internetes csalók
Internetes csalókra figyelmeztet a Gazdasági Versenyhivatal
Az online árfigyelőre megtévesztésig hasonlító mobilapplikációval próbálják félrevezetni internetes csalók a fogyasztókat – figyelmeztetett szombati közleményében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).A mesterséges intelligenciával a netes csalók is fejlődnek
Sajtótájékoztatót tartottak az online csalások megelőzésének lehetőségeiről a KiberPajzs Program keretén belül. Az ORFK, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet és az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt működő program célja a napjainkban egyre nagyobb veszélyt jelentő internetes csalások kivédése és segítségnyújtás az áldozatok számára. A program képviseletében Oláh-Paulon László, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, Marsi Tamás, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet főosztályvezetője és Dorogi Rajmund, az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítésért felelős főtanácsadója számolt be a KiberPajzs legfrissebb újításairól.Új módszerekkel próbálkoznak a csalók az apróhirdetések oldalain
Az apróhirdetés-oldalakon a csalók újabb módszerrel, hamis linkekkel próbálják becsapni az eladókat – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton, a police.hu oldalon.Csalók kérnek levélben pénzt az MNB-re vagy annak elnökére hivatkozva
Csalók küldenek elektronikus leveleket magánszemélyeknek külföldi munkalehetőséghez vagy onnan érkező nagy összegű állítólagos pénzküldeményekhez kapcsolódó, az MNB által felszámítandó díjakról – közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken az MTI-vel. A jegybank felhívja a figyelmet, hogy az MNB nem végez közvetlenül lakossági vagy vállalati ügyfelek számára semmiféle kereskedelmi banki elszámolási, vagy adminisztrációs tevékenységet. A megkeresett vagy megkárosított ügyfeleknek célszerű a rendőrséghez fordulni. Az MNB a nevével való visszaélés miatt tesz büntetőfeljelentést a nyomozó hatóságnál – áll a közleményben.Több száz embert megtévesztő internetes csalókat fogtak el a rendőrök
Mobilházeladás ürügyén több száz embertől csalt ki százezreket az a három gyanúsított, akit Budapesten fogtak el a rendőrök – közölte csütörtökön a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Koronavírus elleni csodaszerekkel nyerészkednek az internetes csalók
A rendőrség a közelmúltban több olyan internetes portálra bukkant, amelyek koronavírus elleni csodaszereket és vakcinákat próbáltak meg értékesíteni – írja a Zsaru magazin.Több millió félrevezető hirdetést távolítottak el weboldalaikról az online platformok üzemeltetői az Európai Bizottság felhívására
Az Európai Bizottság felhívására folytatott átfogó ellenőrzési akció keretében az online platformok üzemeltetői több millió, a koronavírus okozta járvánnyal összefüggő félrevezető hirdetést és eladásra kínált termékreklámot távolítottak el vagy tiltottak le weboldalaikról – közölte az uniós bizottság kedden.Új kiberbűnözői hálózat épült a koronavírusra, hivatalosnak tűnő adathalász e-maileket küldenek
Egy új módszer szerint a támadók helyi kórházak nevében küldenek e-maileket, amelyekben azt állítják, hogy a címzett érintkezett egy olyan kollégával, baráttal vagy családtaggal, akinél kimutatták a koronavírus fertőzést – olvasható a kormányzati tájékoztató portálon. Olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely kihasználja a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságát. A csalók által kiküldött levelekben arra kérik a felhasználót, hogy egy mellékelt űrlap kitöltése és kinyomtatása után fáradjon be a legközelebbi kórházba a tesztek elvégzéséhez. Amennyiben az áldozat megnyitja a mellékletként küldött “EmergencyContact.xlsm” táblázatot, és rákattint a “Tartalom engedélyezése” gombra, olyan makrók kerülnek végrehajtásra, amelyek káros szoftvert töltenek le és futtatnak az áldozat gépén.Ajánljuk még