jeszenszky géza
Sátánista-e Jeszenszky Géza?
Már miért lenne az? Senki nem mondott rá ilyet. Csupán előbukkantak a hisztériafüggők meg a funkcionális analfabéta derpegők – médiamunkások, megmondócivilek – és hüledeznek, hogy Jeszy lesátánistázta az apját. Csakhogy ez nem történt meg. Jeszy azt közölte, ami a cikkében le van írva. Magyar lenni nehéz nyelv, nyilvános megszólalás esetén tudni kéne teljes szövegtesteket értelmezni. A közéleti elbutulás fontos tünete, hogy nemhogy szövegtesteket, de már egész mondatokat sem mindig sikerül. Az elbutulásnak egyúttal támasza is, hogy nincs igény a közlések teljes felfogására. Kiábrándító ebben a felháborodás-versenyben élni, hogy ki, kire milyen szörnyűséget mondott a szövegéből kiragadott egy-két mondatban vagy pár szóban.„Keresztény emberként alapvető, hogy segítek másokon” – mondja a Jeszenszky házaspár életét megmentő fiatalember
Ösztönösen cselekedett, a gyengébbek védelme alapvető erkölcsi kötelesség – ezt mondta Kézdi-Schlachta László a Vasárnapnak. Ő az a 35 éves férfi, akinek köszönhetően elfogták a rendőrök Jeszenszky Géza és felesége támadóját. Az egykori külügyminiszter életét gyakorlatilag ő mentette meg határozott fellépésével, és aki lélekjelenlétének köszönhetően még a rendőröket, mentőket is értesíteni tudta, miközben több utcán keresztül üldözte a politikust és feleségét bántalmazó G. Ferencet.Letartóztatták Jeszenszky Géza magányos támadóját, a gyanúsított védője fellebezett, ám G. Ferenc marad a rácsok mögött
Ahogy az várható volt, az illetékes nyomozási bíró ma elrendelte a Jeszenszky - házaspárra támadó 70 éves G. Ferenc letartóztatását. A bíró elfogadta a Fővárosi Főügyészség indítványát és szökés meghiúsítása, valamint bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a legsúlyosabb kényszerintézkedést, ami egyelőre 30 napra szól. A gyanúsított védője fellebbezett, és bűnügyi felügyelet elrendelést indítványozta. Így a letartóztatásról szóló döntés nemjogerős, ám a fellebbezés nem halasztó hatályú, így G. Ferenc letartóztatásban marad.Szerdán dönt a nyomozási bíró Jeszenszky Géza magányos támadójáról, az elméjét is vizsgálják
Megjelentek az interneten az első fotók Jeszenszky Géza magányos támadójáról. A 70 éves G. Ferenc vélhetően a támadás után a budapesti belvárosban gyalogol, vállán szerszámostartóban ott lapul a kalapács is, amivel életveszélyesen megsebesítette az Antall-kormány külügyminiszterét, későbbi nagykövetet. G. Ferenc letartóztatásáról szerdán dönt az illetékes nyomozási bíró. A BRFK Életvédelmi Osztálya - elmeszakértő bevonásával - emberölés kísérlete és súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz, a támadó megsebesítette a politikus feleségét is.Máthé Áron: Tiszteld atyádat! - Jeszenszky Zsolt: Ebben ítélkezni minimum udvariatlan!
Nagy port kavart Jeszenszky Zsolt: Miért bántották apámat? című reggeli vezércikke a PestiSrácokon. A teljes balliberális kommandó kollégánknak esett, ugyanakkor jobbról is érkezett kritika: Máthé Áron történész-szociológus a PS-nek írt válaszcikkében azt írja, nem vélekedhetünk úgy édesapánkról, hogy a Sátán szolgája, ráadásul Jeszenszky Géza, mint az első szabadon választott kormány külügyminisztere, egy jelkép. Jeszenszky Zsolt viszontválaszában udvariatlanságnak nevezte Máthé Áron szavait, egyben kiigazította azokat, jelezve, hogy nem a "Sátán szolgájának" nevezte édesapját, hanem a "Sátánt szolgáLja" kifejezést használta, de abban nincs vitájuk, hogy ő maga is ikonként tekint rá. Az írásokat szó szerint közöljük.Jeszenszky Zsolt: Miért támadták meg apámat?
Először is: óriási köszönet mindenkinek, aki hívott, vagy írt nekem, és jókívánságait fejezte ki, vagy szerette volna kifejezni; Bayer Zsolttól Robert C. Castelen át egészen Orbán Viktorig, aki egy Facebook-posztom alatt kívánt jobbulást édesapámnak. Elnézést azoktól, akiknek nem válaszoltam, nem vettem föl a telefont, nem hívtam vissza... egyszerűen annyian voltak, hogy nem bírtam lépést tartani.A nyílt utcán támadtak Jeszenszky Gézára – PS-infó: az IMEI-be kerülhet a támadó
Fényes nappal, a nyílt utcán követtek el támadást Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, egykori washingtoni és oslói nagykövet ellen. A politikus mellett a felesége is könnyebben megsérült, aki megpróbált közbeavatkozni. Portálunk értesülései szerint már azonosították is a tettest, aki minden valószínűség szerint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe kerülhet.A horvátoknak sikerült - Huth Gergely cikke a Magyar Nemzetnek
A PestiSrácok.hu főszerkesztője - közeledve az államalapítás ünnepéhez - a Magyar Nemzetben arról írt, hogy "végre a nemzeti oldal ébredezni kezdett". Ennek egyik jele, hogy újra értelmes és építő közbeszéd indult Trianon meghaladásáról, a rendszerváltoztatás utáni két zavaros évtized hibáiról és árulásairól, a revizionizmus útjáról. Ennek részeként a szerző a Vihar hadművelet évfordulóján megvizsgálja, hogy Horvátországnak 28 éve miként sikerült kilépnie a számára elrendelt történelmi sorsból és kiharcolnia azt a "Nagy-Horvátországot", amely nem is létezett. Majd összeveti Franjo Tudjman akkori horvát elnök és Ante Gotovina generális kiállását Antal József miniszterelnök és Jeszenszky Géza külügyminiszter húzásával, akik 1991. december 5-én az ukrán-magyar alapszerződéssel úgy mondtak le Kárpátaljáról és a magyarság jogairól, hogy négy nappal korábban a kárpátaljai népszavazáson elsöprő többség követelte a teljes területi és politikai autonómiát.Menczer Tamás azt üzente a balliberális oldal külügyeseinek, hogy jobb, ha megszokják az ő stílusukat
Honnan tudom, hogy valamit jól csináltam? A balliberális oldal külügyesei, Jeszenszky Géza, Balázs Péter és mások idegesek. Ilyenkor tudom, hogy minden rendben van– kezdi bejegyzését a külügyi államtitkár. Menczer Tamás hozzáteszi, hogy ezeket a politikusokat pártjaik és a magyar választók is kihajították a politika színteréről, mégis rezzenéstelen arccal a mai napig megmondják, hogy mit hogyan kellene csinálni. Végül azt üzente: jobb ha megszokják a külügy stílusát.Ajánljuk még