ígérgetés
A rikácsoló Szabó Tímea és a DK-s Arató szerint csak választási csalás esetén nyerhet a Fidesz áprilisban (Karantén-vlog)
Bár a fröcsögések és hazugságok már hónapok óta felsőbb fokozatba kapcsoltak az ellenzéknél, a hivatalos kampány elkezdése előtt még egy fokozatot feljebb csavartak a motoron a hatalom után ácsingózó "demokraták". Ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter még több ostobaságot és sértést húzott elő a cilinderből, miközben ismét leleplezte magát rosszindulat és tudatlanság tekintetében is, ezt pedig a Karantén is jegyezte. Egy magát gazdasági fórumnak nevező, régi komcsikat felvonultató rendezvényen Zajos Peti ugyanis az alapvető élelmiszerek áfájáról tartott kiselőadást, azt azonban véletlenül kifelejtette, hogy Gyurcsányék emelték először 20 százalékra, majd Bajnaiék 25 százalékra az élelmiszereket adóját, az Orbán-kormány pedig néhány éve pont a tej, tojás, hal, baromfi- és sertéshús áfáját 5 százalékra csökkentette, amit a baloldal nem szavazott meg az Országgyűlésben. A jóemberkedés lovagjai azonban a szavakban most is a leggálánsabb simogatómesterek. A Karantén a nagy böngészés közepette szembetalálkozott a jó recskás Gréczyvel is, aki egyre több rendezvényre kíséri el Dobrev Klárát; most épp Göncz Árpád halálának évfordulóján gyűlt össze a nagy csapat, Gréczy pedig, mintha mi sem történt volna, készül a kultúráért felelős ellenzéki pozíciójára. Az ellenzéknek természetesen a hazánkról készült imázsfilmek sem tetszenek; nyilván a nemzeti büszkeség erősítése sosem volt erőssége a baloldalnak, most azonban szintet léptek, és az általuk hangoztatott megosztáshoz és kirekesztéshez egy remek gyűlöletvideóval járultak hozzá. Végül a fő fogás Szabó Tímea szokásos rikácsolása és a DK-s Arató Gergely felháborító felböfögése a mai Karanténban, akik előre siránkoznak, hogy ha nem nyer a baloldal, akkor az csak abból az okból alakulhat így, hogy a Fidesz csal. A két kőkommunista felforgató azt is hozzátette mellékesen, hogy természetesen 2018-ban is csalással nyertek a kormánypártok. Bizonyítékként egy haveri Soros-szervezet "jelentését" hozzák fel, súlyos zavart igyekezve okozni Magyarországnak. Nézzétek most is a Karantént, most sem fogjuk vissza magunkat! Dobrev kioktató történelmi leckét adott a parlamentben, csak a fogalmakkal és helyszínekkel nem volt tisztában (Karantén-vlog)
Hihetetlen a kommunisták magabiztossága, ezt lépten-nyomon bebizonyítják akkor is, amikor hónapok hazugságai után, egyik napról a másikra az ellenkezőjét kezdik el hirdetni, mintha semmi sem történt volna. Gyurcsány Ferenc bérmálkozási szokásait már korábbról ismerjük, most a felesége, Dobrev Klára mutatta ki farkaskörmeit az Országgyűlésben, ahol megvető, lenéző és kioktató hangnemben tartott kiselőadást némi fenyegetéssel fűszerezve. Külön izgalmakat rejtett a történelmi leckéje is, ahol a Magna Chartával példálózott a nép nevében, amely közismerten 1215-ben jött létre Angliában, és a nemesség szabadságjogait rögzítette. A Karanténvlog emellett természetesen nem mehetett el szó nélkül, ahogy a videónkból láthatjátok is, de utunkat keresztezte Hiszékeny Dezső is, a szocialisták régi nagyágyúja Angyalföldről, akit ötmilliós vesztegetéssel gyanúsítottak, és amelyet végül megúszott, most azonban nyugodt arckifejezéssel nevezi maffiakormánynak a jelenlegi vezetést. Hiszékeny mellett Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes is részt vett a sajtótájékoztatón, a főpolgármester pedig nem győzte hangsúlyozni a zöld és progresszív baloldal előnyeit, mi azonban csak a szélsőbaloldali, üres maszlagot láttuk emögött. A Karanténvlog elcsípte Fekete-Győr András újabb ígérgetéseit is, aki lassan nem tud hova licitálni, de az örök életet a kampányban biztosan megígéri majd nektek. Végül Parizer Péter is csapdánkba került, aki elképesztő elánnal vetette be magát az ígérgetésbe és a szegénylegény szerepébe; elég nagy baj, hogy közben kikandikál a havi többmilliós fizetés, a luxusautó és a nyilasbakancs a szép máz mögül. Tartsatok ma is velünk, a Karanténvlog most sem hazudtolta meg magát! Dobrev ismét plafont repesztett: szerinte a 2010 előtti baloldali kormányok alatt jobban éltek az emberek, mint most (Karantén-vlog)
Gyurcsányné színre lépett, és ha már hivatalosan is a DK miniszterelnök-jelöltje lett, akkor illett is akkorát hazudni, hogy ne térjen ki hitéből a férje, és a hergelési szint mélysége tökéletesen illeszkedjen az alattomos házaspár napi rutinjába. Dobrev Klára fapofával mondta mindenki arcába, hogy a 2010 alatti baloldali kormányok teljesítménye miatt nem szakadt ketté az ország, nem úgy, mint most. Ezt az elképesztő, plafonrepesztő gondolatot megfejelte azzal, hogy ők majd újból rendet csinálnak Magyarországon, és 2022-ben bizony nem is lehet más kimenetel. A vastag arcbőr követelmény a DK-ben, vélhetően ezért kormányozta ladikját Gyurcsányék kikötőjébe a független-objektív Kálmán Olga is, akit legutóbb megfenyegettek a Facebookon. A Karantén pedig nem hagyhatta ki a magas labdát, hiszen tudjuk, hogy aljas dolog a fenyegetés, de azért ne tegyünk úgy, mintha ezt a jobboldal szabadította volna el, műsorunkban pedig példát is hozunk a DK gusztustalan hergeléseire, amelyek után a trolljaik halálos fenyegetéseket küldenek jobboldali politikusoknak és nekünk, újságíróknak is. Kálmán Olga áldozatszerepe tehát nem unikális, de Gyurcsányék ebből is kisstílű politikai tőkét igyekeznek kovácsolni. A DK-n kívül is van élet, ezt bizonyítja Fekete-Győr András, aki a felelősségvállalásról hadovált, gyávának nevezve a Fideszt, miközben saját füstbombadobálós ügyében csak vinnyog és menekül, nem mer férfiként kiállni. Úgy látszik, a nagyotmondás és a hazugság most már tökéletesen egybeolvadt a baloldallal, erre pedig újabb példa a szocialista Kunhalmi Ágnes újabb egyetemi gondolatsora, de lapot osztottunk a mai Karanténban a rendkívül egyenes gerincű Jakab Péternek is, aki szélsőjobboldaliként a szélsőbaloldali Szabó Tímeával pózol közös plakáton. Összenő azért, ami összetartozik! Nézzétek ma is a Karantént, megéri! Fegyőr minden nyugdíjast boldoggá tenne, Karigeri szerint őket nem a beszéd, hanem a tettek jellemzik – Junghausz Rajmund a Karanténvlogban
Péntek este 20 órakor minden alkalommal bekeményítünk a Pesti TV-n és szókimondó hangnemben tárgyaljuk ki a hét legfontosabb és legmeghökkentőbb eseményeit. Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd az újbudai önkormányzat fideszes képviselőjével, Junghausz Rajmunddal beszélgetett a DK-s karmok közé keveredett XI. kerületről. Természetesen nem maradhatott ki a szórásból Karácsony Gergely Föld napján elkövetett érzékenyítése, amikor a főpolgármester többek között arról beszélt könnyfakasztó hangnemben, hogy számukra a tettek a fontosak, nem a szavak. Utóbbiakból már láttunk eleget, tettekből azonban egyelőre csak annyiban merült ki a baloldali városvezetés tevékenysége, hogy kiosztották a pozíciókat egymás között és azóta siránkoznak, mutogatnak, de legalább Gyurcsány talpnyalói zsíros állásokhoz juthattak. A Karanténvlog semmiképpen sem hagyta volna ki péntek esti műsorából Czeglédy Csaba és Varju László áldozati fetrengését sem, ahogy a DK ötvenes éveket idéző, egyházellenes és hazug méregkampányát sem, de szót ejtettünk a Momentum örök életet ígérő újabb kamupropagandájáról is. Végül az erős idegzetűek ismét találkozhattak Gurmai Zitával, az MSZP egyik agytrösztje ugyanis újból megörvendeztetett bennünket néhány komoly és magvas gondolattal. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.