államférfi, hős katona és igaz hazafi volt"
Trianon egyenes következménye volt Magyarország közlekedési hálózatának szétzilálása - jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter Kenderesen a Horthy-korszak közlekedését bemutató kiállítás megnyitóján, amelyet a kormányzó újratemetésének harmincadik évfordulójára időzítettek. Nem véletlenül. Kevesen tudják, hogy az ország közlekedési hálózatának újraszervezése, a vasúthálózat helyreállítása, az autópályarendszer megalapozása Horthy Miklós fia, ifj. Horthy István munkásságának köszönhető. "Amikor a Közlekedési Minisztérium támogatta a Közlekedési Múzeumot abban, hogy Horthy Istvánnak, mint közlekedési mérnöknek, mint újítónak, mint angolszász orientációjú fiatal mérnökembernek, mint kiváló sportolónak, mint kiváló sportrepülőnek, mint kiváló vasúti elnöknek emléket állítsunk, akkor azt akartuk szimbolizálni és üzenni, hogy a teljes kifosztás, a teljes lepusztítás ellenére, hogyha vannak fiatal, tehetséges, hazafias szellemben tanuló, dolgozó és élő emberek, akik készek és képesek nem csak a magánérdeket, hanem a közügyeket is szolgálni, akkor bármilyen helyzetben az ország újjáépítése és fejlesztése lehetséges, nincs előttünk akadály" - mondta a megnyitón Lázár János. Ajánljuk még
Álljunk ki közösen a migrációs paktum ellen! - Polbeat a Püski könyvesboltban
Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.