igazi csíki sör
Lázár: "A Heineken Romániában lenyomja a magyarokat, itt meg elkéri a pénzüket"
Ne csak a markát tartsa a Heineken - tette helyre a holland multicég magyar leányvállalatát Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón, aki a Romániában évek óta zajló Igazi Csíki Sör kontra Heineken háborúra és a román bíróság csíkit ellehetetlenítő és betiltó határozatára reagálva nyomatékosította, a Heineken pont úgy viselkedik mint egy multi: Romániában lenyomják a magyarokat, Magyarországon pedig elkérik a pénzüket.„A Heinekent minősíti a méltánytalan eljárás" - Kiáll a Miniszterelnökség az Igazi Csíki Sör mellett
A Heineken hozzáállását minősíti, hogy a magyar kormánnyal együttműködési megállapodást köt, majd Romániában méltatlan eljárást folytat egy magyar márka ellen - válaszolta a Miniszterelnökség a PestiSrácok.hu az Igazi Csíki Sör román ellehetetlenítésével kapcsolatos kérdésére. A tárca portálunknak nyomatékosította, a holland multi a román hatóságokkal együttműködésben lépett fel egy magyar márka ellen, és a Heineken cég is nyilvánvalóan tisztában van azzal, mivel jár Erdélyben magyar terméket forgalmazni. Hódmezővásárhelyen eközben beindult a sörbojkott...Igazi Tiltott Sör lett az Igazi Csíki Sörből
Az Igazi Csíki Sör a Facebookján jelentette be, hogy a jogerős bírósági ítélet miatt, mely megtiltja nekik a név használatát, ideiglenesen Igazi Tiltott Sör néven találkozhatnak velük a fogyasztók."A román állam azt szeretné, hogy vállalkozás helyett Angliában mosogassanak a székelyek" - PS-interjú az Igazi Csíki atyjával
Ahogy a rendszerváltás után a szerencsi cukorgyárat az ellenérdekelt multi a földdel tette egyelővé, a holland Heineken hamisításra hivatkozva így töröltetné el a föld színéről az Igazi Csíki Sör gyárat, és zúzatná be a sör előállításához szükséges összes gépet és eszközt. A román állam pedig mindehhez úgy asszisztál, hogy közben teljesen figyelmen kívül hagyja az uniónak az ügyben meghozott december 9-ei, jogerős döntését. Lénárd András portálunknak elmondta, véleménye szerint a „latin ajkú” Maros megyei bírák így adták értésére a csíki székelyeknek, hogy ők nem részei az Európai Uniónak, és minden lehetséges eszközzel igyekeznek gátolni az erdélyi magyar gazdaság megerősödését.Ajánljuk még