innováció
Van egy hely Budapesten, ami a zöld remény szigete a koronavírusos időkben
A koronavírus hazai, harmadik hullámában szívesen megyünk a szabadba a korlátozások elől. A Millenáris Budán egy olyan sziget, avagy menedék, amely mindig szívesen várja a környékbelieket és a főváros lakosságát is. Bár a rendezvények elmaradása miatt a Millenáris is szenvedett el veszteségeket, a vezetőség nyavalygás helyett a jövőbe, az innovációba fektet, abban a reményben, hogy a járvány legyőzése után hamar vissza tudunk térni megszokott életünkhöz. Erről, a park múltjáról, jövőbeni szerepéről beszélgettünk Szentirmai-Zöld Mátéval, a Millenáris projektigazgatójával. Matolcsy: Miért is ne léphetne Magyarország szintet a fenntartható felzárkózásban úgy, hogy legjobb egyetemeink köré innovációs parkokat, okos kerteket építünk?
Matolcsy György szerint Magyarország szintet léphetne a fenntartható felzárkózásban azzal, ha a legjobb egyetemek köré innovációs parkokat, okos kerteket építenének, amelyek bölcsői és keltetői lehetnének egy magyar innovációra és tulajdonra épülő vadonatúj gazdaságnak. A Magyar Nemzeti Bank elnöke hétfőn a növekedés.hu oldalon megjelent írásában kifejtette, hogy Magyarország az elmúlt harminc évben külföldön fejlesztett és behozott innovációra építette a gazdasági fejlődését, ami általános gyakorlat, ám az igazi felzárkózást az hozhatja meg, ha a külföldi tulajdont, technológiát és menedzsmentet használó szektor mellé egy hazai tulajdonú, belföldi innovációra és tőkére épülő üzleti szféra épül. Az új csornai napelemgyárban jártunk, ahol éppen egy magyar technológiai fejlesztés válik valósággá (PS-videó)
Napjainkban a megújuló energia és a környezettudatos megoldások kutatása, fejlesztése az egyik vezető iparág az egész világon, így Európában is. Az ágazat minden szereplője azon verseng, kinek sikerül a legolcsóbban a leghatékonyabb zöldenergiát előállítani. Magyarországon 5 fejlesztő-mérnök egyedülálló technológiát hozott létre. Fejlesztésük alapján nem Németországban, nem Svájcban vagy Kínában, hanem itthon, egy nyugat-magyarországi kisvárosban, Csornán építettek gyárat. A magyar innovációt és a beruházást azonban ahelyett, hogy büszkén mutogatnánk a világban, mint a hazai mérnöki tudás remek példáját, a hazai ellenzék és sajtója folyamatosan támadta. Hasonlóval sem találkozott soha a nemzetközileg ismert és elismert tulajdonos, aki több évtizedes külföldi tapasztalattal a háta mögött hozta Magyarországra az üzemet. Csak az ő kitartásuknak köszönhető, hogy ma már a tömegtermelés kapujában van a gyár, és éppen hat országgal közösen egy nagy európai kutatás-fejlesztési projektre készülhetnek. Európa vezető szolárcégei óriási napelemparkokat létesítenének a magyar mérnökök gyártási "receptje" alapján. A terv az, hogy az EU-s projektben itthon is létesüljön egy olyan méretű napelempark, amely több száz munkahelyet teremt és évente a Paksi Atomerőmű egyik reaktorával összemérhető nagyságrendű villamosenergia termelésére képes. A PestiSrácok kapott elsőként lehetőséget, hogy forgathasson az üzemben és körbejárja a balliberálisok által csak szellemgyárnak titulált csarnokot, ahol valójában már termelnek a gépek, zajlik a próbaüzem. Az Ecosolifer Kft. vezérigazgatója arra a kérdésünkre, hogy ennyi gáncsoskodás ellenére miért tart ki mégis Magyarország mellett és ragaszkodik ahhoz, hogy itt vigye tovább az innovációjukat, azt mondta: a magyar szaktudás páratlan és messze a legkiemelkedőbb egész Európában, ezért keres itthon partnereket céljai elérésére. Stábunk segítségével bepillantást nyerhet a néző az ipari titoknak minősülő speciális "vékonyréteg technológiába" is, amellyel szilíciumlapokból olyan prémium minőségű napelemcellákat tudnak előállítani, amelyek mindkét oldala hasznosítja a napsugarakat, és így 60 százalékkal több elektromos áramot képesek előállítani, mint a piacon elterjedt társaik. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.