izrael-ellenesség
"Gázosítsátok el a zsidókat" - számos országban tartottak Izrael-ellenes tüntetéseket (Videó)
Több nyugati országban is voltak az utóbbi napokban Izrael-, illetve zsidóellenes megmozdulások a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni támadása miatt helyi médiabeszámolók szerint.Zelenszkijék elismerték, hogy hibáztak Izraellel kapcsolatban
Az izraeli és amerikai háredi újságíróknak Kijevben nyilatkozva Mihajlo Podoljak elmondta: sajnálja, hogy Ukrajna a zsidó államot hátrányosan érintő határozatokat szavazott meg az ENSZ-ben, és azt állítja, hogy egyes EU-tagállamok befolyásolták a döntésüket – írja a Neokohn. A híroldal tudósítása szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök főtanácsadója csütörtökön sajnálatát fejezte ki országa közelmúltbeli Izrael-ellenes szavazásai miatt az ENSZ-ben, és fogadkozott, hogy ez nem ismétlődik meg.Borvendég Zsuzsanna a PS-nek: Kádárék megzsarolták a zsidó államot 1957-ben - Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Elképesztőnek hangzik a sztori, de tény, hogy 1957-ben Kádárék megzsarolták a zsidó államot. 1957-ben a Forradalmi Munkás Paraszt Kormány többszázezer dollárt követelt Izraeltől arra hivatkozva, hogy a Palesztinába kivándorló magyarországi zsidók értéktárgyait az izraeli követség segített kijuttatni az országból - állítja a témát kutató Borvendég Zsuzsanna történész. Bár Kádárék régóta tudtak erről, később mégis lopásként értékelték a történteket, mivel nagyon kellett nekik a pénz. Azt mondták; csak akkor támogatják tovább a zsidók kivándorlását, ha Izrael fizet nekik. Az ügyletet Izraellel az a Fekete János bonyolította le, aki maga is zsidó származású volt. A későbbi hitelzsonglőr, Fekete János MNB-s bankvezér mindent bevetett, hogy pénzt csikarjon ki az izraeli kormányból, ám írásban sosem garantálta, hogy ennek fejében a továbbiakban nem gördítenek akadályt a magyarországi zsidók kivándorlása elé - mondta el a PS Tv-nek Borvendég Zsuzsanna. A máig nem túl ismert sztori, a kádári hatalom nagy blöffje és Fekete János menő pókerjátékosakat megszégyenítő húzásainak részletei kiderülnek a videóból!Az izraeli külügyminiszter szerint antiszemita támadásba kezdett Soros álcivil szervezete
Az Amnesty International legújabb jelentésében ismét Izraelt bírálta. Jair Lapid, Izrael külügyminisztere szerint az álcivil szervezet írásában országát ismételten "apartheid államnak titulálta", sőt, megkérdőjelezték Izrael államnak a létezéséhez való jogát is. Az Amnesty irományát élésen bírálta Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke is.Szijjártó: Magyarország továbbra is elkötelezett az antiszemitizmus elleni harc mellett
A lehető leghatározottabban fel kell lépni a modernkori antiszemitizmus ellen, amely az illegális migrációs folyamatok nyomán megjelent Európa egyes részein – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó az ENSZ Közgyűlése 76. ülésszaka alkalmából amerikai zsidó szervezetek képviselőivel találkozott és hangsúlyozta: Magyarország továbbra is elkötelezett az antiszemitizmus elleni harc mellett. Mint közölte, emellett a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy igazságos, fair és kiegyensúlyozott nemzetközi politikai megközelítés jöjjön létre Izraellel szemben.Szijjártó: mindig fel fogunk lépni az Izrael-ellenes politikával szemben
Mindig fel fogunk lépni a nemzetközi szervezetekben az Izrael-ellenes kritikával szemben, mindig fel fogunk lépni az Izrael-ellenes politikával szemben és mindig ki fogunk állni amellett, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát a terrorszervezetekkel és azok támadásaival szemben – írta Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán, miután az izraeli külügyminiszterrel tárgyalt.Megrendült a bécsi zsidók biztonságérzete a szélsőséges, iszlamista tüntetések miatt
A kifejezetten Izrael-ellenes és palesztinpárti tüntetéseken azt látjuk, hogy nemcsak migránsok vesznek rajtuk részt, akik csak most érkeztek az országba, hanem rendszerint már osztrák útlevéllel rendelkezők, akik a második, harmadik vagy negyedik nemzedék óta Ausztriában élnek – mondta a Magyar Nemzetnek Benjamin Nägele, az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára a májusi bécsi tüntetéshullámról.Jair Netanjahu: Hálásak vagyunk Orbán barátságáért
Benjamin Netanjahu és a magyar miniszterelnök jó viszonyt ápol egymással: összeköti őket az, hogy "egyikük sem próbálja kiszolgálni a globalista elitet, ezért gyakorlatilag ugyanolyan támadásoknak és rágalmaknak vannak kitéve" – nyilatkozta Jair Netanjahu, az izraeli miniszterelnök fia a Heteknek.Ajánljuk még