id. gyurcsány ferenc
Gyurcsány Ferenc és az apja: az egész országot kifosztó fiú túltett a piás, habókos biciklitolvajon
Gyurcsány Ferenc apja egy piti, piás biciklitolvaj volt, a bukott miniszterelnök a minap mégis vele példálózott. Stefka István szerint senkit sem szabad az apja jelleme miatt elővenni, de az tény, hogy „Fletó” túltett az öregén. Fletó nem kerékpárokat tolt el a kocsmák elől, hanem egyik fontos résztvevője volt a kommunista nómenklatúrának, akik végrehajtották a rablóprivatizációt, megtollasodva, anyagilag tönkretéve milliókat a devizahitelekkel, miközben eladósították Magyarországot, és ezzel gazdasági, morális válságot okoztak. Ez már nem bocsánatos bűn volt, nem is kis börtönbüntetés járna ezért. Ajánljuk még
Vajon mikor merül fel Brüsszelben, hogy szolidaritásból az olajunkat is át kellene engedni a közösségnek?
Adni a rászorultnak, ha kell, akkor olajat... Deák téri bukta – Budapesten is apad a Tisza
Alapvetően utálom a tömegszámolgatás tudományát, ezért most ahelyett, hogy a Békement után számolnék be arról, hogy mi voltunk többen, inkább előre szaladok. Abból ugyanis, hogy a Deák téren lesz Bütyökék vergődése vasárnap könnyen megfejthető, hogy már a fővárosban is fogyatkozik a gyülekezet. Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána. Kabul rózsaja is passzív agresszív lett Orbán Viktor videójától