Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnapPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 18. Hat településen tartanak időközi polgármester- és önkormányzati képviselő-választást vasárnap. Azokat az időközi választásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején, illetve idejére nem tudtak kiírni. A koronavírus-járvány miatt nem lehetett időközi választást és népszavazást kitűzni, a kiírt választások pedig elmaradtak. Április 10-étől azonban ismét kitűzhetőek lettek az időközi önkormányzati választások. Az elmaradt időközi választások kiírására 15 napjuk volt a választási bizottságoknak. A választásokat úgy kellett kiírniuk, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen. Az időközi választás legkorábbi időpontja június 19. lehetett, a legkésőbbi pedig július 3. A veszélyhelyzet megszűnését követően május 8-án már 11 településen megrendezték azokat az időközi önkormányzati választásokat, amelyeket korábban már kitűztek – és lezárult a jelöltállítás is –, azonban a veszélyhelyzet miatt már nem tudták azokat megrendezni. Most vasárnap hat településen lesz időközi választás.
Több helyen is időközi választások tartanak a következő hetekbenPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 11. Még nyár elején megtartják azokat az időközi önkormányzati választásokat, amelyeken az április 3-án parlamenti mandátumot szerzett polgármesterek, önkormányzati képviselők megüresedett helyét pótolják. A választási törvény szerint ugyanis az időközi választást a mandátum megüresedésétől számított százhúsz napon belülre kell kitűzni.
Orbán Viktor gratulált az etyeki polgármesternekPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 9. A hétvégén számos időközi választást tartottak. Orbán Viktor ebből az apropóból közösségi oldalán gratulált Zólyomi Tamás frissen megválasztott etyeki polgármesternek és országszerte mindenkinek, aki a hétvégén a Fidesz színeiben indult és győzött az időközi önkormányzati választásokon
Tizenegy település rendez időközi választást vasárnapPPestiSrácok.hu Forró drót 2022 május 8. Tizenegy településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást – írja az MTI. Most azokat a korábban kitűzött időköziket rendezik meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én életbe lépett veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani.
Hét településen tartanak ma időközi önkormányzati választástPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 18. Időközi polgármester- és képviselő-választásra kerül sor hét településen, mert a helyi képviselő-testületek kimondták a feloszlásukat. A választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választástPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 11. Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást. A választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására. A helyi választási irodák a koronavírus–járvány terjedésének megakadályozására a szavazóhelyiségekben kézfertőtlenítőt helyeznek el, amelyet a választópolgárok érkezéskor és távozáskor is használhatnak. A szavazatszámláló bizottságok tagjai maszkot viselnek, és erre kérik a választókat is.
Itt van, hol tartanak időközi választást vasárnap – vajon most is tarolnak a kormánypárti jelöltek?PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 8. Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap. A választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.
Németh Kornélné, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a polgármester-választást BalatonszemesenPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 október 4. Németh Kornélné (Fidesz-KDNP) nyerte a polgármester-választást a Somogy megyei Balatonszemesen vasárnap – tájékoztatta a Balatonszemesi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője az MTI-t.
Mohácson sem történt meg a nagy ellenzéki áttörés: fölényesen győzött a Fidesz jelöltjeSSSzalai Szilárd Forró drót 2020 szeptember 27. Pávkovics Gábor, a Fidesz–KDNP jelöltje jelentős, 15-20 százalékos fölénnyel nyerte meg a mohácsi időközi választást ellenfele, a városba "koronária-gócpontot" vizionáló Csorbai Ferenc ellen. A fideszes politikus a részeredmények szerint a szavazatok közel 60 százalékát kapta meg, míg az ex-emeszpés, az elmúlt egy évben polgármester Csorbai Ferenc a szavazatok 37-38 százalékát szerezte meg.
Karcagon tarolt a fideszes jelöltSSSzalai Szilárd Forró drót 2020 szeptember 27. Karcag is új vezetőséget választott ma Dobos László helyi Fidesz-KDNP-s polgármester halála miatt. A városban összesen két jelölt indult, Szepesi Tibor a Fidesz-KDNP és Nagy József a Magyar Munkáspárt színeiben.
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.