Pesti Srácok

Koronavírus elleni csodaszerekkel nyerészkednek az internetes csalók

Koronavírus elleni csodaszerekkel nyerészkednek az internetes csalók

A rendőrség a közelmúltban több olyan internetes portálra bukkant, amelyek koronavírus elleni csodaszereket és vakcinákat próbáltak meg értékesíteni – írja a Zsaru magazin.

Halász Viktor százados, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztály felderítő osztályának vezetője a rendőrségi magazinnak elmondta: a csalók először maszkokat és fertőtlenítőket kínáltak, sokszor rossz minőségben és jóval értékük felett. Az is megtörtént, hogy a megrendelők semmit sem kaptak az előre utalt pénzükért. A webhelyeket külföldön jegyzik be, és általában külföldi csalók állnak a háttérben. A kibernyomozók eljárást indítanak az üzemeltetők azonosítására és felelősségre vonására. Valamint felveszik a kapcsolatot a tárhelyek szolgáltatóival, hogy a kérdéses oldalakat tüntessék el. A külföldi csalók gyakran igénybe vesznek call center szolgáltatást, azaz külsős, telefonos ügyintézők bevonásával működtetik, és egyben hitelesítik is törvénytelen vállalkozásukat. Ezen oldalak esetében szó sincs valódi szakértőkről és tudományosan megalapozott véleményekről, főképpen nincs szó hiteles webhelyekről. A fertőzés megelőzésére szolgáló, valódi, bevizsgált és veszélyeket sem rejtő védőoltáshoz pedig csak állami felügyelettel juthatunk hozzá – figyelmeztetnek a Zsaru magazin cikkében.

Forrás: Zsaru magazin; Fotó: PS (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.