időközi önkormányzati választás
Folytatódik: Fidesz-győzelem Dunaújvárosban az időközi választáson
Lőrinczi Konrád, a Fidesz–KDNP jelöltje győzött Dunaújvárosban, a 2. egyéni választókerületben vasárnap megtartott időközi választáson.Ismét pofonra készülhet a baloldal, már ha elindulnak egyáltalán – 27 településen tartanak ma időközi önkormányzati választást
Legutóbb egy hete tartottak időközi önkormányzati választásokat az országban, amikor is a kormánypártok földindulásszerű győzelmet arattak még a biztos ellenzékinek tartott budapesti körzetekben is. Ezúttal újabb huszonhét településen rendeznek időközi önkormányzati választást.Harminckét év után az egykori baloldalnak végleg leáldozott
Tegye fel a kezét, aki közepesen vagy akár egészen minimálisan is megdöbbent a múlt vasárnapi, időközi választások eredményein. Az átlagosnál nem csak azért volt mindez érdekesebb, mert lassan 3 hónappal az országgyűlési választások után rendezték meg, de rátett egy lapáttal, hogy az egészségügyi veszélyhelyzet miatt akár éves szintekben mérhető képviselő- vagy polgármesterhiány elszenvedői voltak bizonyos önkormányzatok. És különösebben nem kell dobszónak megelőznie a végeredményt, hiszen mindenki értesülhetett róla: fölényes, egészen elképesztően fölényes kormánypárti siker született.Karácsony Gergely csalódott az időközi választások eredményei miatt
Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy két egyéni önkormányzati képviselői mandátumot elveszítettek az ellenzéki pártok, csak Újpesten sikerült győzni, a VII. és a VIII. kerületben a Fidesz elhódította a képviselői helyet a kerületi képviselő-testületben. És még Szegeden is fölényesen nyert a fideszes jelölt - tette hozzá a baloldali főpolgármester.Pikóék megsemmisítő vereséget szenvedtek, a fővárosban is tarolt a Fidesz az időközi választásokon
Négyből három: meggyőző eredményeket értek el a Fidesz–KDNP jelöltjei a budapesti időközi választáson! Nagy Gergő az V. kerületben, Ripka András a VII. kerületben, Gondos Judit a VIII. kerületben győzte le magabiztosan a baloldal jelöltjét – osztotta meg követőivel az időközi választások kormánypárti sikereit a budapesti Fidesz a közösségi oldalán.A Fidesz jelöltje nyert az egri időközi választáson
Az ország több mint hetven településén rendeztek időközi polgármester- vagy önkormányzati képviselőválasztást vasárnap. Egerben Orosz Lászlóné a szavaztok 53,33 százalékával győzött, Sárváron a fideszes jelölt 78 százalékon áll – írja a Mandiner.Időközi választást tartanak ma Balatonedericsen, ahol négy képviselő puccsolhatta meg bosszúból a polgármestert
Ma tartják az időközi választást Balatonedericsen, miután a képviselő-testület még tavaly júniusban feloszlatta magát. A PestiSrácok.hu többször is foglalkozott már a településen zajló abszurd eseményekkel. Többek szerint személyes konfliktusok, bosszúhadjárat és az országos ellenzéki pártpolitika vezetett odáig, hogy négy képviselő (az abszolút többség) szembefordult Papp János független polgármesterrel, annak ellenére, hogy Balatonederics hosszú idő után a fejlődés útjára lépett. Sorra nyerik a pályázatokat – eddig több mint egymilliárd forint értékben hívtak le forrásokat –, fejlődik, épül a falu, a helyi lakosok és a turisták örömére. A négy képviselő – élükön Timaffy Judit volt milánói konzul – ellenben azzal vádolják a polgármestert, hogy elherdálta a falu pénzét, eladósította Edericset és még el sem számol a képviselő-testületnek. Miután sikeresen feloszlatták a képviselő-testületet, heteken keresztül nem voltak hajlandóak megszavazni a költségvetési rendelettervezetet, amiért az önkormányzat nemcsak bírságot kapott, hanem az Államkincstár még a normatívák kifizetését is felfüggesztette. Amint a polgármester és az alpolgármester lemondott, a "négyek" máris elfogadták ugyanazt a költségvetést, ami ellen addig ágáltak – ezzel pedig máris alátámasztották azt az elképzelést, hogy bizony egy remekül felépített puccs áldozata lett Papp János, aki új csapattal méretteti meg magát ismét a választáson.Több mint ötven településen tartanak ma időközi önkormányzati választást
Rekordszámú, több mint ötven településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást. Azokat az időközi voksolásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején nem tudtak megtartani.Kevin, a DK erzsébetvárosi önkormányzati képviselőjelöltje a Kutyapárt tévéjének hebegett-habogott, majd a propagandistázásba menekült
Időközi önkormányzati választást tartanak a VII. kerületben, a Kétfarkú Kutya Párt riportere pedig felkérdezte a DK önkormányzati képviselőjelöltjét arról, hogy mik a tervei a körzetében, fogja-e támogatni a Liget City projektet, amihez a kerület építési szabályzatát kellene módosítani, de mivel a momentumosok ebben nem partnerek, a kerület polgármestere levette egyelőre a napirendről a kérdést. A 22 éves Jenei Kevinnel viszont már meg tudják szavazni, ezért is érdeklőtt a Kutyapárt erről, de miután az egyébként politológiát tanuló fiatalember nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésükre, megkapták, hogy propagandisták.Ajánljuk még