hősök
Meddig lesz rab Európa? – The Right Brothers
Vajon a magyar emberek ma megtennék-e azt a hazáért, amit annak idején a márciusi ifjak? – tette fel a kérdést Georg Spöttle, akivel március 15-én a forradalomról, a lehetséges európai forradalmakról beszélgettünk. De természetesen hoztunk furcsa történeteket is a nagyvilágból, például egy olyat, amiben egy nő azért lett híres és sokan azért utálták meg, mert hagyományosan csinos volt, és ehhez mérten öltözött. Igen, jól hallottátok: úgy néz ki, a nyugati társadalomban furcsának és kivetendőnek számít, ha valaki nem vulgáris. Ezen kívül szóba került az Oscar-gála, ahol idén semmi különösebb balhé nem történt, mégis lett egy kis közünk hozzá nekünk, magyaroknak is.Egy korty roham előtt
A tényeket ismerjük, a történelmen nem lehet változtatni. Ahogy elfelejteni sem. Mohács, Trianon, a Don-kanyar – olyan helyek, amik bélyegként égtek bele a nemzeti emlékezetünkbe. Olyan tragédiák, amikről nem feledkezhetünk meg. A következő sorokban nem a felelőst keressük a II. Magyar hadsereg katasztrofális vereségéért, nem magyarázatot, hiszen azt hadtörténészek már ezerszer megtették. Jöjjön hát egy megkésett indoklás arról, miért kell emlékeznünk a fájdalmakra is, ahhoz, hogy egészséges nemzettudattal szemlélhessük a világot.Üzentek a tüntetők: A kormányváltás fontosabb, mint a tanárok béremelése (videó)
Az ellenzék ismét nagyot alakított. A tőlük elvárt módon emlékeztek meg 1956 hőseiről: sehogy. Az általuk szervezett megemlékezés egybeolvad a tanártüntetéssel és az erősebb ideológia győzött. Október 23-án is sikerült egy öblöset orbánozniuk. Fények, koncert és fesztiváli hangulat övezte a rendezvényt, ahol mindre emlékeztek, csak az 56-os hősökre nem.Ajánljuk még













