iskola
Így kísérte iskolába a kislányát Navracsics Tibor
Ha szeptember elseje, akkor iskolakezdés. Ez olyan esemény, ami minden szülő számára rendkívüli esemény és mindent felülír. Számos közszereplő, politikus posztolt ma reggel arról, hogy iskolába kíséri a kisgyermekét. Talán a legtündéribb – minket legalábbis még egy ilyen esős napon is mosolyra derített –, ahogy Navracsics Tibor uniós fejlesztésekért felelős miniszter igyekszik az iskolához, rózsaszín iskolatáskával a kézben, büszkén követve az első nagy napon legkisebb lányát, aki mosollyal nyugtatja: apa, minden rendben lesz! A miniszter által megosztott fotó igazi kuriózumnak számít, Navracsics Tibor ugyanis magánéletét, családját óvja a nyilvánosságtól.A „menstruációs méltóság” jegyében intim női eszközökkel látják el a portlandi iskolák fiú mosdóit
Oregon kormányzója, Kate Brown még 2021-ben írta alá a „Menstruációs Méltóság” törvényét. A rendelet minden iskola számára előírja, hogy menstruációs tisztasági eszközöket helyezzenek el a mellékhelyiségekben, használati utasítással együtt – írja a neokohn.hu. A Portlandi Közoktatási Szervezet (PPS) közleménye szerint a 2022–23-as évre ezek a termékek „minden mosdóban (férfi, női, all-gender) elérhetőek lesznek az összes épületben, ahol oktatás zajlik”.Varga Mihály: az iskolákban is oktatni kell a pénzzel való bánásmódot
Ha az iskolákból pénzügyileg tudatosabb emberek kerülnek ki, akik jó döntéseket hoznak majd felnőttként a saját pénzügyeikre vonatkozóan, akkor a családokat stabilabb helyzetbe lehet hozni, többletjövedelemhez lehet juttatni - mondta a sajtó képviselőinek Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, Budapesten, a Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban, ahol a Pénz7 nevű rendezvénysorozat keretében előadást tartott a középiskolásoknak.Bezzeg Romániában a medvék is járnak iskolába (Videó!)
Lencsevégre kaptak egy medvebocsot Prahova megyében, amint Cerașu községben, a helyi iskola körül sétálgat, mint aki nagyon szeretné, ha behívnák őt is egy kis fejtágítóra. A hívatlan vendéget néhány diák is látta, de a felvétel tanúsága szerint a gyerekek nem ijedtek meg a bundástól – számolt be róla a foter.ro.Újabb elmebaj: Betiltották a tapsolást egy coloradói iskolában
Heves viták alakultak ki egy coloradói iskolatanács ülésén, miután a szülők és a tanárok összekülönböztek a kritikus fajelméletet is tartalmazó tanterv miatt. A vita közben az iskolatanács elnöke az ülésen résztvevők számára megtiltotta a tapsolást, mert szerinte sokakat érzékenyen érinthet és sérthet a hangos taps, ezért, hogy biztonságos környezetet (safe space) teremtsenek számukra, muszáj volt meghozni ezt a döntést –olvasható a hirado.hu oldalon.Osztálytársai vakítottak meg egy szegedi kamaszt
Egy 16 éves szegedi fiatalt szinte teljesen megvakítottak társai azzal, hogy fenyőtobozt dobtak a szemébe, majd vonalzóval is a szemébe csaptak. Az osztálytársak folyamatos zaklatásaának eredménye a testi fogyatékosságon is túlmutat, ugyanis a kamaszfiúnak az állandó testi és lelki bántalmazástól pszichés problémái is kialakultak. A szülők most a bírósághoz fordultak. Gergő esete sajnos nem egyedi, a múlt héten egy másik kamaszfiú, a szintén 16 éves Gábort zaklatói a halálba taszítottak.Gyerekeket köteleztek egy londoni iskolában arra, hogy részt vegyenek a Pride-on
Pert indított egy londoni anyuka, miután az iskola arra kötelezte fiát, hogy részt vegyen a Pride felvonuláson. Mint kiderült, az iskolával több szülőnek is volt összetűzése, miután a gyerekek a szülők akarata ellenére részesültek LMBTQ-témájú oktatásban – számolt be róla a V4NA Hírügynökség.A magyar iskolák nem kíváncsiak a melegpropagandára
Óriási, nemzetközi hisztikampányba kezdett a baloldal a gyermekvédelmi törvény elfogadása óta. Mint ismert, ez az a törvény, ami nem engedi be az LMBTQ-propagandát az iskolákba. Amire egyébként az iskolák maguktól sem vevők. Erről beszélt az egyik legrégebb óta működő érzékenyítő program, a Melegség és elfogadás trénere az RTL Híradójának, mivel évente legfeljebb 40-50 iskolában kérik, hogy érzékenyítő foglalkozásokat tartsanak.A normalitás keretei közé szorítanák a transzneműek iskolai vécéhasználatát Tennessee államban
Elfogadta az egyesült államokbeli Tennessee törvényhozása hétfőn azt a tervezetet, amely szerint a transzneműek csak a születésük szerinti nemüknek megfelelő iskolai mosdókat és öltözőket használhatnák. Amennyiben a kormányzó aláírja, az állami iskolák diákjai, illetve dolgozói pert indíthatnak a tanintézmény ellen, ha valaki nem a biológiai nemének megfelelő mosdóját használja. Észak-Karolina államban 2016-ban hasonló tiltásokat megfogalmazó mosdótörvényt fogadtak el, amelynek következtében több nagyvállalat elköltözött az államból, néhány sportklub pedig – tiltakozásul a 2017-ben végül részben hatályon kívül helyezett törvény ellen – máshol tartotta meg a mérkőzéseit.Ajánljuk még

















