isis
Terrorszervezeti tagsága miatt ítéltek el egy szír migránst Németországban
Két év kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt kedden egy német bíróság egy szíriai menekültet, mert hazájában tagja volt az Ahrár as-Sám iszlamista felkelő szervezetnek, amelyet a német hatóságok terrorista csoportként tartanak számon.Meggyilkolták az ISIS területén átbringázó fiatalokat, akik bizonyítani akarták, hogy a terroristák is jó emberek
Jay és Lauren, egy átlagos progresszív amerikai pár egy szép napon úgy döntött, felhagynak eddigi életükkel, félredobnak mindent, és biciklivel körbejárják az egész világot. Túrájuk során többek között azt is akarták bizonyítani, hogy nem kell elhinni mindent amit a sajtóban olvasunk, különös tekintettel az emberekkel kapcsolatos álságos előítéletekre. Ennek érdekében Tadzsikisztánon keresztül vezetett útjuk, melynek egyes részei jelen pillantban még az ISIS katonái által uralt területnek számítnak, de nekik szent meggyőződésük volt, hogy azok valójában a gonosz média által befeketített áldozatok, akik igazából jó emberek. Nos, tévedtek. Az Iszlám Állam korábban közzétett egy videót, amelyen a tádzsikisztáni gázolás állítólagos elkövetői hűséget fogadnak a terrorszervezetnek.Az Iszlám Állam harcosai profi terroristaként térhetnek vissza Európába
Nem volt jó stratégia az Iszlám Állam által Szíriában és Irakban létrehozott kalifátus lerombolása, mert a harcosok szétszóródtak a világban. A kalifátus megszűnésével a harcosok, sokszor profi terroristák visszatértek Európába, és a nyugat-európai országokban hozzák létre azokat a sejteket, amelyek vonzzák a muszlim fiatalokat - mondta Földi László titkosszolgálati szakértő az M1 aktuális műsorában.Nagy rohamot indított az Iszlám Állam Szíria déli részén
Nagy rohamot indított szerda hajnalban Szíria délnyugati részén az Iszlám Állam terrorszervezet; a halálos áldozatok száma meghaladja a 180-at a különféle jelentések szerint.Az ISIS magára vállalta a torontói ámokfutás elkövetését
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára a torontói ámokfutás elkövetését.Életfogytiglant kapott a finn nőket gyilkoló terrorista migráns
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték pénteken Finnországban azt a marokkói férfit, aki tavaly nyáron egy terrorcselekménynek minősített késes támadásban megölt két nőt és megsebesített további nyolc embert.A bevándorlási hullámmal érkezett ISIS-harcost fogtak Németországban
A német hatóságok letartóztatásba helyeztek kedden egy 18 éves iraki férfit azzal a gyanúval, hogy tagja az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezetnek. A férfi gyaníthatón 2014-ben csatlakozott az IÁ-hoz Moszulban, ahol körülbelül négyhetes kiképzésen esett át. Utána őrként alkalmazták a szervezetnél, és a dzsihadisták harci állásait készítette elő.Az Iszlám Állam harmincöt harcosát fogták el Szíriában
Elfogta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet legkevesebb 35 feltételezett tagját, köztük egyik vezetőjét a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű milíciaszövetség az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióval közösen - jelentette pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).Dánia kivonja a dzsihadisták ellen Irakban harcoló különleges egységeit
Dánia kivonja különleges egységének az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen a nemzetközi koalíció keretében Irakban harcoló tagjait, miután a dzsihadisták által korábban uralt iraki területek legtöbbje visszakerült a helyi erők ellenőrzése alá - jelentette be csütörtökön a dán külügyminisztérium.Ajánljuk még

















