Májustól Ciprus is fokozatosan enyhít a korlátozásokonPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 30. Májustól Ciprus is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon - jelentette be a szigetország elnöke, figyelmeztetve ugyanakkor, hogy a veszély még nem múlt el.
Számos higiéniai szabály megszegése miatt egymilliós bírságot szabtak ki a Pesti úti idősotthonraPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 29. Az elmúlt napokban Budapest Főváros Kormányhivatalának X. kerületi hivatala a Pesti úti idősotthonban tartott helyszíni ellenőrzés során feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében újabb járványügyi intézkedések végrehajtására kötelezte az intézményt, ahol a legutóbbi adatok szerint 295 gondozott és 26 dolgozó lett fertőzött és már 34-re nőtt az elhunytak száma. Figyelemmel arra, hogy a hiányosságok járványhelyzet idején álltak fenn, a Kerületi Hivatal a jogszabály szerint az egészségügyi bírság kiszabásától nem tekinthetett el, így a bírság összegét a jogszabálysértés súlyát figyelembe véve egymillió forintban állapította meg – közölte szerda délután kiadott közleményében Budapest Főváros Kormányhivatala.
Továbbra is nő világszerte a fertőzöttek száma – a WHO növeli a járvány elleni küzdelemhez szükséges szállítmányokatPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 28. Meghaladta a hárommilliót az új koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma világszerte; a halálos áldozatoké 212 345, a gyógyultaké 906 898 volt kedd este a Johns Hopkins egyetem összesítése szerint. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eközben bejelentette, hogy Latin-Amerikára összpontosítva növeli a járvány elleni küzdelemhez szükséges egészségügyi szállítmányokat.
Sokkal kevesebb halottat jelentenek be Nyugat-Európában a valós számnálPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 27. A Financial Times üzleti szaklap utánanézett, mennyivel nagyobb lehet a nyugat- és észak-európai országokban a koronavírusban az általuk bevallott számnál és megállapították, hogy a vizsgált országok rendkívül alábecsülik a halottak számát. Úgy számoltak, több 50 százalékkal is magasabb lehet a valós szám a hivatalos statisztikánál. A portál összesen 14 ország adatait vizsgálta meg és arra jutottak, hogy miközben a SARS-Cov-2 vírus hivatalosan 77 ezer embernél szerepel a halál okaként a vizsgált országok statisztikáiban, addig már 122 ezer emberrel többen haltak meg idáig, mint egy átlagos évben.
Salvini szerint az olasz kormány tehetetlensége tönkreteszi az országotPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 27. Csalódottság övezi Giuseppe Conte miniszterelnök vasárnap este bejelentett gazdasági-társadalmi újraindulási forgatókönyvét, amelyből az olaszok a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás enyhítését hiányolják, a püspökök a templomok újranyitását sürgetik, a Matteo Salvini vezette jobboldali ellenzék szerint pedig a kormány "tehetetlensége" tönkreteszi az országot.
Meghaladta a kilencezret Ukrajnában a fertőzöttek számaPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 27. Ukrajnában hétfőre 392 új esettel 9009-re emelkedett az azonosított koronavírusos fertőzöttek száma, a betegségben elhunytaké pedig 11 esettel 220-ra nőtt - közölte hétfőn az ukrán egészségügyi minisztérium.
Csaknem valamennyi német tartományban kötelező maszkot viselniPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 27. Újabb 12 német tartományban lépett életbe hétfőn a koronavírus-járvány miatt bevezetett maszkviselési kötelezettség, így a 16 közül már 15 tartományban kell eltakarni a szájat és az orrot több élethelyzetben a cseppfertőzéssel terjedő vírus átadásának akadályozására. Bajorországban kiemelkedően nagy a szigor, a közösségi közlekedésben maszk nélkül utazóknak 150 eurót kell fizetniük, a második alkalomtól pedig 300 eurót. A legnagyobb összegű, 5000 eurós büntetésre az alkalmazottakat fedetlen szájjal és orral dolgoztató bajorországi üzlettulajdonosok számíthatnak.
Csehországban megnyíltak az üzletek, lelassult a járvány terjedésePPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 27. Csehországban folytatódik a közéletet és a gazdaságot korlátozó, márciusban bevezetett intézkedések fokozatos feloldása, amit a koronavírus-járvány terjedésének jelentős lelassulása tett lehetővé.
Kiterjedt tesztelésre és az egészségügy megerősítésére van szükség az MTA szerintPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 április 27. A döntéshozók, a kormány és a társadalom számára is tájékoztatást nyújthat az az ajánlás, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia publikált a honlapján. Az immunológusok, orvosok és biológusok által összeállított szöveg konkrét szakmai javaslatokat tartalmaz a kormányzat és a hatóságok számára a Covid-19-járvány rövid és hosszú távú kezelésére.
Operatív Törzs: már három hajléktalanszállón is megjelent a koronavírus (Visszanézhető)Bokor Gábor Forró drót 2020 április 27. Az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján beszámoltak arról, hogy újabb nyolc magyar állampolgár vesztette életét a koronavírus-járványban, ők kivétel nélkül mind idősek voltak, valamint krónikus betegségben szenvedtek. Ezzel összesen már 280 áldozata van a vírusnak hazánkban. Kiss Róbert alezredes pedig arról adott tájékoztatást, hogy a hétvégén ismét sokan szegték meg a kijárási korlátozást a Balaton környékén, valamint elmondta, hogy újabb szállítmányok érkeznek Budapestre, amelyek védőkesztyűt és sebészi maszkokat hoznak.
Az energiahordozók és a teknőchús mellett a krumplisalátát is importáljuk – Szakértő Kormány S01E13 Ladikpisztoly július 7.
Balhé Ausztriában: elismerte a bíróság a saría jog érvényesülését Világugar augusztus 20. Precedensteremtő lehet az ítélet, így az igazságszolgáltatás akár párhuzamosan is működhet nyugati szomszédunknál.
A Bizottság szerint nyugodtan lőhetik az ukránok a Barátság-kőolajvezetéket, hiszen van még tartalékunk Magyar ugar