Pesti Srácok

Lázár János a PS-nek: "Horthy Miklós kivételes államférfi, hős katona és igaz hazafi volt"

Trianon egyenes következménye volt Magyarország közlekedési hálózatának szétzilálása - jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter Kenderesen a Horthy-korszak közlekedését bemutató kiállítás megnyitóján, amelyet a kormányzó újratemetésének harmincadik évfordulójára időzítettek. Nem véletlenül. Kevesen tudják, hogy az ország közlekedési hálózatának újraszervezése, a vasúthálózat helyreállítása, az autópályarendszer megalapozása Horthy Miklós fia, ifj. Horthy István munkásságának köszönhető. "Amikor a Közlekedési Minisztérium támogatta a Közlekedési Múzeumot abban, hogy Horthy Istvánnak, mint közlekedési mérnöknek, mint újítónak, mint angolszász orientációjú fiatal mérnökembernek, mint kiváló sportolónak, mint kiváló sportrepülőnek, mint kiváló vasúti elnöknek emléket állítsunk, akkor azt akartuk szimbolizálni és üzenni, hogy a teljes kifosztás, a teljes lepusztítás ellenére, hogyha vannak fiatal, tehetséges, hazafias szellemben tanuló, dolgozó és élő emberek, akik készek és képesek nem csak a magánérdeket, hanem a közügyeket is szolgálni, akkor bármilyen helyzetben az ország újjáépítése és fejlesztése lehetséges, nincs előttünk akadály" - mondta a megnyitón Lázár János.

A közlekedési miniszter nem csak a közlekedési szakemberről, később kiskormányzóról, hanem az édesapáról, Horthy Miklósról is elismerően szólt. Lázár János a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva azt mondta: egyértelműen jár életműve előtt a főhajtás.

Hangsúlyozta, ő azok közé tartozik, akik szerint Horthy Miklós egy kivételes államférfi, hős katona és igaz magyar hazafi volt, aki megérdemli a főhajtást.

PestiSracok facebook image

Előzőleg, a kenderesi, korhűen felújított múzeum-vasútállomáson tartott beszédében úgy fogalmazott:

Lázár János emlékeztetett, hogy 1919-ben a megszálló román csapatok kifosztották Magyarországot, több mint 1200 mozdonyt, 2000 személykocsit, mintegy 20 ezer tehervagont vittek el, megbénítva ezzel a megmaradt ország közlekedését. Tudták, hogy ez a szíve az országnak, ha nincs közlekedés, nincs ország.

jelentette ki Lázár János. Aláhúzta: Magyarországot lényegében kikapcsolták a közép-európai közlekedési rendszerből. A korábban több mint 12 ezer kilométernyi vasútvonalból alig maradt hatezer. Ebből kellett egy új államvasutat szervezni.

A kenderesi állomáson kiállított Turán expressz, Horthy különvonatának egy frissen felújított kocsija, mely a kormányzó autóját szállította.

- mondta Lázár János. Felidézte, hogy ifj. Horthy István édesapjával konzultálva választotta a családban hagyománynak számító jogász hivatás helyett a mérnöki pályát. A Műszaki Egyetemen közlekedésmérnöknek tanult, majd 1929-ben egy évet az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott. A Magyar Államvasutak egy vállalatánál, a Magyar Államvasutak Gépipari Vállalatánál kezdett itthon dolgozni, majd közlekedésfejlesztő lett. Mérnökként részt vett a híres 424-es gőzmozdony megalkotásában részt vett a Petőfi híd megépítésében, és nevéhez olyan javaslatok kapcsolódnak, mint a magyar autópálya-rendszer kiépítésének kezdeményezése a '30-as években. A harmincas évek végén merült föl, hogy a mérnöki pályán előre jutva kapjon lehetőséget a MÁV vezetésére.

- méltatta vasúti közlekedésünk újjáépítésében végzett elévülhetetlen munkájáért a kiskormányzót Lázár János közlekedési miniszter. Emlékeztetett, hogy 1938-ban a Felvidék déli részének visszatérése komoly közlekedésszervezési feladatot jelentett, és ennél sokkal nehezebb kihívást hozott a második bécsi döntés, amikor - 1940-ben - Észak-Erdélyt vissza kellett kapcsolni, benne a vasúti összeköttetés nélkül maradt Székelyfölddel.

-fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, amikor a kiállítás megszervezése, támogatása mellett döntöttek, úgy gondolták, élete, munkássága talán a mai közlekedő szervező fiatal mérnökök, mai fiatal egyetemisták, mai fiatal közéleti szervezők számára is példaértékű lehet. Árnyalja és befolyásolja a közéletnek azokat a vitáit, amelyek Horthy Miklósról időnként föllángolnak, és jól mutatja egy család szerepét és elköteleződését a haza szolgálatában.

Tömeg 1993. szeptember 4-én Kenderesen, az újratemetési gyászszertartáson, melyen vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzója és felesége földi maradványait valamint fiuk, ifj. Horthy Miklós hamvait helyezték végsõ nyugalomra a családi kriptába a család egykori lakhelyén. MTI Fotó: Oláh Tibor

Készítette a PestiSrácok.hu.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?