ii. erzsébet királynő
Novák Katalin Londonba utazik II. Erzsébet temetésére
Novák Katalin közösségi oldalán jelentette be, hogy Londonba utazik, ahol részt vesz II. Erzsébet királynő gyászszertartásán. A köztársasági elnököt férje is elkíséri a néhai királynő temetésére.Csak a haladók dönthetik el, hogy II. Erzsébet egy fehér férfi volt – The Right Brothers (videó)
Elmebeteg haladók ünneplik világszerte, de legalábbis a fejlett, toleráns Nyugaton II. Erzsébet halálát, mert szerintük a királynő a rabszolgatartó, elnyomó fehér férfiakat testesítette meg – az persze nem zavarja őket, hogy valójában nő volt. Hiszen ők döntik el, hogy ki a fehér férfi, ahogy azt is ők határozzák meg, hogy mi számít szépnek és jónak, mint a Los Angeles-i hajléktalannegyedek, amelyek szerintük például a szabadság és a karbonsemlegesség megtestesítői. De ne feledkezzünk meg a hét egy másik fontos mozzanatáról sem, kijött ugyanis a legújabb, leglátványosabb és legheroikusabb érzékenyítő film Hollywood propagandaasztaláról, a Woman King, vagyis a Női király, amely egy fekete nőkből álló harcosokból álló sereg győzelméről szól. Igen, a fehéreket győzik le, akik férfiak. Ezekről beszélgettünk a legújabb The Right Brothersben Georg Spöttlével.Biden részvétét nyilvánította III. Károly brit királynak
Joe Biden amerikai elnök részvétét nyilvánította szerdán III. Károly brit királynak és tolmácsolta népe II. Erzsébet királynő iránti csodálatát, akinek méltósága és állhatatossága elmélyítette az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság tartós barátságát és különleges kapcsolatát - közölte szerdán a Fehér Ház.GeoRGpolitika – Páncélozott autók, speciális alakulatok és kommandósok a királynő temetésén (PS-videó)
Nagy-Britannia még nem élt meg olyan komoly biztonsági készültséget, mint II. Erzsébet királynő temetésén várható. Elnökök, uralkodók és kormányfők érkeznek a világ minden tájáról. A legtöbben hozzák saját testőreiket is. A legkomolyabb védelem valószínűleg Joe Bidené lesz. 10.000 rendőr és a hadsereg speciális alakulataitól 1500 katona vigyázza majd a szertartást. A legnagyobb kihívás a tömeg védelme, nehogy egy terrorista autóval belehajtson vagy robbantásos merényletet kövessen el. A titkosszolgálatok is együttműködnek, hogy kiszűrjenek veszélyes személyeket, akik Londonba utaznának. Lehegesztett csatornafedelek és mesterlövészek is garantálják a biztonságot.Ma ravatalozzák fel a királynő koporsóját a londoni parlamentben
Felravatalozzák a múlt héten elhunyt brit uralkodó, II. Erzsébet királynő koporsóját a londoni parlament legősibb épületében, a Westminster Hallban. A koporsót kedd este repülőgéppel szállították a skót fővárosból, Edinburghból Londonba, és a repülőtérről a brit királyi család első számú londoni rezidenciájára, a Buckingham-palotába vitték. Innen szállítják át délután az 1097-ben épült Westminster Hallba.Felravatalozták II. Erzsébetet Skócia fővárosában
Felravatalozták hétfőn az edinburgh-i St. Giles székesegyházban a múlt héten elhunyt brit uralkodó, II. Erzsébet királynő koporsóját. A szertartáson jelen volt III. Károly király. A skót fővárosban kedd estig marad a királynő koporsója, majd átszállítják Londonba, és ott is felravatalozzák négy napra, mielőtt örök nyugalomra helyeznék.II. Erzsébet halála – Elindult a néhai uralkodó koporsóját szállító menet Balmoralból
Elindult vasárnap a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő koporsóját szállító és kísérő járműkonvoj a királyi család nyári rezidenciájáról, a skóciai Balmoral kastélyából. Ezzel több mint egyheti búcsúszertartás-sorozat vette kezdetét, amelynek végső aktusaként szeptember 19-én, a London nyugati határában fekvő Windsorban helyezik végső nyugalomra a volt uralkodót.Ajánljuk még