időközi országgyűlési választás
Időközi Dunaújvárosban – Molnár Tibor a PS-nek: Sokat tanultam az emberektől, ezt akarom felhasználni az Országgyűlésben (PS-videó)
Időközi országgyűlési választásra készül vasárnap a dunaújvárosi választókerület, Fejér megye második legnagyobb városában azonban mégsincs igazán kampányhangulat. Stábunk az utcákat járva igyekezett felmérni a választói hangulatot, azonban sokan kameránk elé sem mertek állni, tartva attól, hogy retorzió éri őket a városvezetést kritikusan érintő véleményük hangoztatásáért. Akik mégis elmondták véleményüket, arról számoltak be, hogy méltatlannak tartják, hogy a szívárványkoalíció Budapestről vitt jelöltet a kerületbe, aki "csak a kampány kezdetével lett dunaújvárosi". Míg a helyiek a Kálló–Pintér duó tisztogató hadjáratától félnek, Molnár Tibor független országgyűlési képviselőjelölt az utcákat járja Dunaújvárosban és környékén, hogy a helyiekkel találkozzon és megvitassa velük elképzeléseit. A Béke városrészben tett látogatását megszakítva nyilatkozott stábunknak az iváncsai polgármester, aki elmondta: sokat tanult a választókerületet járva az emberektől, ezt a tudást pedig kamatoztatni szeretné az Országgyűlésben. Ennek kapcsán érintette a kerület egyik legfontosabb problémáját, a Vasmű kérdését. Mint elmondta, véleménye szerint csak a kormánnyal folytatott szoros együttműködés garantálhatja a napokban megmentett állások megmaradását, illetve azt, hogy az üzem tulajdonosai végre hajlandók legyenek a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően üzemeltetni a létesítményt. Vissza az '50-es évekbe: 70 esztendőt veszített Dunaújváros három hónap alatt (PS-videó)
Nehéz lenne megmondani, miért van az az érzése az embernek Dunaújvárosba érkezvén, hogy egy egészen másik világban jár. Na nem azért, mert annyira normálisnak tűnik minden a városban, épp ellenkezőleg: nehéz megmondani, hogy a sok furcsaság közül végül is miért van olyan érzése az embernek, mintha az '50-es évek Dunaújvárosában Sztálinvárosában sétálgatna. Azért, mert a szocialista ex-miniszterelnök tart fejtágítót a városházán, a "tanács" pedig ennek megfelelően "vasakarattal" tevékenykedik a proletariátusért, vagy inkább annak ellenében? Esetleg az elképesztő tisztogatási hullám miatt, amely nemcsak a kitalált ellenség likvidálását érte el, de már a város jelképének számító platánsort is kitisztogatta? Vagy csak az elképesztő igénytelenség, amellyel Pintérék csapata viseltet a várossal és a benne élőkkel szemben? Nehéz lenne megmondani: leginkább talán mindezek együttes fennállása miatt érezhetjük úgy, az új ellenzéki városvezetésnek 70 évvel sikerült visszavetni a várost 3 hónap leforgása alatt. Ha érdekli, hogy építi a jobbikos Pintér vasakarattal a szocializmus Dunaújvárosban, nézze meg videónkat, megéri. Molnár Tibor: Nem pártérdekeket, hanem a választókat szeretném képviselni (PS-videó!)
A PestiSrácok.hu-nak adott interjúban mutatkozik be az országos nyilvánosságnak Iváncsa polgármestere, Molnár Tibor, aki függetlenként, de a Fidesz támogatásával indul a dunaújvárosi választókerületben kiírt időközi országgyűlési választáson. Molnár portálunknak elmondta: döntését kemény tárgyalások előzték meg a nagyobbik kormánypárttal, ugyanis, mint kifejtette, a választókerületben élőket szeretné képviselni, nem pedig pártérdekeket. De beszélt környezetvédelemről, a felsőoktatás és a szakképzés jövőjéről, illetve arra is válaszolt, hogy hajlandó lenne-e Gyurcsány Ferenccel tárgyalni, ha a szükség úgy hozza. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.