Dél-Korea Északkal együtt rendezné a 2024-es téli ifjúsági olimpiátPerutek János Sport 2020 november 25. A Koreai Köztársaság hivatalosan indítványozta a Koreai NDK-nak, hogy közösen bonyolítsák le a 2024-es téli ifjúsági olimpiai játékokat.
Késely és Milák triplázott, már tizenegy aranynál járunk az ifjúsági olimpián! Sport expressz 2018 október 13. Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a magyar csapat csodálatos szerepléssel már hét aranynál járt az ifjúsági olimpián, Buenos Airesben, amivel az éremtáblázat második helyén állt. Ez utóbbi még mindig így van, egyedül az oroszok előzik meg a mieinket, de már tizenegy aranynál járunk. A 2020-as olimpián várhatóan nagyot alkotó Milák Kristóf, Késely Ajna „úszópáros” egyaránt háromszor állhatott a dobogó tetejére.
Hihetetlen: három nap után hét arannyal második Magyarország az ifjúsági olimpia éremtáblázatán! Sport expressz 2018 október 10. A magyar sport továbbra is rendben, sőt, nagyon rendben van. Versenyzőink remekelnek a III. nyári ifjúsági olimpián, három versenynap alatt hét aranyat szereztek, másodikak vagyunk az éremtáblázaton Oroszország mögött. Jellemző a csodás szereplésre, hogy a harmadik helyezett országnak már csak két győzelme van.