izraeli-palesztin háború
Az izraeli–palesztin háború mai eseményei – Blinken közel-keleti túrára indult (Folyamatosan frissül!)
Nem csitul a konfliktus Izrael és radikális palesztin mozgalom, a Hamász fegyveresei között. A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, és körülbelül 150 embert elraboltak, túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen elindított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a 2200-at, a sebesülteké pedig a hatezret. A legfrissebb hírek szerint az izraeli légierő a Gázai övezet több pontján hajtott végre támadást: Zeitúnban, Hán Júniszban és Dzsabalíjában található katonai célpontokat lőttek éjszaka. Emellett légicsapásokat mértek a Hamász főhadiszállására és több katonai egységére, több tucat rakétakilövő helyre, páncéltörő- és megfigyelőállásra. Az övezet egészségügyi minisztériumának vasárnap reggeli jelentése szerint az izraeli légierő gázai csapásainak eddig 2329 halálos áldozata volt, a sérültek száma pedig 9714-re emelkedett. A libanoni pornósztár is kiáll a Hamász mellett, annak ellenére, hogy le akarják fejezni a "munkája" miatt – The Right Brothers
Furcsa emberek támogatnak furcsa dolgokat. Mia Khalifa, a pornószínésznő (akinek a munkásságáról nyilván először hallunk) annyira kiállt a Hamász mellett, hogy a Playboy kénytelen volt vele szerződést bontani. Ez ugyanaz a Mia Khalifa, akit az ISIS pár éve lefejezéssel fenyegetett meg, mert hidzsábban (csak abban) szerette felvenni a filmjeit, amelyek közül én magam nyilván egyet sem láttam. Ezen felül a Hamász évekkel ezelőtt betiltotta Gázában a pornófilmeket, Mia Khalifát pedig valószínűleg halálra köveznék akármelyik főtéren. És mégis. Nyilván mindez Amerikából könnyű, ismerjük ezt a fajtát. Továbbá nem világos a Harvard Egyetem 34 diákszervezetének kiállása sem a palesztinok mellett, azok mellett a palesztinok mellett, akik a New York-i tüntetésen óvatosan horogkeresztes zászlót is emeletek, Sydney-ben pedig el akarták gázosítani a zsidókat. Ezt a nyilatkozatot az Amnesty International harvardi szervezete is aláírta, ők azonban hétfő estére csöndben törölték magukat az aláírók listájáról. De kiállnak a Hamász mellett azok a woke kommunisták is, akik jó eséllyel támogatják az LGBTQ+ nevű WiFi-kód társaságot, akiket a Hamász először végezne ki, ha lenne rá lehetősége. Egymás nevét sem ismerik, beszélni sem tudnak, mégis városvezetésre készül a Momentum balfékkommandója – Karanténvlog
A Karanténban egyszer sem tudjuk kihagyni a Gyurcsány-szekta aktuális hazugságait, most sem maradunk aljas demagógia nélkül, amikor a fenyegetés és az ígéret együtt hasít a tanácsköztársasági tempóval. A DK megint azért rimánkodik az uniónak, hogy nehogy bármilyen pénzt kapjanak a magyarok, ők így állnak az általuk szavakban rendkívül fontos kisemberek mellett. Szóba kerül a Momentum balfékkommandója is, akik egymás nevét sem ismerik, beszélni sem tudnak, mégis bőszen ajánlják egymást fontos pozíciókba, most egy gyufaárusfiút szeretnének Csepel polgármesterének, aki egy épkézláb mondatra sem képes. Végül itt lesz a gumigerinc-díj nyertese, Gyöngyösi Márton, a halódó Jobbik elnöke, aki ugyanolyan terroristázást csapott, mint közel tíz éve, csak most a feleket cserélte fel. Eddig Izraelt nevezte terroristának és a palesztinok ügye mellett ordítozott, most fordítva teszi és még büszke is rá. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára.