index
Kocsis Máté lebuktatta az Index újabb hazugságát
Ma sem történt semmi különös, csak megint kiderült, hogy egy jókorát hazudott az Index. Az álhírgyár „jó tollú” újságírója tegnapi vágyvezérelt cikkében arról írt a Fidesz parlamenti frakciója mellett dolgozó, neve elhallgatását kérő tanácsadókra és egyéb szintén meg nevezett vezetőkre hivatkozva, hogy arra készülnek a kormánypártnál, hogy az ellenzék erőközpontokat fog elfoglalni, és mind Budapesten, mind vidéken gyengülni fognak a párt pozíciói az őszi önkormányzati választások után – írta az Origo. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebookon cáfolta a cikké duzzasztott hazugsághalmazt, és kijelentette, hogy a frakció egyetlen tanácsadója sem beszélt sem Fábián Tamással, sem az index.hu egyetlen munkatársával, és ezt bármilyen jogi eljárásban is vállalják.A baloldali antiszemitizmust próbálta magyarázni az Index
Fáj a baloldali antiszemitizmusról szóló narratíva a haladóknak, szóval az Index kanyarított is egy részletes cikket, hogy megpróbálja tompítani az egyébként igencsak megalapozott vádakat. A neves lap rávilágít arra, hogy a haza jobboldal által kommunikált üzenetben igenis van logika, de az indexes újságírók vannak olyan leleményesek, hogy nem dőlnek be neki.Valóság vs. Ellenzék: 3-0! - A jereváni rádió szintjére süllyedt az ellenzék és sajtója
Döbbenetes hazugságspirálba kerültek a frusztrált balliberális médiumok és az általuk tematizált ellenzéki politikusok, ráadásul a liberális hálózat is működik, a gyűlöletkeltésre külföldön is vevők. Az MSZP-s politikus megveréséről hazudott, az Index óriástüntetést kamuzott, de cikkük címe már nekik is kínos lehetett, miután néhány órával később megpróbáltak korrigálni, a New York Times pedig egy olyan olvasói levélnek adott felületet, amely az Orbán-kormány szankcionálását sürgeti. "Magyarországot el kell szigetelni a NATO-tól és az Európai Uniótól" - olvasható az amerikai napilapban.Az Index hőse, vagy inkább a falu bolondja? - Egy történet másik oldala
Hosszú, színes, mulattató riportban mutatta be az Index a minap P. Jánost, a magányos hőst, aki egyszemélyes háborút indított az urambátyám, hatalmaskodó rendszer és a korrupció ellen. A helyiek nevetve legyintenek: méghogy hős - inkább a falu bolondja. A polgármester pedig több kötegnyi dokumentummal igazolja, feljelentgetője minden állítása rágalom, amiért már feljelentést is tett a rendőrségen. Történetünk helyszíne Nemesvita, egy Balaton-felvidéki kistelepülés, Balatonederics szomszédságában. Az Index hőse pedig egy Raposka-szőlőhegyi lakos, aki mellesleg nemcsak a polgármester, hanem legalább féltucat család életét keseríti meg önkényeskedésével. A jelenlegi háború két éve tart az önkormányzat, illetve a polgármester és P. János között, aki törvénytelen módon mérette ki a saját tulajdonú telkét. Lekerített és birtokba vett egy olyan ösvényt, ami 50 éve útként funkcionál. Most öt család nem tudja megközelíteni autóval a saját ingatlanát. De ami ennél is abszurdabb: a mentők vagy a tűzoltók sem tudnának odajutni, ha arra szükség lenne. A lakók hiába kérték a polgármester segítségét és fordultak még az ombudsmanhoz is, hiszen szabad mozgásukban korlátozottak, a probléma egyelőre megoldatlan. Közben P. János rendkívül jól szórakozik: ő háborúsat játszik. Minden fejlesztésért, beruházásért feljelenti korrupció gyanújával a polgármestert, illetve az önkormányzatot, barikádot épít, feliratokat festeget és óriás táblákon gyalázza a falu vezetőjét. Még saját "újságot" is kiad és dob be a postaládákba, tele az összeesküvés-elméleteivel. A PestiSrácok.hu utánajárt a nemesvitai háború előzményeinek. Azt is megtudtuk, hogy P. Jánosnak nem ez az első ilyen akciója: mint notórius feljelentőnek, országszerte ismert a neve.Nacsa Lőrinc Szávay zsidózásáról: Az Index, a HVG és a 444.hu az antiszemiták
Van egy hír, aminek durva antiszemita beszólásait maga az érintett is elismerte. A függetlenobjektív Index.hu-n, a HVG-n és a 444-en a hír, a politikai botrány egyáltalán nem található meg. Szerintem ezek a médiumok sem nem függetlenek, sem nem objektívek, de sokkal inkább antiszemiták – írta a Facebook-profilján a zsidó nőt verő, majd azzal büszkélkedő jobbikos Szávay István ügyének a magyar sajtóvisszhangjáról Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője.Úgy hallgat a "függetlenobjektív" média Szávay zsidóveréséről, mint a Népszabadságba tekert tükörponty
Több, mint négy órája adta közre a Hír TV azt a birtokába jutott hangfelvételt, amelyen Szávay István, a Jobbik frakcióvezető-helyettese zsidóveréssel büszkélkedett párttársainak a párt május kongresszusán. Minderről az objektivitásukra mindig büszke, a Jobbik néppártosodását atyai szeretettel támogató ellenzéki portálok egész egyszerűen nem számolnak be.TGM bejelentette igényét a rémuralomra!
Csak egy diktatúrában jelenhet meg egy ekkora baromság a piacvezető ellenzéki újság fő helyén. A piacvezető nem irónia: a megkopott Index valószínűleg még mindig a legolvasottabb médium ma Magyarországon. A vérdiktatúra rafinériája kell hozzá, hogy ne legyen betiltva, pedig egy jó kis betiltás sokat emelne a reputációján, amire szüksége is lenne. Ehelyett az Index azzal erodálja magát és ijesztgeti a jóérzésű olvasóit, hogy Tamás Gáspár Miklós-interjút közöl.Lejáratásba kezdett, de vádemelésbe futott bele a tarháló Index újságírója
Különleges személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség az Index egyik újságírója ellen, aki a portál egyik cikkében úgy írt Natalie Contessa af Sandebergről, hogy azzal nyilvánosságra hozta a nő bizalmas adatait, jelentős érdeksérelmet okozva ezzel a sértettnek. Sandeberg volt az, aki korábban az M1 tévécsatornának adott interjújában beszámolt a Svédországban a migránsok tömeges inváziója miatt kialakult tarthatatlan állapotokról és a svéd hatóságok képmutató hozzáállásáról. A hölgy ellen átfogó lejárató kampányba kezdett tavasszal az Index, amely jól illeszkedik a manapság egyebek mellett tarhálásra szakosodott portál a migráció problémáját minden szinten tagadó, bagatellizáló koncepciójához.Troll: A tarháló Index nélkül is van élet
Az Index magasabb szintre emelte a tarhálást. Az állítólag „nyomorgó” országban öt nap alatt közel ötvenmilliót sikerült kalapozniuk. A portál azzal vezette fel a kéregetést, hogy lekapcsolták az oldalt, hogy prezentálják, milyen lenne az élet nélkülük. Az ECHO TV Troll című műsorában Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese elmondta, nem állt meg az élet, hiszen szinte senkinek fel sem tűnt, hogy lekapcsolták 45 percre az oldalt. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.Ajánljuk még
















