Pesti Srácok

Még mindig velünk van, még mindig példát mutat – Pákh Tibor, aki leleplezte az impexeket, majd az összes hóhért és megtorló-szakembert túlélte

Szombaton beszédet tartott Budakeszin Pákh Tibor. Kilencvenhét évesen. Ő a Megtörhetetlen. A csoda. Az, hogy itt van és ötvenhatról beszélhet, már önmagában is hihetetlen. S hogy ezt éles elmével teszi – ő maga a gondviseléssel, Istennel, a hitével magyarázza.

Az egyik legfelemelőbb dokumentum, amit olvastam az a kihallgatási jegyzőkönyv, amely 1960. november 11-én készült. Az ötvenhatot követő kegyetlen megtorlás esztendeiben járunk, elképzelhetetlen bátorság és erő kellett ahhoz, hogy valaki kitartson a vallatók előtt és ne dobjon fel senkit önmagán kívül.

PestiSracok facebook image

Ugyanez a jelenet megismétlődött a kilencedik kihallgatáson is:

Majd újra:

Kihallgatását megszakítom! – így, felkiáltójellel. Máig érezzük a vallató dühét és zavarát, hogy ez az ember, ez a jogász nem hajlandó megtörni. S nemcsak nem hajlandó megtörni, de ellenállása is elegáns, nem lehet vele mit kezdeni.

Pedig próbálkoztak becsülettel. Először a Gulágon. Túlélte, hazajött. Aztán kisemmizték a családot. Felállt abból is. Ötvenhatban meglőtték. Felépült. Nem hagyta abba a „lázadást”. Olyan leleplező dokumentumokat juttatott el Nyugatra, amely a bolsevik rendszer legféltettebb titkairól szólt. Például az impexekről, amelyekről a legtöbben azt sem tudták, mit jelent.

Egy viccel kezdte :

Egyetlen egy példával tökéletesen szemléltette Magyarország akkori kirablását, hogy hogyan bánt „gyarmataival” a Szovjetunió. A dokumentumot Nyugatra küldte, nyilván nem tudhatta, hogy a nyugati országok vezetései pontosan tisztában voltak a helyzettel. Már régen mentek azok a külkereskedelmi ügyletek, amelyekben az ex-nácik ugyanúgy részt vettek, ahogyan a korábban általuk üldözött kommunisták. Elsősorban Borvendég Zsuzsanna kutatásainak hála a múltnak ezt a szeletét egyre jobban ismerjük. Mégis: olvassuk újra a szövegét és gondoljuk már át, mennyire átlátta Pákh Tibor már az ötvenes évek végén az egészet. Ennél kényesebb dokumentum, leleplezés nemigen létezhetett. Érteni véljük, miért igyekeztek a papírokat és szerzőjüket is elsüllyeszteni.

Börtön, éhségsztrájk, tiltakozás, elektrosokk, szabadon engedés, megfigyelés, állambiztonsági vegzálás – Pákh Tibornak mindenből kijutott. Mégsem adta fel az ellenállást. Legenda lett – igaz, nem mindenki szemében.

Néhány napja írta a néhai Krassó György élettársa, Háy Ágnes az oldalamra a következő mondatot:

Láttam ennek nyomait én is. Szép történet ez is. Adott egy csoport, amely zászlajára tűzte az üldözöttek segítését. A Beszélő több komoly cikket írt a politikai pszichiátriáról, azokról az áldozatokról, akiket antikommunizmusuk miatt elmeosztályokra kerültek. Ezt senki nem veheti el. Adott egy ember, egy valódi ellenálló, aki kiáll a lengyelek mellett 1981-ben. Elveszik az útlevelét, ezért éhségsztrájkolni kezd. Aztán Lipótra viszik, ahol erőszakkal etetik. Krassó Györgyék belógnak és interjút készítenek vele. Leadja a Szabad Európa Rádió. Győzelem!

Vagy mégsem? Hiszen a csoport – illetve annak néhány vezető tagja – nem áll ki Pákh mellett. De miért nem? Sejtéseink lehetnek. Pákh Tibor közismerten Mindszenty József hercegprímás híve volt. Ezt hangoztatta is. Konzervatív volt, régimódi polgár. Máshonnan jött mint ők. És valódi antikommunista volt. Ahogyan például Krassó is. Akit persze nemigen lehetne se konzervatívnak, se régimódinak nevezni.

Utólag azért minden összeáll. Ahogyan ők ketten Lipóton. Krassó és Pákh. Két teljesen máshonnan érkezett antikommunista.

Miért is álltak volna ki Pákh Tibor mellett a butikosok? A kommunizmus, bolsevizmus, internacionalizmus örök reformerei? Az ifjú gárda. Hát persze, hogy nem álltak ki.

Nem is kellett. Pákh Tibor nem kérte. Kiálltak mellette elegen. Hős volt és legenda lett, még akkor is, ha a nevét még mindig túl kevesen ismerik. Túlélte az összes hóhért, túlélte a kínzóit, az elítélőit, az üldözőit. Mondtam, isteni csoda ő.

Mert néhány embert nem lehet sem meggyőzni, sem megvenni, sem megtörni. Fáklyákként világítanak a sötétségben. Mi meg erőt meríthetünk belőlük. A fényükből. Hogy ne féljünk. Soha ne féljünk.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.