idősek támogatása
Szijjártó: a kormánynak feladata és kötelessége az idősekről való gondoskodás
A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter Tiszafüreden, a felújított Platán Idősek Otthonának átadó ünnepségén arról számolt be, hogy az elmúlt tizenkét évben a kormányzati döntések szívében a család állt, amely azonban csakis a nagyszülőkkel lehet teljes. A tárcavezető az eseményen kijelentette, hogy a kormány nemcsak feladatának, hanem kötelességének is tartja az idősekről való gondoskodást és a nyugdíjasok anyagi biztonságának elősegítését.Nyitrai Zsolt: a nyugdíjasok 2010 előtt nem kapták meg a nekik járó figyelmet és anyagi megbecsülést
A nyugdíjasok 2010 előtt nem kapták meg a nekik járó figyelmet és anyagi megbecsülést – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott szombaton, a Facebookon közzétett videobejegyzésében. Nyitrai Zsolt a JóKor magazin új számának megjelenésével összefüggésben hangsúlyozta: a 2010 előtti kormányok rosszul kezelték a válságot, mert elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől. Hozzátette: a 2010 előtti kormányok a gazdasághoz is rosszul nyúltak, mert nem kerülhetett sor nyugdíjprémium kifizetésére.Zsigó Róbert: a járvány idején is támogatjuk az időseket (Videó)
A járvány idején is támogatják az időseket – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár pénteken a Facebook-oldalán. Zsigó Róbert a videóban kiemelte, hogy pénteken másfélmillió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember bankszámlájára utalják – a havi járandóság mellett – a 13. havi nyugdíjat is. Tehát banki átutalással is dupla nyugdíj érkezik – fűzte hozzá.A 14. havi nyugdíjat is kifizeti a kormány
A kormány négy hónap leforgása alatt nemcsak plusz egyhavi nyugdíjat fizet ki, hanem az egyszeri intézkedéseivel nagyjából még egy hónapnyi juttatást is odaad az idős korosztálynak. A Portfolio számításai szerint egy átlagos nyugdíjas 138 ezer forint pluszjövedelemhez jut majd 2022 végéig bezárólag.Fidesz: a baloldal elvette és újra elvenné a tizenharmadik havi nyugdíjat
A baloldal elvette és újra elvenné a tizenharmadik havi nyugdíjat – mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdán, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában. Dunai Mónika emlékeztetett: a kormány a jövő év elején a teljes 13. havi nyugdíjat kifizeti, így a nyugdíjprémium után újabb támogatás érkezik az idősekhez.A járvány idején is átveri az idős embereket Újpest ellenzéki vezetése
Nem egri sajátosság, hogy egy-egy ellenzéki vezetésű önkormányzat a koronavírus-járványra hivatkozva veri át az idős embereket; a jelek szerint a recept népszerű, a licencet az újpesti szivárványkoalíció is átvette fű alatt. A momentumos Déri Tibor vezette színtársulat segítséget ígér a hetven éven felülieknek, és a hatósági karanténban lévőknek például a bevásárlásokban, a tavaszi első hullám idején még működő kezdeményezés mögül mostanára azonban elfogyott a pénz, vagy az akarat, de az is lehet, hogy mindkét hozzávalóból hiány van már. A szivárványkoalíció hirdetőtábláján, az ujpestmedia.hu-n található hirdetés tartalma szerint az említett segítséget az önkormányzat a karanténban lévők mellett az idős embereknek is felajánlotta, ám ha bármelyik hetven éven felüli újpesti arra vetemedne, hogy élne a lehetőséggel, akkor keserű csalódás érheti.Ajánljuk még