hts
Működésben az ÚjMúlt 2000 Kft. szíriai leányvállalata: Dzsihád Aliból Diverz Ali lett
Korábbi cikkünkben a cég új múlt író szolgáltatásának legújabb közel-keleti megbízását jártuk körül, annak is azt a részét, amiben a független és objektív sajtó bizonyosodik meg róla, hogy a régebbi múlt nem létezett, al-Dzsolani sosem volt terrorista, sosem volt rabló- és tömeggyilkos, legrosszabb esetben is csak egy megtévedt fiatalember, aki már megváltozott. Sőt, az elmúlt években olyannyira nemesedett egyszerre államférfivá és nyugati mércével is a DEI (Diversity, equity, inclusion) irányelveinek hibátlanul megfelelő progresszív társadalom-modernizátorrá, hogy a kedvéért még a CNN mindig rideg és távolságtartó riportere is szerelembe esett. Ma az új múlt mögé épített tudományt tekintjük át. Értsétek már meg: nincs olyan, hogy progresszív dzsihadista
A demokráciaexport továbbra is dübörög: Líbia, Irak és Egyiptom nem volt elég a nagy bábmestereknek, több hullámban, újra és újra próbálkoznak. Természetesen ők is tudják, mindez csak még több káoszt okoz, nem annyira hülyék, hogy ezzel ne lennének tisztában. Mégis, ahogy a történelem folyamán sokszor, ezek a próbálkozások mindig eljönnek akkor, amikor egyesek tétet emelnek a játszmáikban. Most pedig Szíria a következő kísérleti labor, ahol nem érdekes az emberélet, ahol egyesek arra számítanak, hogy az ügyeskedésük által lehet majd befolyásolni a nemzetközi politikai folyamatokat. Általában egyébként ők azok, akik az emberi jogokért felszólalnak, miközben ezrével hagyják megkínozni és megölni az ártatlan embereket. Mert ami most Szíriában tombol, az nem más, mint a progresszív dzsihadizmus. Igen, a nyugati liberálisok szerint ilyen is van. Pedig nincs. Ajánljuk még
Elkapták a fiatal hackereket - bombariadóval riogattak, de zsaroltak is
Összehangolt, nemzetközi akcióban csapott le négy fiatal hackerre a magyar és a román rendőrség. Bombariadóval riogattak, zsaroltak is, de elkapták őket. Alakul a csapat: Magyar Péter leigazolta Gyurcsány és Bajnai régi haverját
Magyar Péter több száz milliós vagyonnal szólít fel másokat a puritán életmódra
A tiszás pártelnök munkahelye pedig annyira csodás, hogy a politikus még akkor is megkapja a neki járó milliókat, ha oda be sem teszi lábát és helyette itthon szédíti a népet. Bütyök rendre a saját bíróihoz viszi az ügyeit
Nem csalódtunk, tudtuk, hogy a bírák nagyrésze az aktuális kamumessiás, jelen esetben Bütyök zsoldjában van. Ezért nem meglepő, hogy Magyar Péter azokhoz viszi a peres ügyeit, akik letöltötték a tiszás applikációt.