idősek veszélyeztetése
Nemcsak idősekkel, hanem kisiskolásokkal is érintkezett a fertőzött területről hazatért momentumos
Nemcsak időseket, hanem kisiskolásokat is veszélyeztetett Bodrozsán Alexandra, a Momentum polihisztora, aki azután kezdett hiperaktív közéleti tevékenységbe, hogy társaival együtt Brüsszelben nem engedték be őket az EP egyik rendezvényére március elején, mondván ott már akkor meghaladta az ötvenet a koronavírussal megfertőzött emberek száma. Két nappal később a politikusnő már egy kecskeméti iskolában járt egy gyermekszínjátszó találkozón, miközben a járvány miatt idősek ellátását, és meglátogatásukat kezdte szervezni. Arra egyelőre nincs adat, hogy Bodrozsán Alexandra megvizsgáltatta-e magát, az viszont tény, hogy a leginkább veszélyeztetett idősekkel ment koszorúzni március 15-én, holott a veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradtak az ünnepségek. Pikáns körülmény, hogy a képviselőnő ugyancsak március 15-én közzétett ajánlásával arra buzdít mindenkit, hogy maradjon otthon. A jelek szerint a Momentumnál bevett gyakorlat lehet a fentiekhez hasonló, felelős viselkedés: ahogy azt a PestiSrácok.hu elsőként megírta, Barnabás István momentumos önkormányzati képviselő olaszországi magánútja után senkinek sem jelezte, hogy a koronavírus európai gócpontjának számító országban járt, majd mintha mi sem történt volna, részt vett az önkormányzat munkájában. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.