Pesti Srácok

impexek

Tihany díszpolgára lett az a dúsgazdag impexes, akinek vezetése alatt milliárdos veszteség érte Magyarországot

MGMező Gábor A Hálózat 2019 november 6.
Tihanyi díszpolgári címet kapott idén az a Tóth József, aki a kádári diktatúrában azt a Mineralimpexet vezette, amelynek "köszönhetően" több milliárd forint kár érte az országot. Tóth és elődje közreműködtek abban, hogy svájci cégeken keresztül akkori értéken is több milliárd forintot lopjanak el az iráni olaj Magyarországra nézve borzasztóan veszteséges amerikai exportjából. A Tóthék által okozott kár jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy hazánk a rendszerváltás idejére az államcsőd szélére sodródott. Az 1989-es 19,5 milliárd forintnyi költségvetési hiányból ugyanis 3,7 milliárd forintot tett ki az a népgazdasági kár, amit egy korabeli belső vizsgálat szerint az újdonsült díszpolgár és elhunyt elődje, Russay István (másodállásban hírszerző) idézett elő a gátlástalanságával. Hogy még szebb legyen a történet: Russay ausztriai partnere egy volt SS-tiszt volt, akivel a rendszerváltás után is folytatták az ügyleteket. Tóth a sport világában is magasra jutott a rendszerváltás után, a Mineralimpex pénzéből ő fizette az első Taróczy Balázs-féle teniszgálákat, majd egyszerre lettek a kilencvenes években a teniszszövetség alelnökei. Tóth a rendszerváltás után is a Mineralimpexnél maradt, megmaradtak a közös üzletek a korábbi osztrák SS-tiszttel, majd Tóth átigazolt a MOL-hoz, ahol állítólag ő vitte a kenőpénzt (!) a horvátokhoz az INA-val kötött üzlet során. Természetesen milliárdos. És díszpolgár.
Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.