iránytű intézet
Húsz százalék felett Magyar Péter pártja? No persze, van az a pénz, amitől korpás a hajad!
Két olyan közvélemény-kutatásnak álcázott propagandatermék látott napvilágot a héten, melyeknek eredményei és következtetései aligha tükrözik a valóságot. Úgy tűnik, hogy a Závecz Research és az ez idáig tetszhalott, valahonnan ismét pénzhez jutó (egykor jobbikos kötődésű) Iránytű Intézet is beszállt a kampányba. Ugyanúgy, mint 2022-ben, mikor az előbbi a választások előtt egy héttel döntetlent mért, utóbbi intézmény vezetője pedig utólag nyilvánosan bevallotta, hogy „pszichés nyomás” miatt szándékosan fals számokat közöltek. Most a Závecz repítette ismét a Gyurcsányék által vezetett közös baloldali listát az egekbe, míg az iránytűsök Magyar Pétert lőtték húsz százalék felé. Persze, mert az ellenzéki választónak remény kell – habár ez csupán a remény illúziója –, ezt pedig hajlandóak megadni annak az árán is, hogy hülyét csinálnak magukból. Persze – nekünk ne legyenek délibábjaink – van az a pénz, amitől „korpás a hajad”.Az Iránytű Intézet szerint 50%-on áll a Fidesz, Magyar pártja lehagyta az ellenzéki összefogást
Az Iránytű Intézet legfrissebb mérése szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága kiemelkedik a pártversenyből, de a Tisza Párt megelőzi a DK–MSZP–Párbeszéd szövetségét, írja az Index.Nagyot bukott a Jobbik az összefogással – Saját médiáját is elveszítheti Jakab Péter pártja
Nem jött be a Jobbik számára a Gyurcsánnyal való összefogás. Komoly leépítéssel kell számolni a Jakab Péter egyszemélyes pártjának holdudvarában: a már csak tíz képviselőt adó párt ugyanis nemcsak szavazóinak és mandátumainak egyharmadát veszítette el, de állami támogatásának jelentős részétől is el kell búcsúznia. Vagyis az eddigi közel 1,3 milliárd forintos éves támogatásuk mintegy hétszázmillió forintra csökken.Szakmailag alkalmatlannak nevezett Márki-Zay egy közvélemény-kutató céget, amiért az ő hátrányát mutatták be
Márki-Zay Péter megsértődött, és elküldte melegebb éghajlatra azt a közvélemény-kutató céget, amelyik a baloldal jelentős hátrányát vizsgálta. A felmérés eredménye a hónap közepén került nyilvánosságra a 444.hu-n. A baloldali miniszterelnök-jelölt szerint szakmailag alkalmatlan, aki a kutatást készítette.Az ellenzéki szavazók zöme sem akar kormányváltást a Márki-Zay részére készített kutatás szerint
Hideg zuhanyként érte az ellenzéki összeborulást az a friss közvéleménykutatás, amelyet amerikai módszerrel, amerikai szakemberek segítségével végeztek Márki-Zay megrendelésére. A kutatás rávilágít, hogy még a kormánykritikus, ellenzéki beállítottságú szavazók zöme sem szeretne kormányváltást olyan áron, hogy a Gyurcsány által vezényelt sáskahad jusson vissza a hatalomba – derül ki az Index cikkéből.Tizenöt nap munkáért harmincmillió forintot fizetett a Jobbik az Iránytű Intézetnek
Oldalanként mintegy 300 ezer forintot fizetett a Jobbik frakciója az Iránytű Intézetnek, hogy felmérjék az ellenzéki esélyeket a fővárosban, valamint a pártok népszerűségét - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.Tízmilliókkal pénzeli fel a tetszhalott Iránytű Intézetet a Jobbik
Több, mint 57 millió forintos megbízást kapott az Iránytű Intézet a Jobbik frakciójától - derül ki az Országgyűlés honlapján feltüntetett szerződésekből. A Magyar Idők szerdai számában megjelent cikk szerint a Gyöngyösi Márton pártelnökhelyettes és Forrai Richárd által aláírt két megbízás két, illetve három hétre szólt tavaly novemberben és decemberben.Ajánljuk még