jair bolsonaro
Honduras tömegsíroknak keres helyet, a brazil elnök pedig imára szólít
Juan Orlando Hernández hondurasi elnök pénteken utasítást adott országa polgármestereinek, hogy jelöljenek ki földterületet tömegsíroknak arra az esetre, ha nagyon megnőne a gyorsan terjedő koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. Jair Bolsonaro brazil elnök pedig – eleget téve az evangéliumi keresztények kérésének – nemzeti böjt- és imanapot hirdetett vasárnapra, hogy megszabadítsa Brazíliát a pandémiától.Koronavírus – Január végén volt az első haláleset Brazíliában
A brazil egészségügyi minisztérium közölte, hogy az új típusú koronavírusos megbetegedés (Covid-19) okozta első haláleset január utolsó hetében történt az országban, és nem március 17-én, ahogyan azt eddig állította.Ezermilliárd dollárt pumpálnának az amerikai gazdaságba a koronavírus miatt
A levegőben 3 órán át is életben maradhat a kórokozó egy vitatott tanulmány szerint, Amerikában ezermilliárd dolláros újabb pénzügyi csomaggal élénkítené a koronavírus-járvány miatt gondokkal küszködő gazdaságot a szövetségi kormány, év végéig tartó szükségállapotot hirdetnek ki Brazíliában.Megfigyelés alá került Bolsonaro brazil elnök
Különleges megfigyelés alá került Jair Bolsonaro brazil elnök, miután sajtófőnöke, Fábio Wajngarten megbetegedett az új típusú koronavírusban – közölte csütörtökön Luiz Henrique Mandetta egészségügyi miniszter.Ötszörösére emelkedett a gyilkosságok száma egy rendőrsztrájk idején Brazíliában
Két nap alatt az ötszörösére emelkedett a gyilkosságok száma az északkelet-brazíliai Ceará államban, ahol a katonai rendőrség fizetésemelést követelve sztrájkba lépett – jelentette a Brasil nevű hivatalos hírügynökség. Jair Bolsonaro elnök pénteken katonákat és nemzeti gárdistákat küldött a cearái biztonság erősítésére.Bolsonaro fia szerint Brazília jövőre Jeruzsálembe költözteti át izraeli nagykövetségét
Jair Bolsonaro brazil államfő ígéretét betartva jövőre Jeruzsálembe költözteti át hazája izraeli nagykövetségét – idézte vasárnap este a The Jerusalem Post című lap a brazil államfő fiát.Bolsonaro: Tovább fokozódhat a Brazília partjait sújtó olajszennyeződés
A legrosszabb még hátravan – mondta Jair Bolsonaro brazil elnök vasárnap az ország atlanti-óceáni partvidékét három hónapja sújtó, titokzatos olajszennyeződésről.Szijjártó: Magyarország minden eddiginél szorosabb kapcsolatot szeretne Brazíliával
Magyarország minden eddiginél szorosabb kapcsolatot szeretne kiépíteni Brazíliával, mivel a két ország vezetői nagyon hasonlóan közelítik meg a világpolitika kérdéseit; ezt a kivételes politikai egyetértést kölcsönös gazdasági előnyökre kell váltaniuk – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, brazil hivatali kollégájával, Ernesto Araújóval közös, brazíliavárosi sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még