időközi országgyűlési választás
Karácsony, Kunhalmi, Márki-Zay és Jakab is megjelent Szerencsen – Nekik tényleg a lét a tét (Videó)
Vasárnap rendezik a szerencsi időközi országgyűlési választást, amelyen a fideszes Koncz Zsófia ellen a baloldali összefogás az egyébként jobbikos Bíró Lászlót indította, aki végül antiszemita kijelentései miatt került a figyelem középpontjába – bár ezekért utólag elnézést kért. A jobbikos jelöltről időközben az is kiderült, hogy egykori alkalmazottai szerint nem fizette ki őket, sőt, akadt, akit fegyverrel is megfenyegetett. Mindezek ellenére mégis őt tartották a legalkalmasabbnak arra, hogy az ellenzéki pártok közös országgyűlési képviselő-jelöltjeként mérettesse meg magát Koncz Zsófiával szemben. A PestiTV stábja szombaton Szerencsen forgatott, ahol még Karácsony Gergely is feltűnt a judapestező jobbikost támogatva, de sikerült szóra bírnunk Kunhalmi Ágnest, Jakab Pétert és Márki-Zay Pétert is: az ellenzék vezetői láthatóan nagyon próbálnak hinni abban, hogy együttes erővel sikerülhet megnyerni az időközi választást. Némiképpen árnyalja a képet, hogy a kormánypárt által indított Koncz Zsófiával ellentétben nekik nem sikerült konkrét programmal készülniük, sőt, azzal kapcsolatban sem egyértelmű az álláspontjuk, hogy melyik pártot kell korrupcióval és hazugsággal vádolni. A Jobbik elnöke egyébként nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy milyen érzés számára azzal a Gyurcsány-párttal összefogni, akik ellen megalakultak. Márki-Zay Péter pedig arról beszélt, hogy mennyire felháborító, hogy Gajda Péter ügyét még mindig nem derítették fel a hatóságok: szavai szerint az MSZP-s korrupciós ügyeket ki kell vizsgálni. Különösen pikáns, hogy az MSZP helyesíróbajnoka Kunhalmi Ágnes éppen pénteken nyilatkozott arról, hogy a kispesti polgármester a legjobb polgármester, akit ismer. Az ellenzéki összeborulás sikerében egyébként Szanyi Tibor sem bízik: a volt szocialista politikus igen markáns véleményt fogalmazott meg az ellenzéki pártok együttműködéséről.Bíró László támogatására szólított fel az MSZP
Továbbra is az antiszemita kijelentéseiről és céges botrányairól elhíresült Bíró László támogatására szólítja fel híveit az MSZP. Varga László, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke közleményében fontosnak nevezte, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. választókerület időközi országgyűlési választásán, amelyet vasárnap tartanak, minden rendben legyen, és kizárják a választási csalás lehetőségét.Karácsony Borsodba siet, személyesen támogatja a judapestező antiszemita Bíró kampányát
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szombaton Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe utazik, hogy a baloldal helyi jelöltje, Bíró László mellett kampányoljon. Karácsony támogatása azért is megdöbbentő, mert azok után áll ki személyesen Bíró mellett, hogy az antiszemita jelölt Budapestet egyszerűen Judapestként emlegette – olvasható az Origo cikkében.Koncz Zsófia: az én ajtóm mindenki előtt nyitva fog állni
Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt hamarosan időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. A Fidesz-KDNP színeiben induló Koncz Zsófiával, az elhunyt képviselő lányával Szerencsen találkoztunk, majd egy bejáráson bemutatta nekünk a festőien szép Tokaj-Hegyalját. A kormánypárti jelölt a PestiSrácok.hu-nak beszélt a terveiről, arról, hogy miközben rengeteg időt tölt terepen a helyi emberek körében, egyre több feladatot kap, amelyeket örömmel fog elvégezni megválasztása esetén. A kormánypárti jelölt az ellenzék szimpatizánsainak és a bizonytalankodóknak azt üzeni, hogy a térség érdekei fontosabbak a politikai csatározásoknál, ezért az ajtaja mindig, mindenki előtt nyitva fog állni, és fel fogja karolni az előremutató kezdeményezéseket.Koncz Zsófia továbbvinné édesapja örökségét (videó)
Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt hamarosan időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. A Fidesz-KDNP színeiben induló Koncz Zsófia a PestiTV A Riporter című műsorában Szarvas Szilveszterrel beszélgetett programjáról.Karácsony, a kisebbségi jogok élharcosa elmagyarázta, miért nem baj a judapestezés
Karácsony Gergely a szokott Unicum után, Budapest főpolgármestereként szépen beállt egy videóban Bíró László mögé, a városát "judapestező" és a városának bizonyos lakóit "tetűcsúzdásozó" jobbikos képviselőjelölt mögé. Nem látszott boldognak, de Karácsony sose látszik annak, amikor szembesül vele, hogy Gyurcsányék azt csinálnak vele, amit akarnak. Ez se az ő ötlete volt, de ne sajnáljuk meg: attól senki nem lesz jobb ember, hogy pontosan tudja, vállalhatatlan dolgot tesz a hatalom apró morzsáiért és látszatáért. Ma este a PestiTV A riporter című műsora is Bíró Lászlóval foglalkozik.Koncz Zsófia a politikai csatározások helyett szülőföldjét szeretné szolgálni
Koncz Ferenc fideszes országgyűlési képviselő tragikus halála miatt hamarosan időközi voksoláson dől el, ki képviselheti a jövőben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben élők érdekeit. A Fidesz-KDNP színeiben induló Koncz Zsófiával, az elhunyt képviselő lányával Szerencsen találkoztunk, majd egy bejárás során bemutatta nekünk a festőien szép Tokaj-Hegyalját. A kormánypárti jelölt a PestiSrácok.hu-nak elmondta: gyermekkora óta fogékony a közéleti kérdésekre, hiszen édesapja évtizedeken keresztül a térség legmeghatározóbb politikusa volt, és bizony családi berkekben is gyakran átbeszélték az ország és a világ dolgait.Schiffer: Az ellenzék elvtelenségét mutatja Bíró jelölése
Az egész baloldal elvtelenségét mutatja az 1-2 éve még zsigeri antiszemita kijelentéseket tevő Bíró László támogatása az október 11-i, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei időközi választáson Schiffer András szerint. Az LMP egykori frakcióvezetője egy lapinterjúban úgy vélte, hogy az ellenzék kormányra jutva a 2010 előtti hegemón elit csoportok restaurálási kísérletéhez asszisztálna.Hollik: Bíró László tönkretenné a munkahelyeket
Bíró László, a baloldal szerencsi jelöltje nem munkahelyeket teremtene, hanem tönkretenné azokat – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus sajtóhírek alapján arról is beszélt, hogy megtalálták Bíró László strómanjait.Ajánljuk még

















