japán
Nézők nélkül rendezhetik meg az olimpiát
Szuga Josihide japán miniszterelnök csütörtökön vetette fel a nézőmentes olimpia lehetőségét. A miniszterelnök szerint a japánok biztonsága a fő prioritás.A napelem atomerőmű, Japán pedig Európában van – Újabb bukta Fekete-Győr Andrástól
Fekete-Győr Andrástól megszokhattuk, hogy nincs minden témában a topon, a fizikai ismereteit már bemutatta, amikor atomerőműnek nevezte a napelemparkokat, most azonban földrajzból is levizsgázott. A Drót.infó szúrta ki az ellenzéki politikus legújabb bravúrját, amikor is Japánra, mint európai országra hivatkozott.Japánon a világ szeme, a fukusimai baleset óta először indítottak újra egy atomerőművet
Japán szakemberek szerdán újraindították az ország nyugati részén fekvő Fukui prefektúrában lévő Mihama atomerőmű harmadik reaktorát – jelentette be a létesítményt üzemeltető Kansai Electric Power Company energiaszolgáltató konszern. Az erőmű a tervek szerint június 24-én éri el az úgynevezett kritikus állapotot, ami azt jelenti, hogy elérik azokat a feltételeket, amelyek mellett fenntartható a láncreakció az atomerőműben. A reaktor teljesítményét ezután fokozatosan növelik. Ezzel párhuzamosan a szakemberek elvégzik az összes rendszer teljes biztonsági ellenőrzését. A kereskedelmi áramtermelést július végére érhetik el.Tajvani elnök: Tajpej sosem felejti el a Tienanmen téri vérengzést
A tajvani nép sosem felejti el Pekingnek a demokráciapárti tüntetőkkel szembeni brutális fellépését 32 évvel ezelőtt, és kitart a demokrácia mellett – jelentette ki pénteken a tajvani elnök.Az EU 100 millió adag, koronavírus elleni védőoltást exportál Japánba a nyári olimpia támogatására
Az Európai Unió 100 millió adag, koronavírus elleni védőoltás exportját engedélyezi Japánba, ezzel is segítve a nyári olimpia megrendezését – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a videokonferencia keretében tartott EU-Japán csúcsértekezletet követően csütörtökön.Újságírónak álcázott tüntető szakította félbe a NOB sajtótájékoztatóját
Egy újságírónak álcázott tüntető félbeszakította a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtöki, online sajtótájékoztatóját. Az illető előbb felmutatott egy "Nem az olimpiára" feliratú transzparenst, majd azt kiabálta, hogy "Sehol ne legyen olimpia".Japánban romlanak a járványadatok, de a WHO továbbra is reméli, hogy megtartható az olimpia
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) továbbra is azt reméli, hogy idén megrendezhetik Tokióban a tavaly nyárról elhalasztott olimpiát, annak ellenére, hogy a koronavírusos esetek száma világszerte több országban, köztük Japánban is növekszik.Szijjártó: Közép-Európa az európai növekedés motorjává vált
A visegrádi csoport és Japán gazdasági együttműködése hozzájárulhat a közép-európai térség járvány utáni gazdasági fellendüléséhez – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Varsóban, ahol a visegrádi partnerek és Japán diplomáciai vezetőivel tárgyalt.Két nap alatt már kétszázezren írták alá az olimpia megrendezése elleni petíciót Japánban
A japánok egy online aláírásgyűjtés formájában tiltakoznak a 2021-es tokiói nyári olimpiai játékok megrendezése ellen. Az összesen két napja indított petíció tegnap még csak ötvenezer, ma már kétszázezer szignót gyűjtött be. A közvélemény az újonnan megjelenő koronavírus-mutációk erősen fertőző változatai miatt kezdett el pánikolni – olvasható a japán sajtóban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének, Thomas Bachnak, Szuga Josihide japán miniszterelnöknek és a szervezők más képviselőinek címzett petíció szerint a játékokat nem szabad megrendezni ebben a globális egészségügyi válságnak a közepén.Ajánljuk még
















