hungaroring
Gyulay Zsolt: az idén csaknem kétszáz napra kötötték le a Hungaroringet
Az idén csaknem kétszáz napra kötötték le a mogyoródi versenypályát – közölte csütörtökön Gyulay Zsolt. A Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója arról is beszélt, hogy 2027-ig van szerződésük Formula–1-es futam rendezésére, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy sikerül meghosszabbítani ezt az időszakot.Magyar Nagydíj – Hamilton nyolcadszor nyert a Hungaroringen
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíjat – zárt kapuk mögött – vasárnap a Hungaroringen, ahol pályafutása során immár nyolcadik alkalommal diadalmaskodott. A 35 éves pilótának ez az idei második, és karrierje során a 86. futamgyőzelme, így már csak öt hiányzik neki ahhoz, hogy beállítsa a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 91 sikert számláló rekordját. Egy másik Schumacher-csúcsot most beállított Hamilton Mogyoródon, eddig ugyanis csak a legendás német versenyzőnek sikerült egy pályán – a franciaországi Magny-Cours-ban – nyolcszor is nyernie.Forma 1 – A Hungaroringen nem volt térdelés
Az utóbbi hetekben Lewis Hamilton vezetésével rendre letérdeltek a Forma 1-es versenyzők a futamok előtt, vasárnap a Hungaroringen, a Magyar Nagydíj előtt, a magyar Himnusz közben azonban nem történt meg a gyalázat. A Black Lives Matter feliratú pólóban álldogáló Hamilton és a többi versenyző is kihagyta a sajátságos, és a társadalmak többsége által elutasított szertartást.Palkovics László Jean Todttal és Chase Carey-vel tárgyalt a Hungaroringen
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Hungaroringen zajló 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével és Chase Carey-vel, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Formula One Group vezérigazgatójával tárgyalt szombaton.Roy Nissany: A magyar autó- és motorsport lüktet és él
Roy Nissany, a Forma-1-es Williams-istálló Magyarországon nevelkedett izraeli tesztversenyzője a köztelevíziónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a magyar autó- és motorsport erős gyökerekkel és támogatottsággal rendelkezik, ez a sportági kultúra pedig a pályafutásának kezdeti szakaszában neki is nagy lökést adott.Hamilton nyolcadszor lehet a Hungaroring királya
A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője immár nyolcadik alkalommal nyerheti meg a Magyar Nagydíjat, és ebben várhatóan legfeljebb csapattársa, az összetettben most vezető finn Valtteri Bottas, vagy Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája akadályozhatja meg.Ajánljuk még














