intel
Mindent egy lapra tett fel, de vesztett Donald Tusk – Mi lesz Lengyelország életmentő chipgyártásával az amerikai embargó után?
Óriásit bukott Lengyelország azzal, hogy vele szemben még Donald Trump sem változtatta meg a chipgyártással és felvásárlással kapcsolatos embargót, amit még Joe Biden hozott meg elnöki ciklusának utolsó hetében. A chip ugyanis nemcsak gazdaságilag elengedhetetlen egy magát komolyan vevő államnak, hanem a modern haditechnikának is az alapvető feltétele. A két éve még az Intel- és Stellantis-projektekről álmodozó, végül gyakorlatilag mindent elvesztő Tusk-kormány hiába tett rengeteg gesztust az Egyesült Államok felé, akkorát esett, hogy magával ránthatja országának gazdaságát is.Elon Musk a magyar vonatkozású chipgyártót is megveheti – Kilábalhat a pénzügyi válságból a cég?
A TikTok után az Intel lehetséges eladásánál is felmerült újabban Elon Musk neve. A világhírű chipgyártót többek között Gróf András és Vadász László alapította, miután emigráltak az 1956-os szabadságharcot követően. A legendás felemelkedés viszont ma már feledésbe merült, a cég pénzügyi gondokkal küzd, eddigi vezérigazgatójuk pedig távozni kényszerült. Vajon újra a siker útjára léphet az Intel – ahogy egykor a két magyarral az élen tette?Ajánljuk még










