iii. budapesti demográfiai csúcs
A világ túlnépesedik, Európában ellenben üresek a bölcsők – Orbán, Vučić és Babiš is felszólal a Budapesti Demográfiai Csúcson
A fejlődő országok túlnépesedésével párhuzamosan a fejlett világ országaiban üresek a bölcsők; mintha lemondtak volna a nyugati emberek saját jövőjükről – jelentette ki hétfői sajótájékoztatóján Novák Katalin, amelyen bejelentette: szeptember 5-én és 6-án harmadik alkalommal rendezik meg a Budapesti Demográfiai Csúcsot, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mellett felszólal többek között Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök, Andrej Babiš cseh miniszterelnök, valamint Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök. Mint a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár portálunknak föltette: "ha adott a túlnépesedett Afrika és van a népességét fenntartani képtelen Európánk, akkor az-e a megoldás, hogy kinyitjuk a zsilipeket, hadd áramoljanak az emberek egyik helyről a másikra". Úgy vélte, a magyar kormánynak megvannak a válaszai: nem tömeges bevándoroltatással, hanem erős családpolitikával, családtámogatással kell ösztönözni a gyermekvállalást, hogy Európa önerejéből újulhasson meg.