iráni tüntetések
Amerikai kormány: történelmi döntést hozott az ENSZ Irán kizárásával a nőügyi bizottságból
Az Egyesült Államok szerint történelmi szavazás történt szerdán az ENSZ-ben, amikor a világszervezet gazdasági és szociális tanácsa kizárta Iránt a nők helyzetével foglalkozó bizottságból (Commission on the Status of Women).Kivégzési hullám jöhet Iránban?
A 23 éves iráni rapper, Mohszen Sekari kivégzése után sem csillapodnak a tüntetések Iránban. Most egy huszonnégy nevet tartalmazó lista kering az interneten olyan személyekről, akikre szintén kötél általi halál várhat az Iszlám Köztársaságban.Iránban eltörölték az erkölcsrendészetet
Irán bejelentette, hogy megszünteti a fiatal Mahsza Amini letartóztatása mögött álló erkölcsrendészetet, akinek őrizetben bekövetkezett halála közel három hónapja tartó tiltakozási hullámot váltott ki az országban. A tüntetők felé tett gesztusnak tekinthető bejelentésre azt követően került sor, hogy a hatóságok szombaton úgy döntöttek, felülvizsgálják a kötelező fátyolviselésről szóló törvényt, amelyet négy évvel az 1979-es iszlám forradalom után vezettek be Iránban.Hamenei: az „ellenség" most a munkásokat próbálja mozgósítani
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője azt vetette fel egy szombati beszédében, hogy az ország "ellenségei" mostantól a munkásokat próbálhatják meg mozgósítani Iránban, miután az utóbbi két hónapban történt zavargások nem vezettek el a teheráni kormányzat megdöntéséhez.Az iráni parlament az őrizetbe vett tüntetők kemény megbüntetését követeli
Az iráni parlament elsöprő többséggel elfogadott nyilatkozatban követelt súlyos büntetéseket az ország igazságszolgáltatásától az őrizetbe vett tüntetőkre - közölte vasárnap a helyi sajtó.Washington szankciókat szab ki a Salman Rushdie halálát követelő iráni szervezetre
Az Egyesült Államok szankciókat szab ki arra az iráni szervezetre, amely vérdíjat tűzött ki Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai íróra, akinek augusztusban törtek az életére – közölte az amerikai külügyminisztérium pénteken.Fehéroroszország és Oroszország után Iránt is száműzték a Nobel-díjak átadó ünnepségeiről
Irán nagykövete nemkívánatos személy a Nobel-díjak decemberi átadó ünnepségein – közölték pénteken a jeles esemény szervezői, néhány nappal azután, hogy hasonló intézkedést hoztak Oroszország és Fehéroroszország nagykövetével szemben.Hackerek törtek be az iráni atomenergia-ügynökség hálózatába, folytatódtak a tiltakozások
Az iráni atomenergia-ügynökség vasárnap azt állította, hogy egy külföldi ország nevében eljáró hackerek betörtek egyik leányvállalata internetes hálózatába, és szabad hozzáférést kaptak annak e-mail-rendszeréhez.GEOrgPOLITIKA – Szankciók az iráni erkölcsrendészet ellen és rakétatámadás Herszonnál
Brüsszel szankciókat foganatosít az iráni erkölcsrendészet ellen és beutazási tilalommal sújtja annak vezetőit. A Forradalmi Gárda alá tartozó rendőri szervezet arra ügyel, hogy az emberek betartsák az iszlám szokásokat, például a nők fedjék el hajukat kendővel. A 22 éves Mahsza Aminit szeptemberben vették őrizetbe a fejkendőviselés megszegése miatt. A fiatal nő az őrizetben rosszul lett majd a kórházban elhunyt. Sokan a rendőröket okolják a haláláért és ezért heteken keresztül tüntettek az Iszlám Köztársaság kormánya ellen. Ebrahím Raíszi elnök bejelentette, hogy megvizsgálnak több törvényt is és tárgyalnak a tüntetőkkel.Ajánljuk még