interszexuálisok
Az Akta: botrányok olimpiája
Párizs, a francia rendezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság genderbotránnyá silányította az ezredéves hagyományokat. A 2024-es olimpiáról már a megnyitó ünnepségen kiderült, hogy más lesz, mint minden korábbi olimpia. Ezen a világversenyen a genderőrület, a kaotikus szabályozás és a szándékos provokáció olykor hangosabb, mint a sportsikerek. A nemzetközi sajtóban a botrányok viszik címlapokat, a szívükben pedig a büszkeség felháborodással, bosszúsággal keveredik. Biztos, hogy jól van ez így? Vajon mindez a véletlen műve, vagy az olimpiát is eszközül használják a modern kor liberális vezetői? Ilyen kérdések is megfordulnak az emberben az idei olimpia kapcsán. Az Akta aktuális riportja olykor szélsőséges érzelmeink közepette is igyekszik objektíven körüljárni a női ökölvívásban menetelő sportoló ügyet, akik biológiai neme úgymond megkérdőjelezhető... Brüsszel "remek" védelmi tervében a nemváltó műtétek és az abortusz biztosítása is szerepel
Az Európai Parlament ismét rendkívüli érzékkel világított rá arra, milyen kivételes lényeglátással rendelkeznek a veszélyhelyzetben. Képzeljék, egy olyan életbevágó állásfoglalással rukkoltak elő a COVID-19 járvány elleni küzdelem uniós intézkedési csomagjában, hogy azt megilleti a példanélküli jelző. A vészterhes időkben ugyanis az abortusz lehetőségének biztosítása és a transznemű, interszexuális személyek jogainak védelme kiemelten fontos szerepet kapott a védelmi intézkedések között. A képviselők figyelmét nyilván véletlenül kerülhette el az a tény, hogy a legtöbb európai ország elkeseredett harcot vív azért, hogy a beteg emberek megfelelő egészségügyi ellátást kaphassanak, de ez nyilván mellékes, hiszen azért a magzatelhajtásokat és a nemváltoztató műtéteket talán mégsem kellene korlátozni. A szexuális devianciák, az LMBT (Q,X,Y, Z és a többi) jogfosztottsága mellett azért nem feledkeztek meg arról sem, hogy Magyarországot és Lengyelországot is célkeresztbe állítsák. Ajánljuk még
A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre. Startoljunk rá a Vályogházakra!
Magyar galamb a világ tetején
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke. Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.