jobbik
Az új „proletárpárt-projekt”, avagy döbbenetes az analógia a Jobbik egykori- és a Tisza jelenlegi felemelkedése között
Amióta a Tisza Párt megjelent a honi közéletben, hihetetlenül érdekes párhuzamokat mutat a 2000-es évek második felében felívelő pályára állított Jobbik történetével. Alaposabban megvizsgálva az egykori Jobbik, illetve a mostani Tisza működési mechanizmusát, a körülötte megjelenő személyek motivációit, valamint a két párt sajátos felemelkedését, kirajzolódik, hogy azonos forgatókönyv szerint építik fel most a Tiszát, amint egykoron a Jobbikkal tették. A nyilvánvaló analógiákat gyűjtöttem csokorba és nyújtom át olvasóinknak, legfőképpen azért, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: a Tisza nem más, mint a bő másfél évtizeddel ezelőtti „Jobbik-projekt” aktualizált és modernizált kiadása. Nem maradt pártja Jakab Péternek, aki jövőre immár Gyurcsánnyal eshet ki a parlamentből
Az első munkanapomon ott ülnek majd a fideszesek az irodám előtt, mint a verebek és várják a sorsukat - mondta egykor a szépreményű Jakab Péter, akinek először a Jobbikból kellett távoznia, most pedig a már-már elfeledett szájhős azzal került be a hírekbe, hogy a bíróság végelszámolást rendelt el új egylete, a Nép Pártján Mozgalom Egyesülettel szemben. Összenő, ami összetartozik, Jakab most Gyurcsánynál keres menedéket. Igen, ez az a Gyurcsány, akinek ámokfutása miatt jött létre a Jobbik. A DK szerint pocsék világ jön, a Momentum kardjába dőlt, Márki-Zay Péter fekete keddről beszél miközben a Jobbik és a Mi Hazánk a Fidesszel együtt ünnepel
A baloldalnak már nagy rutinja van abban, hogy a számukra vesztes választást hogyan kell megmagyarázni. A Facebookon a legtöbb ellenzéki arról beszél, hogy vége a világnak, a demokráciának pokoli évek várnak ránk, mindeközben a Fidesz, a Jobbik és a Mi Hazánk is megkönnyebbülten konstatálta, hogy visszatér Donald Trump. Magyar Péter meg annak ellenére, hogy Brüsszelben a Trump-ellenes padsorban ül, most az amerikai elnök ülepéig ér a nyelve. A független, objektív sajtó (alias FOS) szörnyülködik és a forint zuhanásáról ír, a balosok krokodilkönnyekkel tömik magukba a cherry queent, mindenki más pedig mosollyal az arcán reméli, hogy valóban egy új világ jön most el és visszatérhetünk a boldog békeidőkhöz. A kormány az emberek jövőjét, a Jobbik az emberek eltemetését tenné könnyebbé
Tény és való, hogy egy bizonyos kor felett megfigyelhető, hogy egyre több szó esik a halálról és arról, hogy ki, milyen temetést szeretne. Nem utolsó szempont ilyenkor ennek költsége, ugyanis Budapesten a koporsós temetés elég borsos áron megy, vidéken azért jóval kedvezőbb. A Jobbik ezért azt szeretné, hogy minden magyarnak legyen ingyen sírhelye. Értjük mi a jószándékot, de egyrészt elég morbid ez így a Halottak Napjához közeledve, másrészt nem értjük, ki ennek az intézkedésnek a célközönsége? Esetleg a Biden-módszert vetné be a Jobbik 2026-ban? Nagyon fondorlatos. Skót duda: nehezen jön el a demográfiai fordulat, ha a fiatalokat egyre kevésbé érdekli a szex (VIDEÓ)
A kutatások szerint a múlt század nyolcvanas éveiben a nők átlagosan heti három alkalommal éltek nemi életet, manapság a nyugati nőknek csupán hat százaléka szexel, de ők is csak hetente egyszer, vagy inkább csak havonta egyszer – hangzott el nemrég Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatójának előadásán, melyet egyébként egy identitás témájában rendezett konferencián mondott el. Mindeközben a kulturális és innovációs miniszter arról beszélt egy korábbi interjúban, hogy akkor lesz elégedett a munkájával, ha a termékenységi ráta jelentősen javul. Ha azonban a fiatal párok egyre ritkábban kívánják meg egymást, akkor hogyan fog egyre több gyerek születni? És egyáltalán mi az oka annak, hogy az egyébként sokszor túlfűtöttnek látszó fiatalokat nem érdekli (ezek szerint annyira) a gyakorlati szexualitás? Sok a stressz, túlhajtottak, más az érdeklődés, nincs partner? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ az eheti Skót Dudában, de ha már szex és intimitás, ebben a körben vizsgáltuk a Telex újságíróját, aki nem tudott a kormányinfón elszakadni Magyar Péter péniszének témájától. Mindeközben tovább rogyadozik a Jobbik, ugyanis a korábban antiszemita kijelentéseket tevő Gyöngyösi Márton, aki azóta már "megtért", visszavonul a politikától, de nem tervez bosszút egykori pártja ellen. Úgy tűnik tehát, hogy a Jobbik élén lenni nem leányálom, akik eddig ott voltak, ma már mind a süllyesztőben vannak. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.