joe biden
Biden szerint tőrt szegez a demokrácia torkának Trump, aki válaszul alaposan kiosztotta utódját
Joe Biden elnök az amerikai demokráciára nézve továbbra is veszélyesnek nevezte elődjét, Donald Trumpot a capitoliumi zavargások első évfordulója alkalmából a kongresszusban elmondott csütörtöki beszédében. Trump a beszéd után közleményt adott ki, melyben rámutatott, hogy Biden saját kudarcairól igyekszik elterelni a figyelmet.A Capitolium ostromának évfordulóján a diákoknak baloldali órákon magyarázzák el az aznap történteket
Egy éve ezen a napon történt, amikor az amerikai törvényhozás épületét megostromolták. A Capitoliumban a szenátus épp a demokrata párti Joe Biden győzelmét hozó novemberi elnökválasztás eredményeit készült hitelesíteni. Az összecsapásokban öten életüket vesztették, köztük a biztonsági erők egyik tagja. A zavargások évfordulója alkalmából az amerikai média arról számolt be, hogy a tanárok olyan órákat terveznek, melyeken az aznap történtek baloldali változatát tanítják.Biden nem tudja, milyen évet írunk (Videó!)
Sorban jönnek Joe Biden kellemetlennél kellemetlenebb bakijai. Az amerikai elnök legutóbb az évkezdő beszédében tévedett egy kicsit – egészen pontosan két évet. Persze a Fehér Ház sajtóosztálya gyorsan dolgozott és a beszéd leiratában már javították a bakit, de a videó és az internet nem felejt.Biden szankciókkal, Putyin a kapcsolatok befagyasztásával fenyeget Ukrajna miatt
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedésekkel sújthatja Oroszországot, ha Moszkva további katonai lépéseket tesz Ukrajnával szemben. Putyin szerint viszont egy ilyen amerikai intézkedés nyomán teljesen megszakadhatnak a kapcsolatok a két ország között.Éjszakába nyúlóan tárgyalt Biden és Putyin Ukrajnáról
A többi között az Ukrajna körül kialakult helyzetről, az esetleges orosz támadás veszélye miatt kialakult válság diplomáciai megoldásáról tárgyalt csütörtök este Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.Biden és Putyin telefonon egyeztetnek holnap
Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön telefonon tárgyal egymással – jelentette be szerdán a Fehér Ház és a Kreml. A megbeszélésen különböző témák, így a közeljövőben esedékes diplomáciai érintkezések szerepelnek – közölte az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője, Emily Horne. Közleményében Horne azt hangsúlyozta: a Biden-kormányzat folytatja a konzultációt európai szövetségeseivel és partnereivel az ukrán határ közelében történő csapaterősítésről.Joe Biden támogatottsága alacsonyabb, mint alelnökéé
Joe Biden amerikai elnök 43 százalékos támogatottsága alacsonyabb, mint alelnökéé, Kamala Harrisé - jelentette be a Gallup közvélemény-kutató intézet hétfőn.Beugratták Joe Bident – Ő is csatlakozott a Let's go Brandon "mozgalomhoz" (Videó!)
Hagyományos karácsonyi programján vett részt az amerikai elnök, amelynek során élőben válaszol betelefonáló gyerekek kérdéseire. Azonban idén egy telefonbetyár is felhívta Joe Bident, akinek sikerült beugratnia a "szabad világ vezetőjét".A nagyhatalmak nem fognak egymásnak ugrani a frusztrált ukrán elnök kedvéért
Kudarcos eredményekkel térhetett haza múlt héten Volodimir Zelenszkij ukrán államfő Brüsszelből, a Keleti Partnerség csúcstalálkozóról, ahol csalódást keltően és összeszedetlenül szerepelt. Úgy tűnik, az elmúlt hetek hónapok ukrán fenyegetései, diplomáciai üzengetései, a kapkodás és az orosz invázióval való riogatás még jobban elszigetelte Ukrajnát hagyományos támogatóitól. Mindezt ráadásul egy olyan pillanatban, amikor a legtöbben egy sajátos amerikai-orosz alkura számítanak és ahol szinte biztos: a nagyhatalmi egyezkedés költségeit Ukrajna fogja viselni – hívta fel rá a figyelmet az Origo.Ajánljuk még

















