huth gergely
Sajtóklub: Lesz-e nemzetközi botrány az úzvölgyi szervezett pogromból?
Állandó lelki próbatétel, hogy az ember barátságosan gondoljon Romániára – jelentette ki Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a Hír TV Sajtóklub című műsorának legutóbbi adásában. Az újságíró Gajdics Ottóval, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztőjével, Szentesi-Zöldi Lászlóval, a Demokrata főmunkatársával és Huth Gergely műsorvezetővel együtt vitatta meg az úzvölgyi katonatemetőben történt eseményeket. A műsorban nem mentek el szó nélkül Kálmán Olga színeváltozásai mellett sem, valamint szóba került az is, hogy szó sincs arról, hogy a Fidesz letette volna a fegyvert az Európai Parlamentben, hiszen világos logika alapján taktikázik a magyar kormánypárt annak érdekében, hogy kulcspozíciót szerezhessen a döntési folyamatban.Sajtóklub: "Gonosz oroszok nélkül ma már nincsenek titkosszolgálati akciók"
Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője, Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa, és Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője az EP-választások előtti utolsó napok eseményeit vették górcső alá Bayer Zsolt műsorvezető kérdései kapcsán. A Hír TV Sajtóklub című műsorában kiemelt szerepet kapott az osztrák belpolitikai botrány."Lónak a f...át" - Hadházy szerint pókemberkedni és fetrengeni nem ciki, és már Gyurcsány is vállalható (videó!)
Ma vádaskodva korrupciót és lopást kiált, de Simicska Lajos gazdagodása és üzletei nem zavarták Hadházy Ákos ellenzéki politikust, aki korábban még Gyurcsány Ferencet is elszámoltatta volna, ma azonban a menyasszonyi ruhát önként magára öltve lépne frigyre a DK pártelnökével - derült ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő adásából, amelyben Hadházy Ákossal vitázott Huth Gergely és Szarvas Szilveszter. Hadházyt nagy sajtóvisszhangot kapott kínos ügyeivel, valamint korábbi, mai megszólalásaival élesen szemben álló nyilatkozataival is szembesítettük, de a Kunigunda utcai Pókember konkrét válaszok helyett sok esetben történetmeséléssel felelt. Hadházy a Polbeatben kilenc percig magyarázta köztévés bizonyítványát, hogy a Kunigunda utcában korlátokra mászott, földön fetrengett; akcióit nem tartja vállalhatatlannak, a normális parlamenti munkához pedig nem fog úgy visszatérni, ahogy Kövér László házelnök szeretné, elvárná.A liberálisok vallássá tették a toleranciát, miattuk került veszélybe Európa - mondta Hidvéghi és Kovács a Polbeatben (videó!)
Európa és a zsidó-keresztény kultúrkör jövője, léte a migráció mellett azért került veszélybe, mert a szélsőliberálisok és a '68-as generáció politikusai a kereszténység helyére egy új vallást, a tolerancia vallását állították, amelynek felkent hazug papjai addig darabolják a társadalmat, amíg mindenki valamilyen kisebbség tagja lesz, és ők meg közben megmondják, mi a norma, kivel hogyan kell viselkedni, kihez hogyan kell viszonyulni - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában a Fidesz két európai parlamenti képviselőjelöltje, Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére a két politikus egyértelműsítette: Európában támadás alatt áll a kereszténység, és tombol a modern kori antiszemitizmus.Marxista '68-asok lehelnek júdáscsókot a kereszténységre és Európára? - Hidvéghi Balázs és Kovács István a Polbeatben (élő 19 órakor!)
A szellemi és rafinált európai keresztényüldözésről, Orbán Viktor bevándorlásellenes hét pontjáról, a bevándorláspártiak erőszakosságáról, a szakadék felé robogó Nyugatról, a '68-asok kultúrmarxizmusáról, kriptokommunistákról és liberálisokról, valamit a közelgő európai parlamenti választások valódi tétjéről beszélgetünk a mai PS-Polbeatben Hidvéghi Balázzsal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával és a Fidesz egyik európai parlamenti mandátum várományosával, és Kovács Istvánnal, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatójával. A mai Polbeat két házigazdája Huth Gergely és Szarvas Szilveszter lesz. A vita közvetítése kedd este hét órakor kezdődik ITT, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.Sajtóklub: Gyenge várkapitányok védik ma Európát
A Mathias Corvinus Collegium budapesti migrációs konferenciáján felszólalt többek között Václav Klaus és Nicolas Sarkozy is. Huth Gergely szerint, ha az ő idejükben történik a migrációs válság, ők egy huszáros mozdulattal megvédték volna a kontinenst. Az Echo TV Sajtóklub című műsorában többek között erről a konferenciáról is beszélgettek a vendégek: Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, valamint Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa.Sajtóklub: Benedek Elek elbújhat "a független ellenzéki sajtó" cikkeit olvasva
Az Echo TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Bayer Zsolt újságíró, műsorvezető nem ment el szó nélkül a liberális sajtó újabb Simicska-mosdatása mellett. Légből kapott mesékből sző összeesküvést az elnyomott, „független” sajtó, akik hazánk ellen hergelik a nemzetközi közvéleményt, diktatúrát harsogva a kezükben lévő jelentős számú baloldali médiumok segítségével. Így talán nem is meglepetés, hogy végre megszületett a balliberális oldalon az a hosszú lélegzetvételű mű, melyet a Direkt36 közölt, s ami természetesen végigsöpört az egész ellenzéki médián. Ebből sok újdonságot természetesen nem tudhattunk meg.Őszintén: Huth Gergely már az általános iskolában is politikai témákról vitatkozott (videó!)
Huth Gergely - a modern újságírás fenegyereke, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, az Echo TV állandó éles szájú vendége, akit sokat ér dicséret és bírálat egyaránt - a civil életben teljesen hétköznapi életet él - írja az Echo TV honlapja, annak apropóján, hogy az Őszintén vasárnapi adása megmutatta, hogy hogyan és hol él az újságíró.Ajánljuk még

















