Az új „proletárpárt-projekt”, avagy döbbenetes az analógia a Jobbik egykori- és a Tisza jelenlegi felemelkedése között
Amióta a Tisza Párt megjelent a honi közéletben, hihetetlenül érdekes párhuzamokat mutat a 2000-es évek második felében felívelő pályára állított Jobbik történetével. Alaposabban megvizsgálva az egykori Jobbik, illetve a mostani Tisza működési mechanizmusát, a körülötte megjelenő személyek motivációit, valamint a két párt sajátos felemelkedését, kirajzolódik, hogy azonos forgatókönyv szerint építik fel most a Tiszát, amint egykoron a Jobbikkal tették. A nyilvánvaló analógiákat gyűjtöttem csokorba és nyújtom át olvasóinknak, legfőképpen azért, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: a Tisza nem más, mint a bő másfél évtizeddel ezelőtti „Jobbik-projekt” aktualizált és modernizált kiadása.
Alig egy évvel a 2010-es választások előtt, 2009 nyarán zajlott le a második EU-s választás Magyarországon. A 2009-es EU-s referendum eredménye világosan megmutatta, hogy a balliberális oldalnak leáldozott, a Fidesz pedig minimum fölényesen megnyeri a 2010-es választásokat, de akár esélye lehet a kétharmados győzelem megszerzésére is. Miután a Gyurcsány-Bajnai fémjelezte baloldal minden hitelessége odalett, a mögöttük álló erőtérnek más módszerhez kellett folyamodnia. Ez a módszer kockázatokat is magában hordozott, ám nem volt más választás: tizenkilencre lapot kellett húzni. Úgymond jobboldalról kellett megpróbálni megakadályozni a Fidesz győzelmét, de legalábbis Orbánék kiugróan nagy arányú győzelmét. Erre a célra emelték fel a Jobbikot, amely úgy festett, hogy alkalmas is lesz a dologra.
A Jobbik, amint a neve is mutatja – Jobboldali Ifjúsági Közösség – egy döntően főiskolás, egyetemista korú fiatalokból álló, nemzeti irányultságú közösségi mozgalomként indult, amelynek tagsága, illetve szimpatizánsi körének tekintélyes része kézenfekvő módon az akkor még parlamenti erőt képviselő MIÉP-pel rokonszenvezett, de természetesen fideszesek is akadtak a Jobbikban. Azonban hiába szűnt meg a MIÉP parlamenti jelenléte 2002 tavaszán, és hiába alakult párttá a Jobbik egy évvel később, a nemzeti radikálisok fölött lévő üvegplafon sokáig áttörhetetlennek bizonyult a Jobbik számára is.
Mi sem igazolja ezt jobban, mint a 2006-os országgyűlési választás, ahol a Jobbik önállóan meg sem mérette magát, helyette a MIÉP-pel és a felmorzsolódott kisgazdák megmaradt képviselőivel karöltve, Harmadik Út néven közös választási pártként indult el. A Jobbik akkori erejét – de inkább jelentéktelenségét – kiválóan példázza, hogy bár 114 egyéni választókerületben indult Harmadik Út-jelölt, ám ezeknek a túlnyomó többségét a MIÉP delegálta, miként a kopogtatócédulák jelentős hányadának összegyűjtése és ezáltal a maximális, húsz területi lista felállítása is a MIÉP-es aktivistáknak volt elsősorban köszönhető.
A Jobbik egy virtuális párt, az internet bizonyos fórumszobáiban nagyon aktív, de valós ereje lényegében nincs
– fogalmazott Zsinka László, a MIÉP akkori alelnöke és főpolgármester-jelöltje 2006 nyarán, egy személyes beszélgetésünk alkalmával, már a Harmadik Út-kampány tanulságainak ismeretében. Azonban a második Gyurcsány-kormány elképesztően dilettáns és nemzetellenes kormányzati intézkedései azt eredményezték, hogy a 2006-2010 közötti választási ciklus közepére a Fidesz minden korábbinál jobban megerősödött, és reális esélye nyílt arra, hogy ellenfeleit lényegében lenullázza, ő maga pedig alkotmányozó többséggel nyerje meg a választásokat. A nemzetellenes oldal ezt minden áron el akarta kerülni, hiszen számukra bármi, ami nemzeti, bármi, ami a magyarság felemelkedését vetíti előre, az vörös posztó, annak megakadályozására bármilyen módszer bevethető.
Sok dolog elmondható a balliberális térfélen lévőkről, de az még véletlenül sem, hogy hülyék lennének. Pontosan tudták, érezték, hogy az ő idejük – akkori reményeik szerint átmenetileg – lejárt, ők már nem tudnak valós alternatívát nyújtani Orbán Viktorral szemben, hiszen méltatlannak bizonyultak a választói bizalomra és alkalmatlannak a kormányzásra. Egyetlen megoldásuk maradt: felemelni egy jobboldali erőt, bízva abban, hogy egy kellően erősnek mutatott jobboldali párt elszipkáz majd annyi szavazatot a Fidesztől, hogy annak – elkerülhetetlen győzelme ellenére is – meg lesz kötve a keze.
Ennek eredményeként megindult a Jobbik módszeres köztudatba emelése, tudatos népszerűsítése. Amíg korábban a valóban kérlelhetetlenül nemzeti MIÉP minden lépése elhallgatás tárgya lett a baloldal által totálisan uralt médiában, a Jobbik fokozatosan egyre nagyobb teret kapott ugyanott. S bár megjelentek a féltő figyelmeztetések is a „Jobbik-veszélyről”, ez éppen a népszerűség növelését érte el, hiszen az eredendően jelentéktelen – lásd: 2006-os választások – Jobbik lassan, de biztosan úgy tűnt fel a médiában, mint egy komoly erő, amelytől „félni kell”, amelyet komolyan kell venni. Mindezt alátámasztandó, „véletlenül” minden apró-cseprő jobbikos megmozdulásról kellően felhabosított hírt adott a balliberális média.
Amikor a 2006-os gyurcsányi rendőrterror áldozatainak érdekében áldozatos munkát végző kiváló jogász, Morvai Krisztina elvállalta a Jobbik EU-listájának vezetését, szinte a vízcsapból is a Jobbikot folyatták, bízva abban, hogy jól szerepel majd az általuk tudatosan piedesztálra emelt „trójai faló” párt. Az EU-s választás eredménye végérvényesen igazolta a Jobbik felemelésének szükségességét. A Fidesz ugyanis akkora fölénnyel nyerte meg a 2009-es EU-s referendumot, hogy látszott: valamit tenni kell, különben brutális kétharmadot szereznek Orbánék a 2010-es választásokon. Mivel a Jobbik is elérte a tizenöt százalékos eredményt, amely három brüsszeli mandátumot jelentett az akkor már Vona Gábor által vezetett pártnak, immáron „legálisan” lehetett hírt adni mindenről, amit a Jobbik tesz, tudatosan tovább erősítve ezzel az állítólagosan szélsőjobboldali pártot.
Ezeket a folyamatokat kiválóan látta és ki is elemezte Csurka István, a MIÉP elnöke 2009 őszén. Ekkor írta meg „Az új proletárpárt” című tanulmányát, amelyben tökéletes látleletet adott a Jobbik felemelkedésének hátteréről és arról a veszélyről, amelyet a Jobbik a nemzeti kibontakozásra, a magyar élet megindulásának reményére jelent.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Akkor természetesen két dolog érkezett reakcióként Csurka István szavaira. Szenilis már és félrebeszél, illetve féltékeny a Jobbikra, mert a MIÉP sosem tudott tizenöt százalékot elérni, a Jobbik meg igen. Ma, bő másfél évtizeddel később, kérdés sem merülhet fel, hogy Csurkának igaza volt-e vagy sem, a Jobbikot illetően. Minden szava, előrejelzése telitalálat lett.
Hogy miket írt pontosan? Íme, néhány szó szerinti idézet:
„Pontosan tudják, hogy az MSZP lejátszott, színházi nyelven szólva. Már tulajdonképpen nem is kell. Új proletárpárt kell, új elégedetlen ember kell, új gátlástalanság, új csordaszellem. … Most nem szürkeállományra és okostojásokra, hanem zűrzavarra és a zavarkeltésre alkalmas, éhes proletárokra van szükség. Egy új, ütőképes proletárpártra. … Az MSZP szétesett, végét járja, az SZDSZ nem fog feltámadni a választásokig, utódpártocskái sem fogják az eredményt megváltoztatni, a Fidesz kellő arányú győzelmét csak a Jobbik akadályozhatja meg. A Jobbik-veszély lekicsinylése: altatás. A Fidesz jelenlegi fő ellenfele a Jobbik. A csorda gyűlöli őket, a csorda gyűlöletét minden oldalról szítják és a szavazatrablás hangneme a Fidesz-ellenesség. … Minél nagyobb a Jobbik, annál megszállhatóbb. Jelenleg a vezetésben Balóné Morvai Krisztinát leszámítva nincs olyan ember, aki értene valamihez, aki egyszer is elolvasta volna az alkotmányt – nem beszélve az „Elveszett alkotmány”-ról, Arany János remekéről. A Jobbikban nincs államvezetésre alkalmas ember. Meg kell nyeretni vele a választást, aztán – vagy közben – meg kell szállni. … Erre kell a proletárpárt. Akik az ügyét intézik, profik. Tudják, hogy ma csak az létezik, ami a képernyőn és a rádióban megjelenik és amit az újságok alátámasztanak. Ilyen világban élünk. A képernyőirányítású társadalom Amerikából költözött át Európába, s Magyarországon a legelöregedettebb, legmegálltabb, béna térben érte el a legnagyobb hatását. Ahol nincs munka, nincs mozgás, nincs semmi saját történés, ott a képernyő a teljes valóság, beszívódik a zsigerekbe. Valljuk be, ez mesteri. Egy kis csoport, egy titkos erőközpont úgy táncoltatja a magyar társadalmat, ahogy akarja, úgy kanyarít le egy-egy karéjt a magyar kenyérből, ahogy akarja, pontosan úgy tolja fel a választások legalább második polcára a Jobbikot.”
(Csurka István: Az új proletárpárt - Magyar Fórum: 2009)
A fenti mondatokban elsősorban nem is az a döbbenetes, hogy betűről-betűre beigazolódtak, hiszen Csurka István váteszi képességeit ma már gyakorlatilag mindenki elismeri. A döbbenetet sokkal inkább az okozhatja, hogy a Csurka által a Jobbik kapcsán leírtak egy az egyben leírhatók lennének tizenhat évvel később a Tisza Pártra is. Azok az erők – mögöttük Brüsszellel, Soros-hálózatával, talán a Bilderberg-csoporttal és ki tudja, ki mindenkivel még –, amelyek 2009-ben egyértelműen látták az MSZP esélytelenségét, most az úgynevezett „óellenzék” esélytelenségével vannak tisztában. S milyen a világ: ennek az „óellenzéknek” a tagja immáron az a Jobbik is, amelyet akkor piedesztálra emeltek, mint jobboldali pártot, s amelyről akkor senki nem mondta meg és írta le úgy a fentieket, mint ahogyan Csurka.
(Közbevetőleg egy zárójeles megjegyzés: már maga az „óellenzék” elnevezés is, amely eredendően a balliberális oldalról(!) származik, sokatmondó, hiszen ez eleve a múlt részeként aposztrofál gyakorlatilag minden politikai erőt, amely nem a Tisza. Vagyis akaratlanul, vagy nagyon is készakarva, de még ezzel a jelzővel is a Tisza malmára hajtják a vizet, hiszen az átlag választó egy bizonyos szinten túl egyáltalán nem követi a politika történéseit. Ám ha következetesen azt hallja, hogy „óellenzék”, megfogalmazódik benne, hogy a „lejárt lemez-pártok” helyett a frisset, a győzelmi esélyest kell választani. Ekként pedig a Tisza van odatéve az ellenzéki választók elé. Zárójel bezárva.)
S mivel négy kétharmados választási vereség után már mindenki lejáratta magát, lenullázódott, esélytelenné vált az ellenzéki oldalon, „új erő” felemelése vált szükségessé. Ez az új erő pedig nem más, mint a Tisza. Az új, aktuális „proletárpárt”, amely ugyanúgy megkap most mindent – pénzt, paripát, fegyvert, médiavisszhangot, közvéleménykutatói felemelést, miegymást –, amit egykor a Jobbik kapott. Elképesztő médiafelhajtás övezi Magyar Pétert az első színre lépése óta, amely azóta is tart, s mindezt alátámasztják a balliberális kötődésű közvéleménykutatók „objektív mérései”, amelyek mostanra minimum második erőként, de sok esetben első helyezettként hozzák ki a Tiszát, jócskán hozzájárulva ezzel ismertségéhez és megerősödéséhez.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Abban is tökéletes az analógia, ami 2009-ben a Jobbikra volt igaz: minél nagyobb lesz, annál inkább megszállható is egyben, vagyis annál könnyebben szolgálhat majd felvevőterületként az egykori elvtársaknak és haszonlesőknek. Hiszen mi az, amit látunk? Adva van egy párt, amely megmagyarázhatatlanul hatalmas hátszelet kapva, figyelemre méltó eredményt ért el az EU-s választásokon és a budapesti helyhatósági választáson is. Ennek ellenére: jelentkezzen azon olvasónk, aki a Tisza Pártból képes megnevezni öt-hat komoly, felkészült szakpolitikust, szakterülettel együtt.
Nincs ilyen, mert még a Tisza-színekben már megválasztott képviselők nevét és pedigréjét sem ismerjük igazán. Nyilatkozni sem látjuk egyiküket sem, máig nincs egyetlen „beszélő feje” sem a pártnak, az egy szem Magyar Péteren kívül. Az egészet körüllengi valami furcsa, még a honi politikai életben is egyedülálló titokzatosság, amelyet persze igyekeznek kellően megmagyarázni, ideologizálni. Közben nem történik más, mint a teljesen „virtuális” párt feltöltése, vállalkozó szellemű káderekkel, valamint jól kipróbált, balliberális kötődésű háttéremberekkel és előretolt bástyákkal.
Ennek a „feltöltési folyamatnak” a része, hogy a Tisza környékén máris feltűnt Kéri László, Petschnig Mária Zita, de nyilvánosan hitet tett Magyar Péter mellett Havas Henrik és Mérő László is. Utóbbi a Magyar Hang podcastjében már úgy nyilvánult meg Gyurcsányékról, ami egy virtigli Fidesz-szavazónak is becsületére vált volna, miközben egy vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette, hogy akár közéleti, politikai tisztséget is vállalna a Tiszában, ha erre felkérést kap. És most csak a nyíltan és közismerten balliberális megmondóemberekről és háttérfigurákról beszéltünk, Ruszin-Szendi Romolusz és Kulcsár Krisztián személyéről, valamint Hadházy Ákos egyre gyakoribb és egyértelműbb dörgölőzéséről nem. És hol van még a jövő évi választás? Nem kérdés, hogy újabb „szakértők” tűnnek majd fel a Tisza háza táján, miként az se lepjen meg bennünket, hogy újabb „művészek”, „értelmiségiek” és egyéb celebek teszik majd le a garast a Tisza „áradása” mellett. A névsort illetően lehet tippmixelni, de aligha kétséges, hogy Hernádi Juditra, Farkasházy „Teddyre”, Molnár Áronra, Juhász Péterre, Bod Péter Ákosra vagy éppen Pálinkás Józsefre alacsony oddszokkal lehetne csak fogadást tenni.
A Jobbik 2008-2009-ben lezajló módszeres és tudatos felépítése után javában zajlik, a szemünk előtt folyik a Tisza felépítése. S hogy milyen célt szolgál ez az építkezés? Mostanra itt is okosabbak lehetünk, Mérő László ugyanis a fentebb idézett nagyinterjújában „elszólta magát”, amikor Magyar Péter jóvoltából egy „Tusk-i fordulat” lehetőségét említette meg. Hogy ez szándékosan történt, vagy csupán véletlen kiszólás volt Mérőtől, nem tudni, mindenesetre most először nyilvánosan is kimondatott, hogy ez a célja a Tiszát felépítő erőknek. Nem pusztán Orbánt akarják leváltani, de a 2010-ben megindult, családközpontú nemzeti politikát is a visszájára akarják fordítani, a brüsszeli bürokraták hűséges kiszolgálójává téve bennünket.
Teszik persze mindezt nemzeti mázzal leöntve, piros-fehér-zöld trikolórerdővel és - mint március 15-én láthattuk - immáron Bocskaiba bújt Magyar Péterrel. Már fel sem idézzük: annak idején a Jobbik is hasonlóan igyekezett magához édesgetni a nemzeti elkötelezettségű szavazókat. Volt ott is minden: gárdamellény, zsinóros Bocskai, ingyen pörkölttel hívogató majálisok, na meg persze rakamazi turult ábrázoló hűtőmágnes és galléros póló a pártigazgató, és az alelnök közös, Móricz Zsigmond körtéri „nemzeti boltjában”. Az egykori pártigazgatóról már egy ideje alig hallani, a korábbi alelnök pedig vérbő antiszemitából betért zsidóemberré változott. A Jobbik martaléka aztán előbb „középre” húzott, majd feloldódott ott, ahonnan komoly magasságokat meghódító útjához megadták neki a lökést: a balliberális összefogás része lett a 2022-es választásokon. Utolsó országosan ismert elnöke, Jakab Péter nemrég Gyurcsány Ferenccel menetelt közösen, bízva abban, hogy jut neki egy befutó hely a DK listáján.
A Tisza Párt ennek a nemtelen, becstelenséggel és nemzetárulással szegélyezett útnak az első lépéseinél jár, de ne legyen kétségünk: ugyanúgy végig fog majd menni rajta, mint a Jobbik. Az a Jobbik, amely 2010-ben még bővel felszállóágban volt, ám mára már a magyar politikatörténet szemétdombjára került. A 2010-es választásokon még csak először szembesültünk a proletárpárt-projekttel, ám nem hagytuk magunkat becsapni. 2026-ban a korábbi tapasztalatok birtokában, időben felismerve a párhuzamokat, még annyira se hagyjuk majd.
Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd
