Pesti Srácok

Nemcsak idősekkel, hanem kisiskolásokkal is érintkezett a fertőzött területről hazatért momentumos

null

Nemcsak időseket, hanem kisiskolásokat is veszélyeztetett Bodrozsán Alexandra, a Momentum polihisztora, aki azután kezdett hiperaktív közéleti tevékenységbe, hogy társaival együtt Brüsszelben nem engedték be őket az EP egyik rendezvényére március elején, mondván ott már akkor meghaladta az ötvenet a koronavírussal megfertőzött emberek száma. Két nappal később a politikusnő már egy kecskeméti iskolában járt egy gyermekszínjátszó találkozón, miközben a járvány miatt idősek ellátását, és meglátogatásukat kezdte szervezni. Arra egyelőre nincs adat, hogy Bodrozsán Alexandra megvizsgáltatta-e magát, az viszont tény, hogy a leginkább veszélyeztetett idősekkel ment koszorúzni március 15-én, holott a veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradtak az ünnepségek. Pikáns körülmény, hogy a képviselőnő ugyancsak március 15-én közzétett ajánlásával arra buzdít mindenkit, hogy maradjon otthon. A jelek szerint a Momentumnál bevett gyakorlat lehet a fentiekhez hasonló, felelős viselkedés: ahogy azt a PestiSrácok.hu elsőként megírta, Barnabás István momentumos önkormányzati képviselő olaszországi magánútja után senkinek sem jelezte, hogy a koronavírus európai gócpontjának számító országban járt, majd mintha mi sem történt volna, részt vett az önkormányzat munkájában.

Nemcsak időseket, hanem kisiskolásokat is veszélyeztetett Bodrozsán Alexandra, a Momentum polihisztora azután kezdett hiperaktív közéleti tevékenységbe, hogy társaival együtt Brüsszelben nem engedték be őket az EP egyik rendezvényére március elején, mondván ott már akkor meghaladta az ötvenet a koronavírussal megfertőzött emberek száma. Mint arról vasárnapi cikkünkben beszámoltunk, a Kecskeméten önkormányzati képviselőként, Újpesten pedig az ugyancsak momentumos Déri Tibor polgármester titkos tanácsosaként dolgozó rettenthetetlen politikusnő a brüsszeli járványveszélynek megörülve kiadós városnézésre ment társaival, majd Kecskeméten koszorúzott március 15-én egy tucat idős ember társaságában, nyilván dacból, mert addigra már a kormány lefújta a központi ünnepségeket, és így tettek az önkormányzatok is. A keol.hu oknyomozása ugyanakkor kiderítette, hogy Bodrozsán Alexandra nem töltötte tétlenül a Belgiumból hazatérte, és a nemzeti ünnepünk között eltelt időt, és – ha már világjárvány van – ellátogatott a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekszínjátszó találkozójára is, amelyen a gyermekeken kívül számos felnőtt is részt vett.

– olvasható jelenleg is Bodrozsán Alexandra Facebook-profilján, amelyen egyébként bemutatja azt a karitatív tevékenységét is, hogy fertőzött területről hazatért, felelősen gondolkodó, és valószínűleg járványtani szempontból meg nem vizsgált politikusként jelenleg az otthonaikban maradó idős emberek ellátását koordinálja.

PestiSracok facebook image
A Bodrozsán Alexandra vezette momentumos csoport a koronavírus terjedése miatt hazatért Brüsszelből, a felelősen gondolkodó képviselőnő két nap múlva már egy gyermekszínjátszó találkozón volt Kecskeméten. Fotó: Facebook

Bodrozsán Alexandra itt nem adta fel a közéleti tevékenység kínálta lehetőségeket, néhány nappal az iskolai vizit után, már Fekete-Győr András pártelnökhöz hasonlóan ő is hangosan követelte a bölcsődék, óvodák, iskolák bezárását, amit a kormány szerencsére nem tett meg, hanem bevezette a digitális oktatást. A kabinet intézkedése annyi könnyebbséget jelent, hogy néhány százezer fiatalnak így nem kell megismételnie a tanévet. Ha összegezzük a Momentum polihisztora, Bodrozsán Alexandra jelentette ívet koronavírus-ügyben, akkor arra juthatunk, hogy a politikusnő elutazott Brüsszelbe társaival, ahol azért nem fogadták őket az EP-ben, mert Belgiumban akkor már kezdett kibontakozni a járványveszély. Ha már járványveszély, a momentumosok jól körbejárták a várost, a képviselőnő hazaérve pedig egy iskolai rendezvényre ment gyermekeket simogatni, miközben az eddigi adatok szerint nem vizsgáltatta meg magát. Azért, hogy biztosra menjen, a leginkább veszélyeztetett idős emberekkel ment koszorúzni Kecskeméten március 15-én, miközben az ünnepségek épp a veszélyhelyzet miatt maradtak el országszerte. A politikusnő eközben csoportokat szervezett az idősek segítésére, meglátogatásukra, hogyha esetleg valaki feltételezett hordozóként továbbadta a vírust, akkor az bizonyosan célba érjen. Furfangos momentumos politikusként Bodrozsán Alexandra a jelek szerint semmibe nem kezd B-terv nélkül, erre utal, hogy van egy másik Facebook-profilja is, amelyen a fentiekkel némileg ellentmondásos módon az otthonmaradásra buzdít, így elmondhatja magáról, hogy mindegyik választói csoport igényeinek igyekezett megfelelni.

Maradj otthon! – szólította fel a híveit a Momentum polihisztora. Felhívásának pikantériája, hogy azt március 15-én, azon a napon osztotta meg, amikor a leginkább veszélyeztetett idős emberekkel ment koszorúzni Kecskeméten, miközben a veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradtak az ünnepségek. Fotó: Facebook.

– osztotta meg tanácsait a Facebook-on Bodrozsán Alexandra. Felhívásának pikantériája, hogy azt március 15-én, azon a napon osztotta meg, amikor a leginkább veszélyeztetett idős emberekkel ment koszorúzni Kecskeméten, miközben a veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradtak az ünnepségek.

Közegészségügyi kockázati tényező lehet a Momentum

A jelek szerint a Momentumnál bevett gyakorlat lehet a fentiekhez hasonló, felelős viselkedés: ahogy azt a PestiSrácok.hu elsőként megírta, Barnabás István momentumos önkormányzati képviselő olaszországi magánútja után senkinek sem jelezte, hogy a koronavírus európai gócpontjának számító országban járt, majd mintha mi sem történt volna, részt vett az önkormányzat munkájában. Napokkal később bejelentette: önkéntes karanténba vonul élettársával együtt, aki a paksi erőmű területén dolgozik, és aki szintén bement munkahelyére anélkül, hogy vizsgálatnak vetette volna alá magát. A politikus beszámolója szerint Nápolyban jártak, ahonnan a napokban tértek vissza, majd bementek a munkahelyükre. Barnabás az erőmű hulladékkezelőjénél dolgozik főmérnökként. A momentumos politikus viselkedése, járványügyi szabálysértés gyanúja miatt fordult a Paksi Rendőrkapitánysághoz a feljelentéseiről jól ismert Tényi István.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.