időközi országgyűlési választás
Gyurcsány szerint a judapestező Bíró értékrendje az ellenzéki összeborulás kereteibe simán belefér
A bukott miniszterelnök volt az InfoRádió Arénájának szerdai vendége. A műsor során Gyurcsány Ferencet az ellenzék közös jelöltjéről, a judapestező Bíró Lászlóról is kérdezték.Bíró László zsebrevágja a tiszteletdíját, de ritkán jár be a munkahelyére
Ahogy arról portálunk is beszámolt, Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt időközi választásra kerül sor októberben; a mandátumért az elhunyt politikus lánya és a baloldali összefogás jelöltje, a judapestező jobbikos Bíró László is ringbe száll. A PestiSrácok.hu már arról is hírt adott, hogy a baloldali összefogás tiszaújvárosi jelöltje több céget is működtetett. Korábban egy csernelyi varrodának is ügyvezetője volt Bíró László, amelynek egykori alkalmazottai azt nyilatkozták a Hír TV-nek, hogy munkáltatójuk nem fizette ki a nekik járó bért: van, akinek csak néhány tízezerrel, míg másnak közel egymillió forinttal tartozik. Bíró László a baloldali összeborulás jelöltjeként jutott be múlt ősszel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlésbe (a legutóbbi voksolás során a Jobbik, az MSZP, a Momentum és a Márki-Zay Péterhez köthető Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatását is élvezte). Megyeházi informátorunk szerint a jó üzleti érzékkel megáldott jobbikos a helyi politikai életből származó kapcsolatait ügyesen kamatoztatja magánemberként is. A közgyűlési és bizottsági ülések jelentős részén nem vesz részt, ám a tiszteletdíját mindig felveszi.A kormánypártok szerint az embereknek joguk van tudni, hogy miféle embert indít a baloldal a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson
A kormánypártok elvárják a baloldaltól, hogy nyilatkozzon a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László személyével és viselt ügyeivel kapcsolatos kérdésekről – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Az európai szocialisták és a liberálisok EP-frakciójához fordultak a kormánypárti képviselők a judapestező Bíró László miatt
Levélben emelt szót az európai szocialisták és a liberálisok EP-frakcióvezetőjénél az antiszemita és cigányellenes kijelentéseket tevő magyar országgyűlési képviselő-jelölt ügyében a magyar kormánypárt európai parlamenti frakciója, miután a botrányba keveredett jelölt mellett az összes ellenzéki párt felsorakozott, az európai politikusok azonban hallgatnak az ügyben – írja a V4NA.Azbej Tristan: Koncz Zsófia már többet tett ezért az országért, mint Márki-Zay valaha is fog
Szerencsen élesedik az időközi országgyűlési képviselő választási kampány. Az ellenzék pedig hozza a formáját: úgy ígérik mindenki Magyarországát, hogy egy frissen gyógyult antiszemitát indítanak képviselőjelöltnek, és közben megalázó módon szállnak bele az elhunyt édesapja hivatását, a család gyásza közepette is átvenni kész Koncz Zsófiába – hívta fel rá a figyelmet Facebook-oldalán Azbej Tristan, arra utalva, hogy a napokban Márki-Zay Péter kocsmai stílusban beszélt a kormánypártok jelöltjéről, Koncz Zsófiáról.A „valódi kereszténydemokrata” Márki-Zay szerint egy fiatal nő ne akarjon képviselő lenni
Ismét felfedte valódi arcát az álkeresztény és áldemokrata Márki-Zay Péter. Hódmezővásárhely miniszterelnökséget ambícionáló polgármestere ezúttal Koncz Zsófiába, a kormánypártok országgyűlési képviselő-jelöltjébe szállt bele páros lábbal, ráadásul a lehető legalpáribb stílusban – írja a promenad.hu.Somogyi Zoltán is rádöbbent, hogy a Jobbik tele van "egykori" rasszistákkal!
Újabb kormányellenes megmondóember szállt bele páros lábbal a borsodi időközi országgyűlési választás összellenzéki jelöltjébe annak rasszista, antiszemita megnyilvánulásai miatt. Somogyi Zoltán, egykori szabaddemokrata, liberális, MDF-es politikus a 24.hu-n megjelent írásában keményen összegezte a jobbikos Bíró László jelöltségével kapcsolatos gondolatait. Az antiszemitizmus felett szemet hunyó összeborult ellenzék elvtelenségét immár egyre többen kezdik nyílt kritikával illetni saját táborukon belül is.Ajánljuk még
















