joe biden
Joe Biden a legtapasztaltabb jelölt helyett inkább egy nőt akar az amerikai haditengerészet élére
Joe Biden elnök pénteken, első nőként, Lisa Franchetti tengernagyot jelölte az Egyesült Államok haditengerészetének parancsnoki tisztségére. Az elnök közleménye szerint jelöltje 38 év katonai tapasztalattal járul majd hozzá a vezérkar munkájához.Egy FBI-dokumentumban buktak le Bidenék, 10 millió dolláros korrupciós ügybe keveredett az elnök és családja
Nagyon úgy tűnik, hogy kiderülhetett, ki is a "Big Guy", vagyis a "Nagy Fickó" azokban a nyomozati iratokban, amelyek korrupciós bűncselekményekkel hozták összefüggésbe Joe Biden amerikai elnök fiát, Hunter Bident. Bár aki nem élt az elmúlt 4-5 évben egy kő alatt, az eddig is sejthette, hogy maga az amerikai elnök érdemelte ki a megtisztelő nevet. Legalábbis erre utalnak azok az FBI-tól származó iratok, amelyeket Chuck Grassley republikánus szenátor hozott nyilvánosságra, és amelyekben az áll, hogy Joe Biden családja, valamint elsősorban fia, Hunter Biden súlyos kenőpénzeket fogadott el egy ukrán nagyvállalattól. A Mandiner beszámolója szerint a most megjelent iratok egy 2020-as vizsgálat során készültek, ezekből kiderült, hogy az elnök és családja kétszer ötmillió dollárt fogadott el az ukrán Burisma energetikai óriáscég vezérigazgatójától, Mikola Zlocsevszkitől.Német üzletember: Nem jött be az amerikai blöff Ukrajnában, ideje hazamenni
Putyin leleplezte Biden blöffjét, így az amerikai vezetésnek ideje belátnia, hogy nincs több ütőlapja, megszámolnia a pénzét, kiszállnia a játszmából és hazamennie – írta néhány nappal ezelőtti cikkében Sven von Storch chilei születésű német üzletember és aktivista, a berlini Civil Szövetség elnöke, az ukrán ellentámadás kifulladására hivatkozva. A szerző szerint az amerikai blöff abban áll, hogy a Biden-kormányzat az ukránokkal 2021 novemberében megkötött stratégiai partnerségi megállapodással érte el a konfliktus háborúvá szélesedését.Joe Biden amerikai elnökkel találkozott a pápa különmegbízottja
Joe Biden amerikai elnök kedden fogadta a Vatikán küldöttjét, hogy megvitassák az ukrajnai orosz invázió és az ukrán gyermekek deportálásának kérdését – közölte a Fehér Ház.Biden szenilis viselkedése már a demokraták körében is riadalmat kelt
Már a Demokrata Párt legnagyobb adományozói is leváltanák Joe Bident – írja a Magyar Nemzet. Mint a portál kifejti az elnök mentális egészségét immáron nemcsak a republikánusok kérdőjelezik meg, hanem a demokrata szavazók mellett a párt legnagyobb adományozói is.Biden ismét elszabadult – Egy kislány vállát harapdálta kamerák előtt az amerikai elnök (Videó)
Ismét kínos jeleneteket produkált Joe Biden amerikai elnök. Ezúttal európai turnéja végéhez érve húzott váratlant az USA vezetője, amikor is egy kislánnyal keveredett bizarr játékba.Biden 3000 amerikai tartalékos katonát küld Európába egy hadművelet végrehajtására
A tartalékos katonákat is szolgálatba állíttatja Joe Biden - minderről a Fehér Ház oldalán található jegyzetből szereztünk tudomást. Ebben azt is írják, hogy a fegyveres erők bővítésére az elnök szerint azért van szükség, hogy hatékonyan tudják végrehajtani Európában az Atlantic Resolve hadműveletet. Az amerikai közösségi oldalakon óriási felháborodást váltott ki az elnöki intézkedés, szerintük ugyanis ez azt jelenti, hogy az USA beszáll az Oroszország elleni háborúba - Ukrajna oldalán.Ilyen egy összeszedett beszéd az amerikai elnöktől – Értelmezzék velünk Biden szavait! (Videó)
Az amerikai elnök ismét megmutatta, hogyan kell a világ egyik vezető nagyhatalmának elnökeként emlékezetes beszédet mondania, amit az AFP tudósításának köszönhetően most Önöknek is bemutatunk. Joe Bidenről azért azt lehet tudni, hogy nem mindig áll a helyzet magaslatán, azonban most önmagát is sikerült felülmúlnia, amikor egy meglehetősen összefüggéstelen felszólalásban eszmézte meg, ő bizony már tudja, hogy megbukik Putyin, sőt, azt is, hogy miért vesztett Oroszország a háborúban. Igen, valóban ezt mondta. És ez még nem minden.Ajánljuk még

















