jobbikos pedofil
A rendőrség vizsgálatával szemben a pedofilt védi Érd baloldali polgármestere
Mi is beszámoltunk róla, hogy május végén egy férfi teljesen meztelenül mutogatta a nemi szervét az egyik érdi óvoda játszóterének környékén. Csőzik László, Érd baloldali polgármestere akkor elismerte, hogy tudott a történtekről, és bár tagadta, hogy ismerné a férfit, feljelentést mégsem tett. Csőzik mindezt azzal tetézte, hogy közösségi oldalán tagadta, hogy pedofil cselekedetről volna szó, annak ellenére, hogy a rendőrség vizsgálata megerősítette az elkövetés tényét. Börtön? Az semmi a fideszeseknek! – Kőkemény levadászásra készülhet a DK és Vadai Ágnes (Karanténvlog)
Elvileg még nincs kampány, de az ellenzék folyamatosan emeli a tétet, lassan a halálos fenyegetések mindennapjait élhetjük át a "demokraták" segítségével. Ebben Gyurcsány és pártja mindig is élen állt, a Momentum igyekszik fenyegetni, de őket lassan senki sem veszi komolyan. A Karanténvlog sok brutális videót elemzett már, amelyet a komcsik és a libsik jegyeznek, de Szabó Gergő és vendégei, Dezse Balázs és Bokor Gábor is meghökkent, amikor Vadai Ágnest hallgatta, aki szerint a börtön egy visszafogott megoldás a fideszesek részére. A péntek esti Karanténvlogban Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője volt a vendég, aki testközelből élhette át a baloldal elképesztő rombolását a VIII. kerületben, hiszen Pikó Andrásék bő másfél év alatt ismét drogtanyává és szemétteleppé silányították a jobb sorsra érdemes kerületet. A srácok kendőzetlenül beszéltek Cseh Katalinról is, aki az édesapjával közös cégeivel trükkös módon szerzett közel 5 milliárd forintot, most mégis van bőr az arcán a korrupció ellen hadoválni, emelve a tétet, hiszen Kármán Irénnel karöltve készítettek videót, aki az egyik legnagyobb bűnöző, Portik Tamás régi kapcsolata volt és még a baloldal is szívből utálja. Végül a Karanténvlog résztvevői sírva nevettek a szocik újabb elmebeteg performanszán, akik térdig tapicskoltak a Velencei-tó iszapjában, miközben a tó állapotáért is Orbán Viktort tették felelőssé. Aki megnézi a Karanténvlogot, most sem csalódik! Kilátásban a kommunista kínzások? Vadai Ágnes szerint Gyurcsány visszafogott volt, amikor „csak” börtönnel fenyegette a fideszeseket (Karantén-vlog)
Különösen gusztustalan hetet zárt a Karantén, hiszen ahova nyúltunk, komcsivirág nőtt ki a trágyadombból, ahol a régi tanácsköztársasági és ötvenes éveket idéző demagógia pompás kombinációt alkotott a vérgőzös fenyegetőzéssel és bosszúvággyal. A bosszú ígérete Gyurcsányék szájából a legőszintébb, tudjuk, hogy ők nem mérlegelnek, ha szemeket kell kilőni, és a saját népüket kell nyomorúságba taszítani. Az azért még minket is meglepett, hogy a Gyurcsányt istenítő Vadai Ágnes szerint főnöke még visszafogott is volt, amikor csak börtönt ígért Orbán Viktornak és a fideszeseknek. Vajon mire gondolt a kommunista költő? Pincebörtönökre, ahol kiverik a vallomást a delikvensekből? Munkatáborokra, ahol az utolsó leheletükig dolgoztatják az osztályidegeneket és a rendszer ellenségeit? Ezeket már ismerjük, elődeik és példaképeik ezt csinálták az ötvenes években, de a koncepciós perek sem állnak távol ezektől a szennyes lelkű emberektől, akik mindent egy lapra feltéve hergelik a magyar embereket és ígérnek ismét mindent, ami csak eszükbe jut. Dobrev sem hazudtolta meg magát, hiszen ordasat hazudott a Norvég Alap pénzéről, amelyet szerinte az éhező gyerekek elől vett el Orbán Viktor. Azt azonban elfelejtette, hogy a Magyar Vöröskeresztet a pályázatból kizárva egy Soros-szervezetnek akarták adni a hetvenhét milliárd forintot, amelyből egy fillért sem láttak volna az éhező gyerekek, ezért ebbe a diktátumba nem ment bele a magyar kormány. Ígéretek és fenyegetések szintjén a Momentum sem maradhat le, de az ő verziójuk még fenyegetésnek is hiteltelen és üres. Az arcon található bőr vastagságában azonban simán felveszik a versenyt a DK-val, hiszen Cseh Katalin képes volt kiállni és a korrupció ellen papolni azt követően, hogy hetek óta áll a bál az édesapja és az ő cégei által összeharácsolt közel ötmilliárd forint miatt. Ezt Cseh még tetézte azzal, hogy azzal a Kármán Irénnel pózolt, akit az egyik legveszélyesebbnek tartott magyar bűnözőhöz, Portik Tamáshoz fűztek gyengéd szálak saját elbeszélése szerint is. Kármánt egyébként hihetetlenül utálják a baloldaliak is, indulása Szolnokon komoly belharcokat okozott. A Karantén nem hagyhatta ki az MSZP újabb nagy tapicskolását sem: most épp a Velencei-tónál csináltak bolondot magukból, miközben kicsinyes politikai játszmát kerekítettek kétségbeesésükben a tó nehéz helyzetéből. Végül a rendkívül becsületes Jobbik sem maradt ki a szórásból, akik ugyancsak nagyokat ígérnek, de valahogy a nagy tisztesség és becsület mellett nem nagyon beszélnek a gyulai volt jobbikos potentát brutális pedofil ügyéről, aki azóta már letartóztatásban van. Nézzétek most is a Karantént, megéri!