Pesti Srácok

Erőszakra hivatkozva több iskolából is kitiltották a Bibliát – The Fair Right (videó)

Betiltották a Bibliát több amerikai iskolában vulgaritásra és erőszakra hivatkozva – írja a Telex.hu a BBC nyomán. A cikk többnyire tárgyilagosan fogalmaz, de erősen érezhető benne a "woke" ideológiára jellemző "újbeszél", amit mi csak maszatolásnak hívunk. Egy viszonylag egyszerű esetről van szó, ami mögött azonban egy sokkal komolyabb probléma lapul. Most csak egy iskolában tiltották be, de holnap vajon honnan tiltják ki a Bibliát?

Bármilyen meglepő is, ez a republikánusoknak köszönhető, ugyanis Utah állam republikánus vezetése hozott egy törvényt, amely lehetővé teszi az erőszakos tartalmú könyvek iskolából való kitiltását. A törvény természetesen nem a Biblia, hanem a genderideológiát és kritikus fajelméletet népszerűsítő könyvek ellen szólt, egy szemfüles szülő azonban rést talált a pajzson.

A döntés jogerős

Az üggyel foglalkozó bizottság meghallgatta a "vádat" és úgy döntöttek, hogy ezen törvény alapján a Bibliát valóban ki lehet tiltani az iskolákból, bár nem emelték ki, hogy melyek a vulgáris és erőszakos részek benne.

PestiSracok facebook image

Újbeszél

A szerző a cikk végén hozzáteszi, hogy az amerikai konzervatívok komoly erőfeszítéseket tettek, hogy hátráltassák az LMBTQ-jogokról és faji identitásról szóló "tanításokat". Ez az a pont, ahol megjelenik az orwelli újbeszél.

Hogy a szerző pontosan mit is értett "tanítások" alatt, az csak a videóból derül ki, ahogyan az is, hogy mit szóltak ehhez a Telex olvasói. Nézzétek meg a teljes videót!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.